Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
13°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
13°C

Gulyás Péter büszke az akadémián fejlődő fiatalokra

2021. április 14. 7:03
Az utánpótláskorú játékosok alkotta BFKA Veszprém tíz mérkőzés óta veretlen a férfi kézilabda NB I/B nyugati csoportjában. Az akadémia szakmai igazgatója, Gulyás Péter hangsúlyozta, az elvégzett munka nem hazudik.

Elképesztő szériát produkál a 2020/2021-es kiírásban a Balaton Felvidéki Kézilabda Akadémia veszprémi U22-es csapata. A Momir Ilics vezette fiatalok ugyanis az elmúlt tíz fordulóban egyaránt győzelmet arattak, amelynek köszönhetően a másodosztályú bajnokság nyugati csoportjának második helyén állnak.

Portálunk a napokban megkereste az akadémia utánpótlás szakmai igazgatóját, Gulyás Pétert, miként értékeli alakulatuk emberfeletti teljesítményét. Az említett csapat egykori vezetőedzője elmondta, Momir Ilics nagyszerű edzővé vált, jól bánik a kötelékükben fejlődő fiatalokkal, akik hétről hétre bizonyítani akarnak.

A bajnokságunkat a NEKA vezeti, igaz, egy mérkőzéssel többet játszott nálunk a boglári csapat. De igazából nem is a helyezés számít; két akadémia van a tabella élén, ez már a fontosabb, hiszen a jövő magyar kézilabdázóiért dolgozunk. Momir Ilics nagyszerű munkát végez a csapat élén, a gyerekek pedig minden mérkőzést meg akarnak nyerni. Ezen az úton kell a jövőben is haladnunk!

Gulyás Péter: Számunkra csakis a fiatalok fejlődése számít! (archív fénykép)Gulyás Péter: Számunkra csakis a fiatalok fejlődése számít! (archív fénykép)

Felvetve a szakmai igazgatónak, hogy a BFKA Veszprém U22 ha így folytatja, akár fel is juthat az élvonalba, Gulyás Péter úgy fogalmazott, nem tekintenek ennyire előre. Csakis arra koncentrálnak, hogy fiataljaik fejlődése töretlen legyen. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy a legjobbat nyújtsák a gyerekek számára.

Akik tesznek érte, a Telekom Veszprém felnőtt csapatában is bizonyítási lehetőséget kapnak. Tényleg mindent megteszünk érte, hogy fejlődhessenek. Ők pedig azért, hogy megnyerjék a bajnokságot. Ismerve fiatalainkat, ez korántsem lehetetlen a feladat!

 – zárta bizakodva.

Simon Dani
Kovács Bálint
Férfi kézilabda NB I/B, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Győri ETO- UNI FKC KFT 22 19 1 2 698 548 150 39
2. Veszprém Handball Academy U21 22 17 2 3 644 557 87 36
3. Szigetszentmiklósi KSK 22 14 2 6 636 588 48 30
4. Mezőkövesdi KKFT 22 11 6 5 673 623 50 28
5. Optimum Solar - Békési FKC 22 13 2 7 652 635 17 28
6. OTP Bank-Pick Szeged U21 22 12 2 8 711 698 13 26
7. KK Ajka KFT 22 12 1 9 594 532 62 25
8. Budai Farkasok-Rév 22 11 2 9 630 617 13 24
9. DEAC 22 9 2 11 626 624 2 20
10. Ceglédi KK 22 9 1 12 629 610 19 19
11. Rákosmente 22 8 3 11 572 620 -48 19
12. Vecsési KKFT 22 8 2 12 624 659 -35 18
13. Tatai AC 22 6 1 15 598 656 -58 13
14. Kecskemét 22 5 1 16 563 688 -125 11
15. Fejér-B.Á.L. Veszprém U21 22 4 2 16 608 702 -94 10
16. ÓAM-Ózdi KC 22 2 2 18 588 689 -101 6
Utolsó módosítás: 2024. március 25. 12:51
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
BFKA Veszprém U21
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. szeptember 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
29-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Ceglédi KK
Vendég
BFKA-Veszprém U21
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Cegléd, Gál József Sportcsarnok
Eredmény
32-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
BFKA-Veszprém U21
Vendég
Tatai AC
Időpont
2023. október 14. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Optimum Solar - Békési FKC
Vendég
BFKA-Veszprém U21
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Békés, Városi Sportcsarnok
Eredmény
24-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
BFKA-Veszprém U21
Vendég
Mezőkövesdi KKFT
Időpont
2023. október 28. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Budai Farkasok
Vendég
BFKA-Veszprém U21
Időpont
2023. november 11. 17:30
Helyszín
Budaörs, Városi Sportcsarnok
Eredmény
26-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
BFKA-Veszprém U21
Vendég
Rákosmente
Időpont
2023. november 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
20-19
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Vendég
BFKA-Veszprém U21
Időpont
2023. november 26. 16:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
25-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
BFKA-Veszprém U21
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged U21
Időpont
2023. december 2. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
BFKA-Veszprém U21
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpont
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
BFKA-Veszprém U21
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2023. december 16. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Vecsési KKFT
Időpont
2024. február 2. 19:30
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Győri ETO- UNI
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. február 9. 19:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
22-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
ÓAM-Ózdi KC
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
KK Ajka
Időpont
2024. február 22. 19:30
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
25-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. március 1. 18:00
Helyszín
Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
24-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2024. március 8. 19:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
25-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Tatai AC
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Tata, Güntner Aréna
Eredmény
27-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Békési FKC
Időpont
2024. március 30. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Mezőkövesd
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. április 6. 18:00
Helyszín
Mezőkövesd, Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2024. április 12. 19:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Rákosmente
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. április 20. 17:00
Helyszín
Budapest, Riz Levente Sport -és Rendezvényközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged U21
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. május 5. 16:00
Helyszín
Szeged, Pick Akadémiai Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
DEAC
Időpont
2024. május 18. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. május 25. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.