2021. április 17.
//
Rudolf névnap

Meghalt Balázs Fecó

2020. november 29. 5:30
A Neoton, a Taurus és a Korál zenekarok egykori tagja 69 évet élt.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Balázs Ferenc, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, szerető édesapa, férj és kolléga tegnap este távozott. A rengeteg ima és orvosai minden igyekezete ellenére 13 nap küzdelem után feladta a harcot" – közölte a család nevében a Retro Rádió műsorvezetője, Várkonyi Attila.
Balázs Ferenc temetéséről később intézkednek.

(fotó: MTI)(fotó: MTI)

Balázs Fecó 1951-ben született, 1967 és 1972 között a Neoton Família tagja volt, majd megalapították az első magyar hardrock együttest, a Taurust, mely rövid ideig, 1974-ig működött. 1977-től az együttes 1985-ös felbomlásáig a Korál vezetője volt, majd szólókarrierbe kezdett.  Munkásságát egyebek mellett 1999-ben Liszt Ferenc-díjjal, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével, 2016-ban Kossuth-díjjal ismerték el.

vehir.hu

További cikkek

Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze
Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze
Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze és a nemzet művésze, a magyar színjátszás felejthetetlen alakja - közölte a Nemzeti Színház pénteken.
Ami Kosztolányi kötetét illeti: túlságosan is sok vers van benne
Ami Kosztolányi kötetét illeti: túlságosan is sok vers van benne
Kiragadott sorok, félreérthető mondatok, vagy valóban azt állította valaki Kosztolányi Dezső egyik kötetéről, hogy túl sok vers van benne?
Elmondani az elmondhatatlant
Elmondani az elmondhatatlant
A mai napig vita tárgyát képezi, lehet-e hiteles alkotást készíteni olyan sokkoló témákról, mint a holokauszt. Az elmúlt évek többszörösen díjazott filmalkotásai arra engednek következtetni, lehet, sőt, érdemes több megközelítést alkalmazni. A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja apropóján ajánlunk öt hazai filmet.
ActiCity - új korszak a gyermekkórház épületének történetében
ActiCity - új korszak a gyermekkórház épületének történetében
ActiCity. Érdemes megjegyezni ezt a kifejezést, ugyanis a közeljövőben sokszor elhangzik majd az Európa Kulturális Főváros 2023 aktuális hírei között. Magyarul aktív városra fordítható fantázianév fedi azt a projektet, ami a régi Heim Pál Gyermekkórház épületét alakítja át egy új, immáron a kultúrát és az aktív kikapcsolódást magában foglaló intézménnyé.
14 bámulatosan szép könyvtár
14 bámulatosan szép könyvtár
Talán nem nekik jut a legnagyobb megbecsülés a munkaerőpiacon, de ők dolgozhatnak az egyik legszebb környezetben. A könyvtárosok világnapján 14 lenyűgöző könyvtárt mutatunk a világból.