Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Hatodik négyes döntőjére készül a Veszprém

2020. december 26. 10:09 // Forrás: MTI
Hétfőn és kedden rendezik Kölnben a férfi kézilabda Bajnokok Ligája előző idényéből elhalasztott négyes döntőjét, amelynek a Telekom Veszprém is résztvevője.

Az európai szövetség a koronavírus-járvány miatt előbb március 25-én úgy döntött, hogy május 30-31. helyett augusztus 22-23. között kerül sor a tornára, majd április 16-án december végére halasztotta, végül április 24-én törölte az egyenes kieséses szakaszt, így a csoportkör első két-két helyezettje léphet pályára a német városban.    

Kapcsolódó cikk
Férfi kézilabda BL: a legeredményesebb klubok
A hétfőn és kedden sorra kerülő kölni négyes döntőre készülő Barcelona a legeredményesebb klub a férfi kézilabda Bajnokok Ligája (korábban BEK) történetében.

A november 10-én rendezett sorsoláson kiderült, hogy a THW Kiel lesz a Veszprém ellenfele a hétfői elődöntőben, a másik ágon pedig a Barcelona a Paris Saint-Germainnel találkozik. A bronzmérkőzésre és a döntőre kedden kerül sor.    

A Veszprém és a Kiel eddig 22-szer játszott egymással: egy döntetlen mellett a németek tízszer, a magyarok 11-szer nyertek. A jelenlegi idény csoportkörében október 28-án Kielben 31-31-es döntetlennel, december 2-án Veszprémben 41-33-as hazai sikerrel zárult a meccsük.    

A Veszprém dán irányítója, Rasmus Lauge Schmidt térdműtét miatt biztosan nem játszhat, az egyiptomi Omar Jahja, valamint Ligetvári Patrik szereplése pedig koronavírusos megbetegedés miatt kérdéses. A világjárvány a hírek szerint a német együttest is sújtja, ennek ellenére 11 győzelemmel és egy vereséggel menetel a Bundesligában. A főpróba mindkét csapat számára remekül sikerült: a Veszprém múlt csütörtökön 36-24-re nyert Szegeden, a Kiel pedig szerdán 32-23-ra legyőzte a Rhein-Neckar Löwent.   

A Veszprém a Kiellel találkozik a hétfői elődöntőben (archív fotó) 

Az európai szövetség (EHF) honlapja szerint Lauge hiánya támadásban nem tesz jót a magyar csapatnak, a mostani idény góllövőlistáját vezető Petar Nenadic viszont képes lehet pótolni őt. Az elemzés szerint védekezésben Blaz Blagotinsek, Rogerio Moraes, Vuko Borozan és Jorge Maqueda vezérletével a Veszprém a négyes mezőny legjobbja. A PSG védelme sokat erősödött, agresszívabbá vált, a Barcelonának és a Kielnek viszont javulnia kell ebben a játékelemben.

Az EHF szerint kapusposzton a katalánok verhetetlenek, mert Gonzalo Pérez de Vargas és Kevin Möller egyenrangúak, és bár Vincent Gérard, Niklas Landin, illetve Rodrigo Corrales is kiváló teljesítményre képes, de egyik csapat kapuspárosa sem képvisel olyan minőséget, mint a Barcelonáé.

A támadójátékot és a kispadot illetően is a spanyol együttest tartják a legjobbnak, mivel két egyenlő erősségű sora van. A Veszprém kapcsán a két világklasszis balszélsőt, a három kiváló jobbátlövőt, és a több poszton bevethető Kentin Mahét emelték ki.

 Az előzetes szerint a tapasztalat a Veszprém mellett szól, mert hat BL-győztes játékosa van, és a többiek is jó néhányszor szerepeltek már a kölni négyes döntőben.   

A három elveszített döntő nem túlságosan szép emlék számomra. Bízom benne, hogy most megszakad ez a sorozat, és nyerni fogunk

- nyilatkozta klubja honlapján Lékai Máté. A válogatott irányító leszögezte, optimistán várja a tornát, és reméli, hogy a korábban koronavírusos játékosok is visszatérhetnek a pályára, és a csapat végre elhódítja a trófeát.    

Lékai szerint bármelyik együttes nyeri a négyes döntőt, az nem lesz meglepetés, mert a jelenlegi mezőny négy legjobbja szerepel a tornán.

A Barcelonát esélyesnek tartják, de a korábbi években láthattuk, hogy bármi megtörténhet, úgyhogy szerintem most is mindenki egyenlő esélyekkel indul.

Kentin Mahé úgy nyilatkozott, vegyes érzésekkel várja a tornát, melyet ezúttal a világjárvány miatt zárt kapuk mögött rendeznek. Ennek ellenére az ő célja is a végső győzelem.    

Nagy László sportigazgató is úgy fogalmazott, a négyes döntőben bármi megtörténhet, hiszen mind a négy csapat nyerni akar, és csak apróságok döntenek közöttük. Emlékeztetett, az elmúlt néhány évben a legesélytelenebbnek tartott csapatok nyertek.

A saját játékunkra kell összpontosítanunk, és a kapusoknak a lehető legjobb formában kell lenniük. A Barca idén is remek formában van, azonban mi sem panaszkodhatunk, de természetesen a Paris Saint-Germain és a THW Kiel sem véletlenül játszik majd Kölnben

- idézi Nagy Lászlót az EHF honlapja.    

A korábbi világklasszis jobbátlövő közölte, nagyon szeretne ünneplő veszprémi játékosokat látni kedden este, de ehhez le kell győzniük magukat.    

Amelyik csapat posztonként a legjobb teljesítményt nyújtja, és ebben a 48 órában a legjobb mentális állapotban lesz, az diadalmaskodik. A siker érdekében magabiztosnak kell lennünk és hinnünk magunkban

- mondta Nagy, aki játékosként kétszer nyert BL-t a Barcelona színeiben.    

A Veszprémnek ez lesz a kilencedik BL-elődöntője, a fináléba eddig négyszer jutott be. A Kiel 15. alkalommal szerepel az elődöntőben, és hétszer játszhatott döntőt. A Barcelona már a 21. elődöntőjére készül és eddig 13 fináléban volt ott, a Paris Saint-Germainnek pedig ez lesz a negyedik elődöntője, és egy döntős szereplése van.    

A végső győztes az eredeti terveknek megfelelően 500 ezer, a második helyezett 250 ezer, a harmadik 150 ezer, a negyedik pedig 100 ezer euró pénzdíjat kap.

A négyes döntő programja:

hétfő, elődöntők:
Barcelona (spanyol) - Paris Saint-Germain (francia) 18.00
Telekom Veszprém - THW Kiel (német) 20.30

kedd, helyosztók:
a 3. helyért 18.00
döntő 20.30

vehir.hu
Tál Dominik
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank-PICK Szeged 12 9 1 2 419 332 87 19
2. ONE Veszprém HC 9 9 0 0 364 258 106 18
3. MOL Tatabánya KC 9 9 0 0 302 252 50 18
4. FTC-Green Collect 10 5 1 4 334 331 3 11
5. ETO University HT 10 5 0 5 305 297 8 10
6. Csurgói KK 11 3 2 6 315 322 -7 8
7. NEKA 11 3 2 6 297 324 -27 8
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 10 4 0 6 280 307 -27 8
9. Budai Farkasok-Rév 9 2 4 3 243 273 -30 8
10. PLER-Budapest 10 3 2 5 280 313 -33 8
11. Balatonfüredi KSE 9 3 1 5 243 263 -20 7
12. Szigetszentmiklósi KSK 11 3 1 7 298 334 -36 7
13. Carbonex-Komló 10 2 1 7 271 306 -35 5
14. CYEB-Budakalász 9 2 1 6 266 305 -39 5
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:46
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Füchse Berlin 8 8 0 0 281 249 32 16
2. Aalborg Håndbold 8 6 1 1 258 229 29 13
3. One Veszprém HC 8 5 0 3 271 245 26 10
4. HBC Nantes 8 4 0 4 262 234 28 8
5. Sporting Clube de Portugal 8 4 0 4 265 274 -9 8
6. Industria Kielce 8 2 1 5 254 265 -11 5
7. Dinamo Bucuresti 8 1 0 7 225 251 -26 2
8. Kolstad Håndball 8 1 0 7 228 297 -69 2
Utolsó módosítás: 2025. november 26. 9:53
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. június 8. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
Besiktas
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 13. 21:00
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Al Ahly
Időpont
2025. augusztus 15. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/2026
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
VfL Gummersbach
Időpont
2025. augusztus 16. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
27-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2025. augusztus 23. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
FH Hafnarfjörður
Vendég
One veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Hafnarfjörður Arena (Izland)
Eredmény
22-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 6. 17:00
Helyszín
Sportcsarnok Budakalász
Eredmény
32-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 10. 18:45
Helyszín
Sparekassen Danmark Aréna (Aalborg, Dánia)
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 13. 18:15
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
30-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HBC Nantes
Időpont
2025. szeptember 18. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 24. 18:45
Helyszín
Dinamo Hall (Bukarest, Románia)
Eredmény
27-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
Sydney Uni
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 27. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
15-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
al-Ahli
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 28. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
31-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. szeptember 30. 16:15
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
23-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FC Barcelona
Időpont
2025. október 2. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Budai Farkasok-Rév
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 5. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
Eredmény
26-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2025. október 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2025. október 11. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Sporting CP
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 16. 20:45
Helyszín
Pavilhao Joao Rocha Arena (Lisszabon, Portugália)
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. október 23. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 8. 16:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Kolstad Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 12. 18:45
Helyszín
Trondheim Spektrum (Trondheim, Norvégia)
Eredmény
29-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
NEKA
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
38-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
tegnap 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
2025. december 7. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 6. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
HE-DO B BRAUN Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 9. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 28. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 12. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 24. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.