Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megkezdődött a 2021-es szezon

2020. december 19. 11:06 // Forrás: VEDAC
December közepén megkezdődött a négy állomásból álló 2021-es Mezei Futó Liga szezon, ahol a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) is képviseltette magát.

A Szekszárdi Sportközpontban több mint száznegyven résztvevő állt rajthoz a különböző távokon. A szervezők mindent megtettek annak érdekében, hogy járványügyi szempontból biztonságos viadalt bonyolítsanak le, így csak egy előre leadott felelősségvállalási nyilatkozattal a birtokukban indulhattak el a futók a megméretésen, valamint a versenyirodában a rajtcsomagot csak a szakosztályok egy-egy kijelölt képviselője vehette át, és a sportolók az öltözőket is csak helyesen viselt szájmaszkban és kézfertőtlenítés után használhatták.

A VEDAC szűkített létszámú, de lelkes csapattal állt rajthoz, a lányok közül Rédling Renáta, a fiúk közül Honti Marcell érte el a legkiemelkedőbb eredményt. Nézzük sorban az eredményeket!

A serdülők U16-os és újoncok U14-es mezőnyében 4000 méteren Balogh Attila kilencedik helyen zárt 14:30 perces eredménnyel.

Fotó: VEDACFotó: VEDAC

A lányok hasonló korcsoportjában 3000 métert kellett teljesíteni, itt Bognár Emma a 24. (13:07), míg Kovács Jázmin a 26. (13:16) lett.

Az U18-as férfi mezőnyre 6000 méter várt, ahol Honti Marcell 20:10 perces teljesítménnyel alig maradt le a dobogóról, végül a negyedik helyen végzett. Ugyanitt Bálint Ádám a 12. helyen ért célba 22:12 perccel.

Az U18-as nőknél Rédling Renáta a dobogóra is felállhatott, a 4000 métert 15:24 perc alatt abszolválta és ezzel ezüstérmet érdemelt ki. Klubtársa Arnhoffer Kata 16:10 perccel a hatodik helyezést érte el.

Eredmények. Férfi.U16-U14: 9. Balogh Attila 14:30. U18: 4. Honti Marcell 20:10, 12. Bálint Ádám 22:12.

Női. U16-U14: 24. Bognár Emma 13:07, 26. Kovács Jázmin 13:16. U18: 2. Rédling Renáta 15:24, 6. Arnhoffer Kata 16:10.

vehir.hu
további cikkek
Három sportág országos bajnokságának ad otthont Veszprém vármegye Három sportág országos bajnokságának ad otthont Veszprém vármegye Veszprém vármegyében rendezik a Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokság három sportágának versenyét, így a vívásét, az atlétikáét, valamint a triatlonét, méghozzá a Pannon Egyetem, a VEDAC, a VESC, a Spirit SC és a Tapolca Vívóklub összefogásának köszönhetően. Az eseményeket beharangozó sajtótájékoztatót szerda délelőtt tartották a Pannon Köztérben. tegnap 14:40 Félmaraton hegyifutó ob-t rendez a VEDAC atlétika Félmaraton hegyifutó ob-t rendez a VEDAC Negyedik alkalommal ad otthont Szentgál és környéke vasárnap a nyílt hegyifutó félmaratoni országos bajnokságnak, amelyet a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) és a Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) bonyolíthat le. 2024. április 5. 10:33 Ezüstérmet szerzett Budapesten a VEDAC futója VEDAC Ezüstérmet szerzett Budapesten a VEDAC futója Második helyezést szerzett Honti Marcell, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) futója, Budapesten az NN City Run Fuss Budapest! elnevezésű, 11.5 kilométeres országúti futóversenyen. 2024. április 4. 15:15 Élsportolók két lábon VEDAC Élsportolók két lábon A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratóriumban valósul meg egy veszprémi kísérleti fejlesztés, az élsportolók sikeres továbbtanulásának elősegítése érdekében. 2024. április 1. 19:55

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.