Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nemzetközi társakat kap 2023-ban a Veszprém-Balaton EKF program

2021. január 22. 11:41 // Forrás: EKF
2021 január elsejével lépett hatályba az Európai Parlament és a Tanács határozata, amely szerint az eredetileg 2021-re tervezett Európa Kulturális Fővárosai (a romániai Temesvár és a görögországi Elefsina) 2023-ban viselhetik a címet.

A halasztási kérelem a tavalyi év tavaszán fogalmazódott meg az érintett városokban, mivel a koronavírus járvány hatása (kijárási korlátozások, kulturális helyszínek bezárása, kulturális rendezvények lemondása, országhatárok átlépésének korlátozása stb.) az eredetileg 2021-ben EKF címet viselő Temesvár és Elefsina előkészítő munkáját kritikus mértékben lelassította. Ezáltal világossá vált, hogy nem fognak tudni időben végezni az előkészületekkel.

A pandémiás helyzet a 2020-as év EKF cím viselőit, Rijekát (Horvátország) és Galwayt (Írország) érintette különösen is negatívan, hiszen ezen városok programjait 2020 márciusától kezdve teljesen le kellett állítani, illetve bizonytalan időre el kellett halasztani.

Az Európai Parlament és a Tanács 2020/2229 határozata (2020. december 23.) az Európa kulturális fővárosai kezdeményezés 2020–2033. évekre szóló uniós fellépésének létrehozásáról szóló 445/2014/EU határozat módosításáról, többek között lehetővé teszi, hogy a címet 2020-ban viselő városok 2021. április 30-ig folytathassák az EKF cím viselését és kulturális programjuk végrehajtását.

 A döntést megelőző konzultációs folyamat során Veszprém, az európai tagállamok közötti szolidaritás jegyében, természetesen támogatta a határozatban szereplő megoldást.

„A nemzetközi partnermódosítás nem teljesen új számunkra, hiszen az eredeti határozat alapján egy brit partnervárosra számítottunk a 2023-as évben, ám a Brexit miatt a szigetország EKF címviselésére már nem kerülhet sor, így Veszprém egyedül képviselte volna 2023-ban az EKF címet. Tiszteletbeli partnerként 2020-ban székelyföldi testvérvárosunkat, Sepsiszentgyörgyöt hívtuk meg egy határon átívelő, kulturális együttműködésre” – mondta el Navracsics Tibor kormánybiztos.

Porga Gyula polgármester is üdvözölte a 2023-ban csatlakozó Elefsinát és Temesvárt. Reményét fejezte ki egy közös partneri kapcsolat kialakítására, ahogy időközben a 2024-ben EKF címet viselő Tartuval, Veszprém észtországi testvérvárosával, és a magyarországi EKF címért való verseny döntőseivel, Debrecennel és Győrrel is született együttműködési megállapodás.

2023-ban tehát nem egy versenyhelyzetről lesz szó, sokkal inkább újabb nemzetközi együttműködési lehetőségekről, ami az Európa Kulturális Fővárosa program egyik alapvető értéke is. Temesvár és Elefsina 2023-as csatlakozásával további területek nyílnak meg nemzetközi kapcsolataink kiterjesztésére, egymás kölcsönös támogatásával. Tekintve, hogy városaink, programjaink és kulturális jellemzőink is eltérőek, így nem beszélhetünk turisztikai értelemben vett versenyről.

2021-2022-ben Magyarország tölti be a Visegrádi Négyek elnöki tisztségét (2021. júliustól 2022. június 30-ig), valamint az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága elnökségét (2021. május-november) is, melyek szintén jó lehetőséget biztosítanak a Veszprém-Balaton régió nemzetközi megismertetésére 2023 előtt.

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program esetében az időponthalasztás szükségessége ugyanakkor továbbra sem áll fenn. A koronavírus járvány természetesen a veszprémi felkészülésre is hatással van, de a többszöri újratervezésnek köszönhetően egy olyan ütemtervet sikerült kidolgozni, mellyel továbbra is tartani tudjuk az előkészületek kívánatos menetrendjét.

vehir
vehir
vehir
vehir.hu
további cikkek
ecoc_0032
ecoc_0032
ecoc_0032
Kilenc európai ország együttműködése erősíti az Európa Kulturális Fővárosa programok örökségét Kilenc európai ország indított közös kezdeményezést annak érdekében, hogy az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program hosszú távú hatása erőteljesebben érvényesüljön a régiófejlesztésben, túlmutatva a cím viselésének évén. Az ECoC Echo elnevezésű projekt olyan megoldásokra összpontosít, amelyek segítenek megőrizni és tovább erősíteni a címviselés alatt létrejött lendületet, elősegítve a kulturális szektor növekedését, a regionális fejlődést és a nemzetközi együttműködést. 2025. június 10. 7:21
_Z2A7430
_Z2A7430
_Z2A7430
Orbán Viktor: a veszprémi CODE a bátor és szokatlan, vagyis a vagány gondolkodás szimbóluma Veszprém megmutatja azt, hogyan kell új dolgokat kitalálni, megépíteni, átalakítani, miközben azok maradunk, akik vagyunk, vagyis hogyan kell konzervatív módon leleményesnek lenni, – mondta Orbán Viktor csütörtök délután Veszprémben a CODE Digitális Élményközpont megnyitóján. 2025. február 27. 18:10
ekf_film-5
ekf_film-5
ekf_film-5
Filmbemutatón az EKF öröksége: a régió fejlődése és a közös jövő építése Veszprém és a Bakony-Balaton régió számára az Európa Kulturális Fővárosa 2023-as cím elnyerése és megvalósítása mérföldkő volt, amely új lendületet adott a helyi közösségeknek és a kulturális életnek. Ezt a kiemelkedő évet és az általa elindított kezdeményezéseket egy átfogó dokumentumfilm örökítette meg, amelyet pénteken mutattak be elsőként a FOTON Audiovizuális Centrumban. A film és az azt követő panelbeszélgetés bemutatta, hogyan született meg az ötlet, milyen háttérmunka zajlott az események mögött, és milyen irányokban folytatódhatnak az EKF által elindított folyamatok. 2024. november 15. 23:25

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.