2023. június 9.
//
Félix névnap

Ismét rendhagyó módját választotta a Petőfi Színház az ünneplésnek

2021. március 16. 10:07
Nem az első alkalom volt, hogy a Petőfi Színház videós formátumban jelentkezzen, most viszont nem egy társadalmi ügy mellett foglaltak állást – mint legutóbb, amikor az oltakozásra buzdítottak a színművészek – hanem Petőfi korát elevenítették meg lírikus és zenés formában.

Március 15. alkalmából ismét az online teret választotta a Petőfi Színház ahhoz, hogy produkciójukkal eljussanak a nézőközönségük felé. A mostani kisfilmben - amely a VESZPRÉMI PETŐFIgyelő címet kapta - azonban a színészek kiléptek a színház falai közül, és Veszprémben valamint Pápán is forgattak jeleneteket.

Az elkészült videóban Petőfi Sándor Veszprém megyéhez köthető életszakaszait, itt írt verseit is megidézték, ezért a színészek többek között a Pápai Református Kollégiumban, a Petőfi-háznál, a veszprémi várnál, és az egykori Stingli Fogadó előtt is forgattak. A videóban versekkel, megzenésített költeményekkel, valamint az alkalomhoz illő nemzeti dalokkal emlékeztek meg a jeles napról.

A videóban közreműködtek: Oberfrank Pál, Kőrösi Csaba, Horváth Csenge, Keresztes Gábor, Pásztor Márk, Keller Márton, Hirschl Laura.

 

vehir.hu

További cikkek

Két újabb épülettel lett gazdagabb a Veszprémi Petőfi Színház
Két újabb épülettel lett gazdagabb a Veszprémi Petőfi Színház
Elkészült a Veszprémi Petőfi Színház új épületegyüttese az Óvári Ferenc utcában, ami számos színházi háttérmunkának ad otthont, de bizonyos része a közönségnek is nyitott lesz.
Operett és kortárs dráma is szerepel a Petőfi színház következő évadának műsorán
Operett és kortárs dráma is szerepel a Petőfi színház következő évadának műsorán
Öt-öt nagyszínházi és játékszíni, valamint két-két gyermek és ifjúsági előadással készül a következő évadra a Veszprémi Petőfi Színház.
Tánclépések egymás felé
Tánclépések egymás felé
Szombattól látható Mark St. Germain Táncórák című kamaradrámája a Latinovits-Bujtor Játékszínben.
Petőfivel és a Himnusz jubileumával készülnek a veszprémi színházak a magyar kultúra napjára
Petőfivel és a Himnusz jubileumával készülnek a veszprémi színházak a magyar kultúra napjára
Petőfi műveit dolgozzák fel a Pannon Várszínházban, közösségi Himnusz-szavalást rendeznek a Petőfi színházban vasárnap.
Több mint háromezer rajz érkezett a felhívásra
Több mint háromezer rajz érkezett a felhívásra
Eredményt hirdettek a Városi Nyilvánosságért Alapítvány által életre hívott Legyen mindenkinek szép a karácsonya rajzpályázaton pénteken. Az általános iskolás gyerekek által készített rajzokat olyanokhoz juttatják majd el, akik egyedül töltik a karácsonyt.