Vagyunk néhányan, akiknek sokszor semmi sem elég jó. Panaszkodók, akik olykor elfelejtünk magunkba nézni. Belegondolni, hogy lehetőségek hadai előtt állva az országban a mai napig vannak olyan települések, ahol bizonyos szolgáltatások tekintetében igencsak akadozik a gépezet. Legyen szó bármiről, ideje lenne örülnünk annak, amink van.
Hogy példával is éljünk, a veszprémi Báthory István Általános Iskola testnevelője, úszás-munkaközösség vezetője, Hencsei László lesz a segítségünkre. A 42 éves szakember ugyanis eddigi pályafutása alatt olyan dolgokkal szembesült, amelyek sokunknak, reményeink szerint pályakezdőknek és szülőknek is felnyithatják majd a szemét.
Egy Zala megyei, ezerötszáz lakost számláló községből, Pacsáról származom. Onnan vezetett az utam Zalaegerszegre a középiskolába, később pedig a fővárosi Testnevelési Egyetemre. Gyógypedagógus és testnevelő végzettséget szereztem, mielőtt elkezdődött volna számomra a nagybetűs élet.
A szó szoros értelmében nagybetűs, hiszen bármilyen munkakörről is beszélünk, pályakezdőként nem sokan álmodozunk arról, hogy rögvest az első éveinkben szembesülnünk kelljen olyan nehézségekkel, amelyek létezéséről addig nem is tudtunk.
Csömödéren, egy Zala megyei kis faluban kezdtem tanítani. Annak ellenére, hogy még én is fiatal voltam, akarva akaratlanul észre vettem olyan dolgokat, amelyek meghatározták későbbi pedagógus pályafutásomat. Emlékszem, hétfőként, amikor be voltam osztva a reggelizéshez, voltak kisgyermekek, akik háromszor jöttek repetázni. Nem véletlenül, hiszen otthon, hétvégén nem nagyon tudtak mit enni.
Belegondolván abszolút érdekes, hogy más pedagógusokkal való egyeztetés után kiderül, hogy Veszprémben a gyermekek java részének könyörögni kell azért, hogy egyáltalán egyenek az ebédből. Mindezt Hencsei László is megerősítette számunkra.
A jelen korban is kirajzolódnak a nehézségek, hiszen vannak gyerekek, akik alig várják már, hogy ehessenek. Közbejátszik természetesen a jólneveltség is, ugyanis hála Istennek vannak szülők, akik már az alsó tagozatba érkezett gyermekeknek megtanították, hogy az étel amit kapnak becsülendő, más a két kezét összetenné érte.
A Veszprémi Úszó Klub edzőjétől megtudhattuk, az úszás helyzete szintén hasonló cipőben jár. 2007 óta, amióta is Veszprémbe került elmondása szerint ezer óvodásnak adta át a tudást, ugyanakkor összességében több mint háromezer gyermekkel foglalkozott.
Emlékszem, amikor anno Csömödéren tanítottam, akkor, ott nagyon ritkán volt lehetőségünk úszásra vinni a gyerekeket. Akkor is Lentibe kellett utaznunk vonattal, amely egész napos program a volt. A gyerekek mégis alig várták, csillogott a szemük, soha senki nem hiányzott.
Ellentétben itt, Veszprémben jelenleg két uszodánk is van, ahova vihetjük a gyermekeket, sok szülőnek mégsem felel meg. Pedig itt kéthetente alanyi jogon mindenkinek ingyen és bérmentve jár. Úszás-munkaközösség vezetőként mindez sokszor nagy szívfájdalmat jelentett számomra.
Mint azt azonban Hencsei László is hangsúlyozta, Veszprémben is vannak olyan gyermekek, akik bármi nehézség árán, de meg akarnak tanulni úszni. Sőt, egyenesen az olimpiai arany az álmuk.
2017 szeptemberében ismerkedtem meg Birnbauer Botonddal, aki akkor még csak tíz esztendős volt. Emlékszem, egy szintfelmérőt tartottunk a Március 15. utcai sportcsarnokban. Ő pedig ott ült a szélén, egymagában, kerekesszékben. Odasétáltam hozzá, és elkezdtünk beszélgetni a céljairól. Azóta pedig minden héten ötször találkozunk.
Tudni kell, hogy Botit a sors már születését követően kerekesszékbe sodorta, ő azonban nem adta fel; azóta is küzd az álmáért Hencsei edzővel. Munkájuk gyümölcse pedig évről évre beérik, hiszen Botond fiatal kora ellenére már országos bajnoki címeknek örvendhet, illetve nyáron a Balatont is sikerrel átúszta.
Mindezt a lábai segítsége nélkül!
Eddigi pályafutásom alatt sok nehézséggel szembe kellett néznem, de hálás vagyok az összesért. Úgy gondolom, máshogy nem lehetnék az, aki. Látva a kerekes székes versenyzőket, küzdeni akarásukat, teljesen átalakult az értékrendem. Ha a sors úgy hozza, hogy egyszer én vezethetem majd a Báthory iskolát, akkor ebbe az irányba szeretnék majd elhaladni. Pontosítva abba, ahol tanár és diák egyenlő, jöjjenek is bárhonnan
- zárta.
