2023. június 6.
//
Norbert névnap

Kulturális és egészségügyi, valamint a közszférában dolgozót is díjazott az önkormányzat idén

Hagyományosan a Perlaky-díj az egészségügyi területen, a Cholnoky-díj a kulturális életben, a Véghely-díj pedig a közszférában dolgozók elismerése Veszprémben. Idén ezeken a területeken is díjazták több ember munkáját.

Dr. Tóth Imre Ferenc

a Lovassy László Gimnáziumban érettségizett. Miután a Pécsi Orvostudományi Egyetemen megszerezte általános orvosi diplomáját, a veszprémi mentőállomáson mentőápolóként kezdett dolgozni. Belgyógyászati szakvizsgáját követően 5 évig orvoslátogatóként tevékenykedett. 2000 óta praktizál az Ördögárok utca egyik felnőtt háziorvosi körzetében. Becsületes, lelkes, alapos, a szó legszorosabb értelmében háziorvos, családorvos. A hozzá személyesen ellátogatni képtelen pácienseihez házhoz megy, gyakran rendelési idején túl is fogadja betegeit. Türelmes, figyelmes, betegei minden problémáját meghallgatja, minden helyzetre keresi a megoldást. Jó tanács, jó szó nélkül senki sem távozik a rendelőjéből. Betegei számíthatnak rá, számára ők az elsők és mindennél előbbre valók.

Ujj Zsuzsanna

azon veszprémi művész, aki Veszprém szülötte, s akinek veszprémi kötődése sosem szakadt meg. Ő az a fotós, performer, dalszerző és alternatív rockzenész, akit az országos illetve nemzetközi ismertsége nyomán ismert meg a városa, s akinek a Tom Waits-dallamhoz írt sorait úgy dúdolták, hogy nem igen tudták, hogy a Dunántúli slágerben idézett helyszínek egyike a Séd menti sétány. Ujj Zsuzsanna mindenekelőtt ír, szüntelen jegyzetel, ugyanakkor műveinek a többsége megismerhetetlen marad.         Amikor fotózott rögvest elismert nőművésszé emelkedett, de a népszerűségnél és az ismertségnél többre értékelte a saját életet. Amikor fellép, félszeg. Számára a szövegesülés megtestesülés, s az intim világ része. Ujj Zsuzsanna minden szempontból antisztár. Az 1980-as évek elején kifejlődő zenei és képzőművészeti Új hullám kései alakjaként tiszteljük, aki a képzőművészet, az altarnatív rock és a költészet közösének megjelenítésére vállalkozik. A többműfajúság, az összművészeti érdeklődés indulásától fogva jellemzi. 1987-ben a Liget Galériában jelentkezett a pályanyitó kiadványával, fotókiállításával és koncertjével. 1991-ben “Második kiállítás” címen installációt mutatott be. Összességében hét önálló kiállítást hozott létre. Számos csoportos tárlaton vett részt, többek között Berlinben, Varsóban, Bécsben továbbá – 2012-ben – Londonban, a Tate Modernben. Ez utóbbin való részvételével illetve a Mission Art Galériában megrendezett 2012. évi reprezentatív kiállításával megkerülhetetlen alkotóvá vált. Verses kiadványaival, fotókiállításaival, folyóiratközlésével, hangfelvételeivel, filmjeivel, színházi programjaival, katalógusaival a korszak ikonikus alakja, annak ellenére, hogy 1991-től pusztán zenével foglalkozik. Énekes, szerző és előadóművészként a Csókolom zenekarral, és 2010 óta Darvas Kristóffal is dolgozik.

Maléth György

pályája kezdetén a csetényi Általános Iskolában dolgozott képesítés nélküli nevelőként, majd a Bakony Műveknél elektroműszerészként, a Magyar Postánál számítástechnikusként, az OTP Banknál informatikusként tevékenykedett. 2003. július 01-jén került Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalához, ahol kezdetben informatikusként dolgozott, majd 2011. október 01-től az Informatikai Csoport vezetője lett. Maléth György munkaköri feladatait a legmagasabb szintű szakmai igényességgel és köztisztviselői elhivatottsággal végzi. A felmerülő problémákat hatékonyan kezeli, kreatív ötleteivel és innovatív hozzáállásával folyamatosan fejleszti a Polgármesteri Hivatal munkafolyamatait. Mindig a megoldást keresi. Végtelen türelemmel válaszol a felé irányuló kérdésekre, segít a különböző programok használatában és javaslatokat tesz az egyes szervezeti egységek munkájának könnyítésére, egyszerűsítésére. Az Informatikai Csoportot magas színvonalon vezeti, kollégáit megbecsüli, munkájukat értékeli. Intelligens, tájékozott, az új, előre mutató megoldási lehetőségekre fogékony ember. Igazi csapatjátékos, munkatársaival való kapcsolata kiegyensúlyozott, kedves, barátságos, segítőkész, derűs természetű ember.

vehir.hu

További cikkek

Ünnepélyes keretek között adták át a Gizella-díjakat
Ünnepélyes keretek között adták át a Gizella-díjakat
Szombat este a Gizella Napok ünnepi főműsora volt terítéken. A 2023-as év Gizella-díjasai Fenyvesi Ottó, Márkusné Vörös Hajnalka, valamint Némethné Károlyi Jolán.
Európai díjjal elismert veszprémi hölgy
Európai díjjal elismert veszprémi hölgy
A május 9-i Európa-nap az európai béke és egység ünnepeként tartják számon az unión belül. Az idei Európa-nap alkalmából május 7-én, a budapesti Szabadság téren tartott fesztiválon Bóka János, az Igazságügyi Minisztérium európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára, valamint Maksi Mátyás, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének megbízott vezetője adta át a Magyarok Európáért díjakat, amelyekkel egy veszprémi kollégát is elismertek.
Átadták a Pro Urbe érdemérmeket
Átadták a Pro Urbe érdemérmeket
A Veszprém városért – Pro Urbe emlékérmet azoknak ítélik oda, akik kiemelkedő, eredményes munkájukkal beírják nevüket a város történelmének térképére. A csütörtök délutáni, ünnepélyes átadónak helyszínéül a Városháza szolgált.
Minősített könyvtár lett az Eötvös Károly Megyei Könyvtár
Minősített könyvtár lett az Eötvös Károly Megyei Könyvtár
A Minősített Könyvtár-címet ünnepélyes keretek közt adták át január 21-én az Országos Széchényi Könyvtárban.
Brusznyai örökségét viszik tovább
Brusznyai örökségét viszik tovább
Emlékhangversenyt szerveztek Brusznyai Árpád, 1956-os veszprémi tanár és a forradalom mártírjának emlékére szombat este a Pannon Egyetem aulájában. Az ünnepi eseményen adták át az idei Brusznyai-díjakat is, a hangversenyen pedig a Mendelssohn Kamarazenekar mellett fellépett a helyi általános és középiskolai kórusokból, valamint veszprémi énekkarokból álló Brusznyai oratóriumkórus is.