Az interjúkészítés az újságírás egyik legizgalmasabb műfaja. Nemcsak azért, mert a beszélgetés közben a megfelelően megfogalmazott és elhelyezett kérdésekkel értelmet kap az ember motivációja, feltárul az értékrendszere és adott esetben a megoldásainak módszerei, hanem mert maga az újságíró is egy tanulási folyamaton megy át, amíg felkészül az interjúalany életéből, eddigi munkásságából, abból a szakterületből, amit ő képvisel, hogy ne laikusként üljön le vele egy asztalhoz.
De mi van abban az esetben, amikor az interjúalany az újságírónak a saját kollégája, aki ugyanúgy ismeri ezeket a praktikákat, a felkészülés, a kérdezés, a logikai eszmefuttatás felépítésének a menetét?
Ennek két végkifejlete lehet: száraz szakmázás olyan szakzsargonok puffogtatásával, mint a lead, flekk, lapzárta, print és online, tördelés és médiaetika. Vagy egy őszinte és érthető beszélgetés az újságírás múltjáról, jelenéről és jövőjéről, a média változó trendjeiről és arról a világról, amiben egy újságíró mozog, mégis hajlamos megfeledkezni az apró szépségeiről a mindennapos monotonitásban.
Marton Attilával, a Napló újságírójával e hétköznapi fogaskerékből kiszakadva ültünk le beszélgetni, apropója pedig nem más, mint hogy idén őt díjazták a városi Szabad Sajtó-díjjal.
Porga Gyula és Marton Attila a Szabad Sajtó-díj átadásán
Elsősorban az önkormányzati események tudósításaiban mozog otthonosan, érthetőbben megfogalmazva, ő felel azért, hogy például az egyébként száraz közgyűlési előterjesztések jogi szövegét lefordítsa az olvasó által is jól értelmezhető és egyértelmű nyelvre, kiemelve azokat a döntéseket, amelyek nagyobb érdeklődésre tartanak számot, emberek sokaságát érinti Veszprémben.
Pedig közel, s távol sem úgy indult újságírói pályafutása, hogy a közéleti eseményekben fog elmélyedni.
Veszprémből elkerülve a Pécsi Tudományegyetemen végzett szabadbölcsész alapszakon, majd ugyanitt folytatta történelem–mozgókép- és médiaismeret mesterszakon. Első komolyabb írásai a pécsi egyetemi lapban, az UnivPécsben jelentek meg.
Itt készítettem első interjúmat, első film- és színházkritikámat, de egyetemi rendezvényekről is tudósítottam. Gyakorlatilag ez az újság lefedte azt a palettát, amit később már a Naplónál is megtaláltam.
Tehát a kezdeti lépéseket kulturális újságíróként tette meg Attila, azonban hírfogyasztóként folyamatosan érdekelték a közéleti események, azok háttere, mozgatórugói. Az egyetemi évek után a Dunántúli Naplónál gyakornokként, pedig pontosan ennek a közepébe érkezett meg. Az itt töltött időszak alatt megismerte a különböző közéleti és politikai események tudósítását, de ebben az időszakban történt a magyar bűnügyi történet egyik legmegrázóbb eseménye, a Bándy Kata-gyilkosság.
E tapasztalatokkal felvértezve került 2012-ben a Naplóhoz, kezdetben külső munkatársként, majd főállású újságíróként.
Az, hogy a kulturális újságírás területéről mennyire volt éles váltás a közéleti, főleg az önkormányzati vonalra való átnyergelés, csak külső szemmel tűnik nagy változásnak Attila szerint.
Kívülről lehet, hogy így tűnik, de belülről nem éltem meg akkora változást. Kezdetben a Naplónál is számos interjút készítettem zenészekkel, színészekkel, vagy éppen írókkal, sokféle eseményre küldtek tudósítani, majd lassan önmagától kezdett kialakulni az a rendszer, hogy én tudósítok az önkormányzati eseményekről, mára pedig kialakult az, hogy ezt tekinthetem újságíróként a fő profilomnak.
Bár a kreativitás minden újságírói műfaj alapja, a kulturális témák után mégis egyre nagyobb figyelmet kapott pályáján a közéleti terület, amelyhez nélkülözhetetlen a pontosság és precizitás, ha valaki közéleti, gazdasági, vagy adott esetben politikai tudósításokat vállal.
De emellett van még egy fontos szempont is, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni akkor, ha valaki beül az újságíróknak fenntartott sorokba egy-egy több órás városi közgyűlésen. Ez pedig nem más, mint az, hogy érteni és tudni kell azt, hogy melyek azok a témák, amelyek valóban lényegesek.
Mindig arra koncentrálok, hogy mik azok a területek, amelyek az olvasót a hétköznapi életében is érintik, amikkel találkozik a mindennapjaiban. Az átlagember szemével és fülével ülök be, hogy aztán kiragadjam a lényeget, hogy azt röviden és egyszerű nyelvre átfordítva leírjam.
Elsősorban ezek a tudósítások jelennek meg Attila tollából a Naplóban, valamint a veol.hu-n is, a megyei napilap online felületén. És itt el is érkeztünk az újságírás műfaji elkülönülése után a gyakorlati megoldások közti különbségekhez. Ugyanis sok esetben más szempontoknak kell megfelelni egy pusztán internetre készülő cikknek, mint annak, ami nyomdafesték formájában a napilapban jelenik meg.
A nyomtatott lapban karakterre pontosan meg kell adni azt, hogy egy cikk milyen hosszúságban jelenik meg, ráadásul mindezt előre, tehát a szerkesztőknek tudnia kell, hogy milyen fajsúllyal bír egy-egy téma. Ezen kívül az olvasótábor összetétele sem mindegy, ennek a cikkek nyelvezetében van jelentősége. Tudjuk, hogy a nyomtatott lapot inkább az idősebb generáció tagjai olvassák, amíg az online olvasóknak vegyes a korösszetétele.
– Meséli Attila, aki hozzáteszi, hogy online, pedig főleg a tempó, a hírek minél gyorsabb áramlása a meghatározó, valamint itt nagyobb a mozgástér, hogy több képpel, adott esetben videós tartalommal bővítsék a cikkeket.
Mindezek után nekiszegeztük a kérdést, hogy hozzá, melyik áll közelebb, az online, vagy a nyomtatott újságírás? Némi habozás után az utóbbi mellett foglalt állást, de ebben az is meghatározó volt, hogy anno az UnivPécsnél is egy nyomtatott lapnál szocializálódott, ebben mozog otthonosabban, valamint véleménye szerint itt lehetőség van valamivel hosszabb cikkeket írni, patinásabb nyelvezettel.
Ezen kívül a nyomtatott újságírásban a határidő is egyértelműbb, ezáltal valamivel tervezhetőbb a munka ezen a területen.
Viszont ezzel együtt hibázásra nincs lehetőség, hiszen amíg egy online cikkben egy elütést utólag ki lehet javítani, ha egy újság nyomdába megy, az elkészült cikkben már nem lehet kiradírozni egy hibás karaktert.
Attila is ebben a szellemben végzi a munkáját és éppen ezért ellenőriz le minden adatot, minden nevet és számot kétszer, de inkább háromszor a leadott cikkekben.
Némileg a jövőbe tekintve, azaz azt vizsgálva, hogy mennyi ideig lesz még kereslet a nyomtatott újságra, Attila a közeljövőben nem vár nagyobb változást a médiapiacon. Igaz, a trendek és statisztikák azt mutatják, hogy az internet elterjedésével és az online hírportálok megjelenésével némileg visszaesett a nyomtatott napi- és hetilapok kereslete, de ha visszatekintünk a médiatörténetben, láthatjuk, hogy a különböző médiatermékek sokáig egymás mellett léteztek és működtek.
Szerintem most is ezt az egymás mellett létezést éljük, és azt is látom, hogy továbbra is van egy stabil olvasói réteg, akinek arra van igénye, hogy reggel egy kávé mellett fellapozza az aznapi újságot és abból olvassa el a híreket.
A hírek pedig mindig újak és sohasem ismétlődnek, az újságíró feladata pedig, hogy ezeket hitelesen, pontosan és a lehető leghamarabb átadja. Közben arról sem szabad megfeledkezni, hogy sok esetben ő is átélője ezeknek a hírértékű eseményeknek, benne is érzések, személyes impulzusok jelennek meg.
Attila közel egy évtizedes pályafutásában több ilyen alkalom is volt. A legemlékezetesebb felidézésénél az a 2018-as budapesti sajtótájékoztató rémlett fel benne, amikor a Művészetek Palotájában kihirdették, hogy Veszprém lesz 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa.
Felemelő, amikor része vagy annak a 40 embernek, akik előtt kihirdetnek egy olyan eredményt, ami évtizedekre meghatározza a város életét. Ilyenkor egyszerre jelenik meg az izgalom és az újságírói kíváncsiság. Azt érzed, hogy egy olyan információ birtokába jutottál, amit akkor még csak nagyon kevesen tudnak, de a te feladatod lesz, hogy mindenki megismerje ennek a részleteit. Egyszerre stresszes és izgalmas, de nagyon jó átélni azt, hogy utána több tízezer ember a te tudósításodból értesül erről az eseményről.
Az újságíró felelőssége tehát megkérdőjelezhetetlen, mégis, ha a társadalom különböző hivatások iránti bizalmának szemszögéből nézzük, finoman fogalmazva sem járnak az élen az újságírók. Egyszerűbben megfogalmazva, az emberek sok esetben fenntartásokkal kezelik a médiában dolgozókat egyes felmérések szerint.
Attila személyes tapasztalatai viszont inkább arról tanúskodnak, hogy amikor egy társaságban kiderül, hogy ő újságíróként dolgozik, az első a meglepődés, majd kialakul egyfajta távolságtartás.
Kívülről az olvasó nem látja ezt a világot, nem tudják, hogy hogyan dolgozunk, így egy kicsit túlmisztifikálják ezt a területet és könnyen megfogalmazódnak különböző konteók. Pedig ugyanolyan hétköznapi foglalkozás ez is, annak minden nyűgjével és örömével. Ebben nekünk, újságíróknak is lenne feladatunk, hogy változtassunk rajta.
