Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elek Gábor szövetségi kapitányként, Danyi Gábor edzőként folytatja

2021. január 11. 19:13 // Forrás: MTI
A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnökségének hétfői döntése alapján a magyar női kézilabda-válogatottnál Elek Gábor szövetségi kapitányként, Danyi Gábor pedig edzőként dolgozik tovább a márciusi olimpiai selejtezőig.

A szervezet honlapjának tájékoztatása szerint a testület azok után hozta meg határozatát, hogy meghallgatta a decemberi női Európa-bajnokságról szóló szakmai beszámolót, melyet elfogadott. Ezt követően Kirsner Erika és Pálinger Katalin női szakágért felelős alelnökök Eb-értékelése és javaslata nyomán döntött arról, hogy a márciusi olimpiai selejtező végéig a szakmai stáb feladatmegosztása módosul.

Az elnökség arról is határozott, hogy akcióterv készül a győri ötkarikás kvalifikáció sikeres megvívásának még hatékonyabb elősegítésére.

"Danyi Gáborral és Elek Gáborral az Európa-bajnokság alatt és után is sokat beszéltünk, elemeztük a helyzetet. A két szövetségi kapitány rendszerén változtatunk az olimpiai selejtezőre, Elek Gábor lesz az első számú szakmai vezető és Danyi Gábor a segítője" - mondta Pálinger Katalin alelnök.

A korábbi kapus hozzátette, a dániai Eb-n tizedikként zárt nemzeti csapat csak márciusban találkozhat legközelebb a sűrű versenynaptár miatt, de addig is folyamatos lesz a mentális és motivációs munka a kerettagokkal és a klubokkal.    

"Erőnléti szempontból is nagy kihívás lesz az olimpiai selejtező, ezért szorosan együtt kell működnünk az egyesületekkel a következő hetekben ebből a szempontból is. Nem sikerült jól az Európa-bajnokság, de a női válogatottnak még mindig megvan az esélye az olimpiára való kijutásra, és márciusban hazai pályán, Győrött ezt ki kell használni" - fogalmazott Pálinger.

Kirsner Erika hozzátette, semmi más nem számít, csak az olimpiára való kijutás, és ennek érdekében kell segíteni az együttes versenyképességét szakmailag, erőnlétileg és mentálisan is.

"Fontos, hogy a játékosok átérezzék, mit jelent olimpián szerepelni, a jelenlegi kerettagok közül alig akad, aki átélhette már ezt" - egészítette ki Kirsner.

vehir.hu
további cikkek
Párizs 2024: Golovin örül, Rodríguez szerint nem kaphattak volna nehezebb ellenfeleket Párizs 2024 Párizs 2024: Golovin örül, Rodríguez szerint nem kaphattak volna nehezebb ellenfeleket A magyar női kézilabda-válogatottat vezető Golovin Vlagyimir örül, a férfi csapat szövetségi kapitánya, Chema Rodríguez szerint viszont nem kaphattak volna nehezebb ellenfeleket a párizsi olimpia keddi csoportsorsolásán. 2024. április 16. 20:57 Párizs 2024: mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával Párizs 2024 Párizs 2024: mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával A magyar férfi és női kézilabda-válogatott is összekerült a házigazda és címvédő Franciaországgal a nyári, párizsi olimpia csoportkörének keddi sorsolásán. 2024. április 16. 18:21 Klujber: nem csüggedtünk, mint eddig női kézilabda-válogatott Klujber: nem csüggedtünk, mint eddig Klujber Katrin szerint a magyar női kézilabda-válogatott játékosai egyszer sem csüggedtek a debreceni olimpiai selejtező során, ezért voltak képesek tornagyőztesként kvótát szerezni. 2024. április 15. 21:03 Ilyés: a mutatott játék csodaszámba ment női kézilabda-válogatott Ilyés: a mutatott játék csodaszámba ment Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint az olimpiai kvótás női válogatott játéka csodaszámba ment a debreceni selejtezőtornán, amelyen három győzelemmel az első helyen végzett. 2024. április 15. 7:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.