„Soha nem látott...” „Minden eddiginél...” „Borzalmas...” „Beláthatatlan...”
Ismerős szavak? Ha máshonnan nem is, az aktuális koronavírussal kapcsolatos újságcikkekből biztosan azok lehetnek. Még a tavaszi első hullámban sem – amikor az egész emberiség csak ismerkedett azzal a jelenséggel, hogy világjárvány – nem használták a médiában ezeket a túlzó kifejezéseket.
De tényleg túlzóak lennének?
Ha pusztán a járványügyi statisztikákat nézzük, kijelenthetjük, hogy nem azok. Mind a megbetegedések, mind a halálozások száma soha nem látott magasságokban volt az elmúlt napokban.
Akkor helyesen tették az újságírók, hogy ilyen felütéssel indították az aznapi koronavírusos cikküket?
Ha úgy állunk a kérdéshez, hogy az olvasók pusztán robotok, akik befogadják az információt, értelmezik azt, majd a biovázat ennek megfelelően programozzák éppen depressziós állapotba, vagy bizakodó funkcióba, akkor hibátlan a cikk megfogalmazása.
Viszont nem árulunk el nagy titkot, az olvasók nem robotok. Értelmes emberek, akik még bíznak a hírszolgáltatásban, abban, hogy az újságírók helyettük is utánanéznek az aktuális járványügyi adatoknak, összevetik az oltási program számait az új fertőzöttekével és azokat száraz valójukban eléjük tárják, hogy aztán ők vonják le a következtetést, ők tegyenek melléjük jelzőket, hogy eldöntsék, érdemes-e bizakodni, vagy további türelemre van még szükség.
Persze ne legyenek hiú ábrándjaink, a kattintásszám sokszor felülbírálja ezeket az elveket. És kinek ne akadna meg a szeme egy olyan szalagcímen, ahol „Borzalmasak az új járványügyi adatok”.
Létezik viszont az újságcikknél egy másik mérőszám is, igaz, ezt nem lehet számszerűsíteni, csupán kvalitatív mutató.
Ez pedig nem más, mint az, hogy az újságíró mennyire érzi a néplelket. Azt, hogy az újabb korlátozó intézkedések bejelentése után mennyire szükséges a nap végén még bedobni egy „borzalmas” jelzővel ellátott cikket a közösbe, ezzel is még mélyebb depresszióba taszítani az átlagembert!
Persze nem azt mondjuk, hogy hamis illúziókba kell terelni az olvasót és bagatellizálni a helyzetet, csupán meghagyni a lehetőséget arra, hogy a konklúziót saját maga vonja le. Az újságírónak nem kell és nem is szabad eldöntenie, hogy mit gondoljon az olvasó, sokkal többet ér az, ha pusztán gondolkodásra bírja.
