Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Négy páros közül kerül ki az idei bajnok zárt kapuk mögött

2020. december 6. 9:12 // Forrás: MTI
Vasárnap kerül sor az országos ralibajnokság idei hatodik, utolsó fordulójára, a Mikulás-ralira, amelyet a veszprémi lőtéren és környékén rendeznek zárt kapuk mögött, az abszolút bajnoki címért pedig négy páros küzd meg.

A végső siker szempontjából a Hadik András, Kertész Krisztián duó van a legkedvezőbb helyzetben, ők 103 ponttal az összetett élén állnak. Mögöttük a második és harmadik helyen két, egyformán 92 pontos páros küzd még a végső diadalért: Turán Frigyes és Bagaméri László, valamint a címvédő Vincze Ferenc, Bacigál Igor kettős. Az összetettben 91 ponttal negyedik Velenczei Ádám, Szőke Tamás egység szintén bajnok lehet még.    

"Szerencsére is szükség van egy ilyen murvás versenyen, de fontos a jó felkészülés és a higgadt gondolkodás, hiszen vezetjük a bajnokságot, így nem muszáj feltétlenül győznünk, viszont lassan sem mehetünk" - nyilatkozta pénteken az M1 aktuális csatornának a 2018-ban abszolút bajnok Hadik, aki egy Ford Fiesta R5-össel indul az eseményen, amelyen korábban még nem vett részt. A Diósgyőri VTK versenyzője azt is elárulta, ezzel a versenyautóval eddig még egyszer sem indultak murván.    

"Magyarországon eddig az volt a trend, hogy két páros küzdött a bajnoki címért, és úgy gondolom, nagyon jó, hogy most négyen vagyunk, mert ez izgalmasabbá teszi az összes futamot" - mondta Hadik András.    

Turán Frigyes az MTI-nek azt mondta, rendhagyó lesz a vasárnapi viadal, mert az elmúlt években egyfajta "évzáró örömautózásként" tekintettek erre a versenyre, amely most komoly téttel bír.    

"Bármi megtörténhet, de mi a keddi tesztünk után motiváltak és optimisták vagyunk, mert úgy érezzük, megtaláltuk a legjobb beállításokat ezekre a murvás pályákra" - jelentette ki a Next Auto Polo GTI R5-ösét vezető Turán, aki pályafutása első abszolút magyar bajnoki címéért száll harcba.    

A Skoda Fabia R5-össel rajthoz álló Velenczei Ádám a csapatának pénteki közleményében azt mondta, nekik nincs más választásuk, mint megnyerni a versenyt.    

"Nyíregyházán volt egy hibánk, ami nélkül most jobban állnánk, de akkor sem lenne egyszerű a helyzetünk" - fogalmazott az idei Vértes-rali győztese. Hozzátette, korábban még gondolkodtak rajta, hogyan taktikázzanak majd a Mikulás-ralin, mostanra viszont biztossá vált, hogy csak úgy van esélyük, ha az első helyet veszik célba az idényzárón.    

"Ebben a mindenki számára nehéz évben már önmagában az öröm, hogy versenyeket tudtunk rendezni, a hazai ralisport erejét és magas színvonalát pedig jól mutatja, hogy a hatodik, utolsó futamon még négy páros esélyes az abszolút bajnoki cím megnyerésére" - mondta az MTI-nek Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke. Hozzáfűzte, a rendezővel együtt arra kérik a nézőket, tartsák be a vonatkozó szabályokat, és ezúttal maradjanak távol a verseny helyszínétől, kövessék inkább az élő televíziós, rádiós, vagy online közvetítést.    

A Mikulás-ralin a Rally1-es kategóriában 72 duó áll rajthoz, köztük 23-an R5-ös versenyautóval.    

A vasárnap reggel 8 órakor rajtoló viadalon hét gyorsasági szakasz, és összesen több mint 105 versenykilométer vár a résztvevőkre.

vehir.hu
további cikkek
Rali Eb: Csomós Miklósék harmadikak Veszprémben, Tempestini nyerte a viadalt Rally Hungary Rali Eb: Csomós Miklósék harmadikak Veszprémben, Tempestini nyerte a viadalt A román Simone Tempestini, Sergiu Itu kettős győzelmével zárult a rali Európa-bajnokság (ERC) idei nyitófutama, a Rally Hungary Veszprémben, ahol a Csomós Miklós, Nagy Attila duó harmadikként zárt. 2024. április 14. 21:48 Rali Eb: a finn Heikkilä áll az élen Veszprémben, Csomós legjobb magyarként 6. Rally Hungary Rali Eb: a finn Heikkilä áll az élen Veszprémben, Csomós legjobb magyarként 6. A finn Mikko Heikkilä, Kristian Temonen duó áll az élen a Veszprémben és környékén zajló rali Európa-bajnoki (ERC) idénynyitó futam, a Rally Hungary második, szombati versenynapja után, legjobb magyarként pedig Csomós Miklós hatodik az összetettben. 2024. április 13. 21:55 Rali Eb: cseh vezetés a prológ után, László Martinék másodikok Rally Hungary Rali Eb: cseh vezetés a prológ után, László Martinék másodikok Az Erik Cais, Igor Bacigál cseh, szlovák kettős volt a leggyorsabb a rali Európa-bajnokság (ERC) nyitófutamának, a Veszprémben és környékén pénteken rajtolt Rally Hungary-nek a Királyszentistvánban rendezett prológján, melyen a László Martin, Bán Viktor páros csak egy tizedmásodperccel maradt el az éllovastól. 2024. április 12. 21:50 Európa és Magyarország élmenői a hétvégi Rally Hungary-n Veszprémben Rally Hungary Európa és Magyarország élmenői a hétvégi Rally Hungary-n Veszprémben Huszonnégy ország versenyzőpárosai, az Európa-bajnokság és a magyar mezőny élmenői, valamint különböző szórakoztató kísérőprogramok várják a látogatókat a rali Eb (ERC) idei szezonjának nyitófutamán, a V-Híd Rally Hungary-n, amelyet péntektől vasárnapig a HUMDA országos ralibajnokság idénykezdő viadalával együtt rendeznek meg Veszprémben és környékén. 2024. április 11. 11:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.