Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Udvardy György: a házasság a kölcsönös ajándékozás és elfogadás helye

2021. február 14. 16:15
Udvardy György érsek ünnepi szentmiséjével zárult a Házasság Hete Veszprémben.

Az Árpád-házi Szent Margit templomban tartott záró szentmisén a veszprémi érsek úgy fogalmazott, Jézus minden tanításának és szolgálatának célja az ember és Isten közti szövetség megújítása. Egy olyan szövetségé, amely nem csupán szerződés, melynek során a felek megállapodnak egymással a kölcsönös előnyökért.

A házasság szentségében Isten országa hatékonyan valósul meg, mely nem értelmezhető csupán a természet rendje alapján. „Ha így tennénk, sok ma feltett kérdést igaznak gondolhatnánk a hűségre, az egyszer kimondott igenre, az egyén és a közösség kapcsolatára és a házaspárok végérvényes elköteleződésére vonatkozóan.

Mi nem pusztán a természet síkján tekintünk a házasságra, hanem Isten országának jeleként és megvalósulásaként. A szövetségi hűség, az Újszövetség megújulását látjuk benne”

- mondta.

A Házasság Hetének záró szentmiséjét Udvardy György veszprémi érsek celebrálta 2021 február 14-én az Árpád-házi Szent Margit templomban.A Házasság Hetének záró szentmiséjét Udvardy György veszprémi érsek celebrálta 2021 február 14-én az Árpád-házi Szent Margit templomban.

Udvardy szerint a házasság szentségére és hűségére tekinthetünk úgy, „ahonnan távozni kényszerül a gonosz, mert nincs terepe, nincs lehetősége és esélye. A szentség erejével le tudják győzni nem csak a természet rendjét, hanem el tudják űzni és ki tudják zárni a gonosz lelket és annak minden csábítását” -fogalmazott.

Mint mondta, Isten országának megvalósulása teszi értelmezhetővé a házastársak áldozatát. E nélkül a házasság többé-kevésbé csak egy erőfeszítés lenne. Kiemelte: úgy tekintünk a házasságra, mint a kölcsönös ajándékozás és az elfogadás helye.

A veszprémi érsek említést tett azokról a nehézségekről is, amelyek ma a családokat érintik. „Fontos hangsúlyozni a házastársak prófétai szerepét: védeni az ember méltóságát, teremtményi mivoltát, és a teremtést." Kiemelte: lényeges hatékony, megkérdőjelezhetetlen jelként állni a kultúra, a társadalom és az ideológiákkal szemben.

A Házasság Hete záró szentmiséje teljes egészében visszanézhető a Youtube-on:

Ge. Á.
további cikkek
,,Nem az a cél, hogy mindenáron győzzünk, hanem hogy soha ne adjuk fel” – beszélgetés Sterczer Hildával Házasság hete ,,Nem az a cél, hogy mindenáron győzzünk, hanem hogy soha ne adjuk fel” – beszélgetés Sterczer Hildával Van, aki a biztonságot választja, és van, aki a magasba tör. Sterczer Hilda az utóbbi. Nemcsak 8000 méter feletti csúcsokat mászott meg, hanem a legnehezebb élethelyzeteket is túlélte. Erőss Zsolt feleségeként a hegyek között vesztette el férjét, de megtartotta a hitét, az erejét és a kitartását.Ma mentáltrénerként segít másokat a belső erő megtalálásában, és a Hópárduc Alapítvány vezetőjeként azon dolgozik, hogy a mozgás és a természet szeretetét továbbadja. Hogyan lehet egy tragédia után újrakezdeni? Hogyan lehet továbblépni úgy, hogy a múlt nem lehúz, hanem erőt ad? Sterczer Hilda története több, mint gyász és újrakezdés – a bizonyíték arra, hogy az emberi lélek ereje határtalan. 2025. február 21. 15:46 Több mint háromszáz alkotás érkezett a Házasság hete rajzpályázatára közélet Több mint háromszáz alkotás érkezett a Házasság hete rajzpályázatára A Házasság hete alkalmából, idén tizedik alkalommal hirdetett rajzpályázatot a Kukkantó Baráti Kör Egyesület, méghozzá 4-14 év közötti gyermekeknek, "Szeretem a családom, mert mindenki a barátom" címmel. A pályázat fővédnöke Porga Gyula polgármester volt, az eredményhirdetésre pedig szombat délelőtt került sor a Veszprémi Petőfi Színház előcsarnokában. 2025. február 16. 10:31 Elindult a Házasság Hete Veszprémben Házasság hete Elindult a Házasság Hete Veszprémben Vasárnap délelőtt a Kálvin János parki református templomban megnyitották a Házasság Hetét Veszprémben, amelyhez kapcsolódóan áldó istentiszteletet is tartottak a házaspárok számára. Az esemény célja, hogy a házasság értékeit, szépségeit és kihívásait egyaránt bemutassa, valamint ráirányítsa a figyelmet a családok közösségi erejére. 2025. február 9. 16:25 A házasság és a család ünnepe ékezik Veszprémbe Házasság hete A házasság és a család ünnepe ékezik Veszprémbe Február 9. és 16. között érkezik a Házasság Hete Veszprémbe is, ahol a szervezőknek ezúttal is sikerült sokszínű  programokkal előrukkolniuk, az interaktív workshopoktól a legmélyebb lelki dimenziókat érintő beszélgetésekig. Cikkünkben bemutatjuk az összes programot, amiből válogathatnak Veszprémben, nem csak házasápárok, hanem mindenki, aki szeretne többet tenni a párkapcsolata és családi élete érdekében. 2025. február 5. 10:12

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.