2022. január 25.
//
Pál névnap

Hatalmas csatában fontos győzelem

2021. február 21. 11:58
A HOYA-PE Veszprém férfi kosárlabdacsapata106-97-re legyőzte a vendég Budapesti Honvéd alakulatát szombaton az NB I/B Piros csoport 20. fordulójában.

Városunk másodosztályban szereplő kosárlabdacsapata szombaton kora este hazai parketten, a Március 15. utcai sportcsarnok zárt kapui mögött fogadta a tabellán azonos pontszámmal álló fővárosi Honvéd együttesét. Izgalmas, valódi rangadót ígért a 20. forduló ütközete,

Pazar rajtot produkáltak a veszprémiek: négy perc játék után már 10-2-re vezettek. Remek támadásianak, illetve jó védekezésének köszönhetően az első felvonást toronymagasan sikerült megnyernie a HOYA együttesének (10. perc: 31-15). A második játékrészben a vendégek dobóteljesítménye igaz, javult, de a Baksa-csapat így is nyolcpontos fórral vonulhatott pihenőre (félidei állás: 51-43).

(archív fénykép)(archív fénykép)

Visszatérve a játéktérre a Veszprém irányította továbbra is a találkozót: a vendég Honvéd próbált kapaszkodni, de nem volt esélye még az egyenlítésre sem (30. perc: 78-66). Az utolsó negyed pedig már nem tartogatott meglepetéseket: a HOYA-PE Veszprém fontos, 106-97-es győzelmet aratott a vendég Budapesti Honvéd együttese felett.

Férfi kosárlabda, NB I/B Piros csoport, 20. forduló:
HOYA-Pannon Egyetem Veszprém-Budapesti Honvéd SE 106-97 (31-15, 20-28, 27-23, 28-31)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, zárt kapuk mögött.
HOYA: Szücs 19/15, Sipos, Madár 25/3, Szabó 18/6, Dukic 29/3. Cserék: Birkás 6, Futó 7, Simon 2, Glatz. Edző: Baksa Szabolcs
Honvéd: Tóth 3, Bea 4, Stefán 6, Szatmári 16/3, Kopácsi. Cserék: Szentirmai 3, Kármán, Takács 3, Tichov 31/6, Kovács 11/3, Tanoh 20/3. Edző: Puskás Artúr

Simon Dani
Szalai Csaba
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
következő események betöltése
kosárlabda Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, 2021/2022 20. 2022. február 13. 17:00 Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok Pécsi VSK-CARGATE Veszprém KK
kosárlabda Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, 2021/2022 19. 2022. február 4. 17:00 Veszprém, Vetési Albert Gimnázium Veszprém KK Nagykőrösi Sólymok KE
kosárlabda Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, 2021/2022 18. 2022. január 29. 17:30 Jászberény, Bercsényi tornacsarnok Jászberényi KSE Veszprém KK
kosárlabda Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, 2021/2022 17. 2022. január 23. 19:00 Veszprém, Vetési Albert Gimnázium Veszprém KK TF-Budapest 97-95
kosárlabda Férfi kosárlabda, Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa, 2021/ 4. 2022. január 19. 18:00 Veszprém, Vetési Albert Gimnázium Veszprém KK Conoil Pápa KC 103-99
kosárlabda Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, 2021/2022 16. 2022. január 15. 18:00 Salgótarjáni Városi Sportcsarnok Salgótarjáni KSE Veszprém KK 72-90
előző események betöltése