Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Új bemutatóján dolgozik a Petőfi Színház

2021. március 18. 11:12 // Forrás: Veszprémi Petőfi Színház
A héten minden járványügyi és biztonsági intézkedést szigorúan betartva megtartották a Petőfi Színház következő bemutatója, a Hagymácska mesemusical olvasópróbáját. Az ősbemutató Kocsák Tibor zenéivel Bozsó József rendezésében kerül színpadra.

A fokozódó járványügyi helyzet egy különleges olvasópróbát hozott magával, így csökkentett létszámban voltak, akik – a színház szabályzatát betartva – személyesen vettek részt az olvasópróbán, és voltak, akik online csatlakoztak a délelőtthöz.

Fotó: Veszprémi Petőfi SzínházFotó: Veszprémi Petőfi Színház

Bozsó József már nem először jár és rendez a veszprémi színházban, többek között a Rigócsőr királyfi és a Bob herceg is az ő nevéhez köthető. A szereplők között régi és új társulati tagok is láthatóak lesznek majd, valamint számos fiatal tehetség is közreműködik a produkcióban.

A mesemusical során a gyümölcsök és zöldségek mesebeli világába csöppenünk, ahol Hagymácska küzd nagyszülei, Hagymama és Hagypapa jogaiért a zord Tormagasságos urasággal és uborka hadseregével szemben. Segítségére vannak barátai, akik különböző csínytevésekkel, tréfákkal törnek borsot az uraság orra alá.

vehir.hu
további cikkek
A shortlistre sem került fel a magyar jelölt az Oscar előszobájában kultúra A shortlistre sem került fel a magyar jelölt az Oscar előszobájában Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább. 2025. december 17. 15:25 Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak: amikor több kép lóg a múzeumban, mint kellene kultúra Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak: amikor több kép lóg a múzeumban, mint kellene Az elmúlt hetekben sokat olvashattunk arról, hogyan rabolták ki a Louvre-ot és kelt lába számos értékes 19. századi ékszernek – ezúttal azonban éppen az ellenkezőjéről szeretnék beszámolni: egyre gyakrabban fordul elő ugyanis, hogy a rendbontók nem visznek, hanem hoznak alkotásokat a múzeumokba. tegnap 19:09 "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre kultúra "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre Balázs Péter és a Veszprémi Petőfi Színház története számos ponton keresztezi egymást. A veszprémi teátrum társulatának tagjai portálunkon keresztül osztották meg legkedvesebb emlékeiket a pár napja elhunyt Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészről és rendezőről. 2025. december 16. 22:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.