Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tizennyolccal verte a Dabast a Veszprém

2021. március 17. 19:41
Magabiztos győzelemmel hangolt a Mol-Pick Szeged elleni vasárnapi rangadóra a listavezető Telekom Veszprém, miután a férfi kézilabda NB I szerdai játéknapján 38-20-ra kiütötte a vendég Dabas együttesét.

A nemzeti együttesek múltheti programja után máris folytatódtak a klubküzdelmek a férfi kézilabdázóknál. A honi élvonal szerdai játéknapján a tizenhat győzelemmel és egy döntetlennel éllovas Telekom Veszprém a két sikerrel, egy iksszel és nyolc vereséggel a tabella tizenkettedik helyén álló Dabast látta vendégül a zárt kapus Veszprém Arénában.

David Davis vezetőedző továbbra sem számíthatott a térdműtét után lábadozó Rasmus Lauge játékára. Jorge Maqueda, Danyiil Siskarjov, Kentin Mahé és Blaz Blagotinsek szintén kimaradt a meccskeretből, amelyben az utánpótláscsapat tehetséges jobbszélsője, Dörnyei Borisz is helyet kapott.

Alaposan bekezdett a találkozó elején Nilsson, aki csapata első négy gólját jegyezte (7. perc: 4-2). A dabasiak többször is átjátszották a hazaiak nyitott védekezését, s bár Cupara több védést is bemutatott, a félidő harmadánál egyenlő állást mutatott az eredményjelző (6-6).

Fotók: Vörös Dávid - telekomveszprem.huFotók: Vörös Dávid - telekomveszprem.hu

A másik kapuban szintén jól kezdett Holló, aki kétszer is védte Marguc ziccerét. David Davis pedig azonnal cserélt a jobbszélen: jött Dörnyei, aki góllal hálálta meg mestere bizalmát. Strlek és Lékai vezetésével ismét ellépett hárommal a Telekom, de Török és Fekete villámgyorsan egyre csökkentette a különbséget (17. perc: 9-8).

A veszprémiek szokásosnak mondható sorcseréjét követően Markussen is feliratkozott a gólszerzők közé, majd Manaszkov duplázott. Tóth hetesét követően ismét Dörnyei, majd Markussen villant meg, a 21. percben már öt volt közte (14-9).

Fekete Bálint vezényletével továbbra is jól tartották magukat a Pest megyeiek, akik héttel a szünet előtt is csak három góllal maradtak le vendéglátójuktól (15-12). A Veszprém megpörgette a hajrát, miközben Cupara hétméterest is hárított. Az addigi legnagyobb különbség éppen a félidő végére alakult ki, amikor is Antal piros lapos büntetését Markussen használta ki egy életerős átlövéssel (19-13).

A második felvonás elején is emberelőnyben kézilabdázhattak a bakonyiak, akik kétszer is labdát szereztek, Nenadics pedig mindkét helyzetből üres kapus gólt lőtt. A Davis-csapat határozottan védekezett, amelynek köszönhetően könnyű gólokat lőhetett. Strlek egymás után jegyezhette találatait, a 37. percben aztán Borozan is feliratkozott a gólszerzők közé (25-15).

A folytatásban tovább nőtt a differencia, Tomori Győző legénysége egyre kevésbé tudta megnehezíteni ellenfele dolgát. A mérkőzés kétharmadánál Ligetvári is pályára lépett, aki két szép bombával és remek védőmunkát végezve szállt be (46. perc: 30-16).

Úgy tűnt, hogy a végén akár húsz gól is lehet közte, hiszen 32-18-as állásnál zsinórban ötöt dobtak a mienk, de Fekete meggátolta ezt.

A vége 38-20 lett, a Veszprém tehát kiütéssel hangolt az NB I vasárnapi (18.00) rangadójára, amelyre a hírek szerint tartalékosan érkezik a Mol-Pick Szeged gárdája.

Férfi kézilabda NB I, a 11. fordulóból elhalasztott mérkőzésen:
Telekom Veszprém–Dabasi KC VSE 38-20 (19-13)
Veszprém Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: Bujdosó, Horváth V.
Veszprém: Cupara – Marguc, Tönnesen, Nilsson 7, Lékai 3, Borozan 1, Strlek 5
Csere: Moraes 2, Dörnyei 3, J. Omar 1, Manaszkov 5, Markussen 4, Nenadics 4, Ligetvári 3
Vezetőedző: David Davis
Dabas: Holló – Fekete B. 6, Tóth Á. 4 (2), Kurucz 1, Garajszki, Szöllősi Sz. 4, Török 2
Csere: Podoba (kapus), Laurinyecz 1, Kende 2, Antal, Győrvári
Vezetőedző: Tomori Győző
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: -/-, ill. 3/2

Elmarad az FTC elleni bajnoki

A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) szerdai tájékoztatása szerint a március 26-ai FTC–Telekom Veszprém NB I-es találkozót a hazai együttes kérésére elhalasztják. A Ferencváros ugyanis nem rendelkezik elegendő játékossal, így nem tud kiállni a rekordbajnok ellen – tájékoztatott a bakonyi klub.

A bajnoki elhalasztása nincs befolyással a jövő szerdai Telekom–FTC Magyar Kupa-negyeddöntőre, amelyet a Veszprém Arénában rendeznek meg.

Zatkalik Dávid
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. One Veszprém HC 23 22 0 1 925 603 322 44
2. OTP Bank-PICK Szeged 22 18 0 4 789 630 159 36
3. FTC-Green Collect 22 17 1 4 767 692 75 35
4. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 708 679 29 28
5. ETO University Handball Team 22 13 1 8 702 673 29 27
6. Balatonfüredi KSE 22 10 5 7 658 668 -10 25
7. Csurgói KK 22 8 5 9 625 657 -32 21
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 22 7 4 11 630 685 -55 18
9. Carbonex-Komló 22 6 4 12 578 640 -62 16
10. NEKA 23 7 2 14 659 730 -71 16
11. PLER-Budapest 22 6 2 14 623 699 -76 14
12. CYEB–Budakalász 22 5 1 16 611 697 -86 11
13. Eger 22 4 2 16 601 729 -128 10
14. Dabas KC 22 2 5 15 587 681 -94 9
Utolsó módosítás: 2025. április 21. 23:26
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Orlen Wisla Plock
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 30. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
24-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2024. november 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. november 16. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
28-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2024. november 21. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
30-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
NEKA
Időpont
2024. november 23. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
52-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
HC Eurofarm Pelister
Időpont
2024. november 28. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
33-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 1. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
29-44
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Fredericia Handboldklub
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 4. 18:45
Helyszín
Kolding, Sydbank Arena
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2024. december 7. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 11. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
21-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Dabas KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 7. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
24-48
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 13. 18:45
Helyszín
Sala Polivalenta (Bukarest)
Eredmény
26-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. február 16. 19:15
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. február 20. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
CYEB–Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 23. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
22-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Paris Saint-Germain Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 27. 20:45
Helyszín
Stade Pierre de Coubertin (Párizs)
Eredmény
33-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Eger
Időpont
2025. március 1. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. március 6. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 9. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
29-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. március 19. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University Handball Team
Időpont
2025. március 22. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
44-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 25. 18:00
Helyszín
Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok
Eredmény
29-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
20-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 4. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
Eredmény
25-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. április 12. 15:45
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
40-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2025. április 13. 19:30
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2025. április 18. 20:15
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2024/25
Hazai
SC Magdeburg
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 23. 18:45
Helyszín
Magdeburg (Németország)
Eredmény
26-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
holnap 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. május 18. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
további cikkek
Ne igyunk előre a medve bőrére! Erről jut eszembe… Ne igyunk előre a medve bőrére! Biztató eredményt ért el a One Veszprém HC szerdán Magdeburgban (26-26), de még nem dőlt el, hogy a két csapat közül melyik jut be a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe. Számos példa mutatja, hogy egy jól sikerült odavágó után a magát már páholyban érző társaságot nagy meglepetés is érheti a visszavágón. 2025. április 25. 8:04 Döntetlenről várhatja a BL-negyeddöntő hazai visszavágóját a Veszprém One Veszprém HC Döntetlenről várhatja a BL-negyeddöntő hazai visszavágóját a Veszprém Óriásit harcolt a német és a magyar bajnok a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első találkozóján. Az idény egyik legjobb játékával előrukkoló Veszprém többször is vezetni tudott négy góllal, de a szívósan küzdő házigazda Magdeburg végül egyenlített. A döntés tehát a jövő csütörtöki visszavágóra maradt. 2025. április 23. 20:24 Ludovic Fabregas: Az idény egyik legfontosabb összecsapása következik! One Veszprém HC Ludovic Fabregas: Az idény egyik legfontosabb összecsapása következik! A magyar rekordbajnok One Veszprém újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: a héten megkezdődik a Bajnokok Ligája-negyeddöntője, ahol a magyar rekordbajnokra a német sztárcsapat, az SC Magdeburg vár. A párharc első mérkőzését szerdán 18.45-től rendezik Németországban. 2025. április 22. 13:33 Ligetvári szerint a Veszprém megmutatta a szebbik arcát a Szeged elleni rangadón One Veszprém HC Ligetvári szerint a Veszprém megmutatta a szebbik arcát a Szeged elleni rangadón Ligetvári Patrik szerint a címvédő és listavezető Veszprém megmutatta a szebbik arcát péntek este, ezért tudta házigazdaként 36-33-ra legyőzni a Szegedet a férfi kézilabda NB I rangadóján. 2025. április 19. 12:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.