Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C

Legyőzte a svédeket a magyar női kézilabda-válogatott

2020. november 28. 18:55
A magyar női kézilabda-válogatott 28-27-re nyert Svédország vendégeként Európa-bajnoki felkészülési mérkőzésen, szombaton Trollhättanban.

A két együttes vasárnap 15.30-tól ismét megmérkőzik egymással.    

Eredmény:
Svédország-Magyarország 27-28 (14-12)
a magyar gólszerzők:
Klujber 6, Lukács, Háfra 5-5, Kácsor 3, Schatzl, Márton, Faluvégi 2-2, Szöllősi-Zácsik, Helembai, Tóth E. 1-1    

A találkozó 15 perccel később kezdődött, mert a csarnokban a bemelegítés során szétrobbant egy üvegből készült kosárlabdapalánk.    

A svédek az elmúlt években remekül szerepeltek a nagy tornákon: a 2014-es Európa-bajnokságon harmadikok, a 2016-os olimpián negyeddöntősök, egy évvel később a világbajnokságon negyedikek voltak.

Idei első mérkőzését támadásban és védekezésben is remekül kezdte a magyar csapat, ezért a hazaiak szövetségi kapitánya tíz perc után időt kért (2-6). Ezt követően mindkét kapu előtt pontosabban kézilabdáztak a svédek, így újabb tíz perc elteltével már a vendégek szakmai stábjának kellett időt kérnie (7-9). A skandinávok egy 6-0-s sorozat végén - a meccs során először - átvették a vezetést, mivel a magyarok tíz percig nem találtak a hálóba, a beálló körüli védekezésük és a saját beállóik megjátszása is gyengén működött.    

A szünetben 14-12 volt az állás, majd a második félidőben végig szorosan alakult az eredmény, mindkét oldalon több hiba csúszott a játékba. Egészen az ötvenedik percig kellett várni, hogy a magyar együttes visszavegye a vezetést (23-24). A házigazdák az utolsó percben az egyenlítésért támadtak, de mivel nem jártak sikerrel, a magyar válogatott 28-27-re nyert.

A svédek legeredményesebb játékosa Linn Blohm és Nina Dano volt négy találattal.    

A két együttes 26. egymás elleni találkozóján a magyarok négy-négy vereség és döntetlen mellett 18. alkalommal győztek.    

Nagyon hasznos volt ez a mérkőzés, nagyon jó és nagyon hű képet kaphattunk arról, milyen állapotban vagyunk most, hol vannak még tartalékok. A kezdés nagyon jól sikerült, de abból sem szabad túlzott következtetéseket levonni, és abból sem, ami utána történt

- nyilatkozta Danyi Gábor, a magyar válogatott egyik szövetségi kapitánya a Sport Televíziónak.  

Hozzátette: megbeszélték, hogy az eredménytől függetlenül meghatározott perceket kapnak a játékosok, próbálgattak különböző összeállításokat, különféle páros kapcsolatokat támadásban és védekezésben is. A Győri Audi ETO KC vezetőedzője kifejtette, nagyon sok tartalék van még a csapatban, amely az átlövőjátékban a távoli zónából ennél sokkal többet tud.

"Beállójátékunk alig volt, biztos, hogy ennél sokkal hatékonyabb és veszélyesebb lesz" - magyarázta.    

Danyi rávilágított, hogy bár nagyon kevés gyors gólt kaptak, de a visszarendeződésük sokszor nem működött jól, illetve a blokk és a kapus összhangja sem volt megfelelő.    

A lefújás után Szikora Melinda a svéd köztelevíziónak nyilatkozott a mérkőzés előtti esetről, amikor a szétrobbant kosárlabdapalánk üvegszilánkjai beterítették a magyarok térfelét. A Siófok játékosa elmondta, nagy szerencséje volt, mert a kapustársa még a labdaszedéssel foglalkozott, addig ő kisétált a kapuból.    

Tulajdonképpen megmentette az életemet, mert ha nem bíbelődik a labdákkal, akkor ott lettem volna a palánk alatt, és valószínűleg rám esik

- nyilatkozta Szikora. Hozzátette, sokkot kapott, nem is tudott reagálni a szituációra.

A többiek odajöttek, kérdezték, hogy jól vagyok-e, de ledermedtem, meg sem tudtam mozdulni. Most volt a születésnapom nemrég, de a mai napot is bevésem a naptárba, mert úgy érzem, újjászülettem

- közölte Szikora, aki a történtek ellenére végigvédte az első félidőt.

A dániai Európa-bajnokságon a magyar együttes a koldingi C csoportban jövő pénteken Horvátországgal, vasárnap Szerbiával, majd december 8-án a világbajnok Hollandiával játszik. A csoportból az első három helyezett jut a középdöntőbe.

vehir.hu
további cikkek
Női kézilabda olimpiai selejtező: kihirdették a 18 fős magyar keretet Női kézilabda olimpiai selejtező: kihirdették a 18 fős magyar keretet Kihirdette az április 11. és 14. közötti, debreceni női kézilabda olimpiai selejtezőn, valamint a Norvégia és Ausztria elleni Eurokupa-mérkőzéseken szereplő 18 fős keretét Golovin Vlagyimir, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. 2024. március 22. 13:30 Női kézilabda olimpiai selejtező – Csütörtökön kezdődik a bérletértékesítés Női kézilabda olimpiai selejtező – Csütörtökön kezdődik a bérletértékesítés Csütörtökön kezdődik a bérletértékesítés az április 11. és 14. között Debrecenben sorra kerülő női kézilabda olimpiai selejtezőtornára. 2024. március 6. 15:52 Női kézilabda Eurokupa: idegenben is legyőzte Svájcot a magyar válogatott női kézilabda-válogatott Női kézilabda Eurokupa: idegenben is legyőzte Svájcot a magyar válogatott A magyar női kézilabda-válogatott 35-27-re nyert Svájc ellen Gümligenben az Eurokupa szombati játéknapján. 2024. március 2. 19:05 Női kézilabda Eurokupa: magabiztos siker Tatabányán a svájciak ellen női kézilabda-válogatott Női kézilabda Eurokupa: magabiztos siker Tatabányán a svájciak ellen A magyar női kézilabda-válogatott - második félidei jó teljesítményével magabiztos sikert aratva - 38-26-ra legyőzte Svájc együttesét az Eurokupában szerdán, Tatabányán. 2024. február 28. 19:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.