Az elmúlt évtizedben hatalmas divat lett a minimalizmus a lakberendezésben. Biztosan mindenki látott fotókat lakásokról, ahol minden bútor tökéletesen ugyanolyan árnyalatú, az asztalon pedig soha nincs semmi egy vázányi virágon kívül. Hogy a minimalista emberek hol tartják a távirányítót, hova teszik a kulcscsomót vagy a telefontöltőt, rejtély.
A tökéletes rendet és minimalizmust úgy a legkönnyebb fenntartani, ha az ember nem használja a lakását: nap közben dolgozik, este kimozdul valahova szórakozni, haza pedig jószerivel csak aludni jár. Na ennek adott egy pofont a pandémia.
A koronavírus idején sokunknak teljesen újra kellett gondolnunk a hozzáállásunkat az életterünkhöz, a lakás hirtelen olyan funkciókat kapott, amikre nem volt felkészítve. Az addig lényegében csak alvásra használt terek egyszerre váltak a munkahelyünkké és – kocsmák és kávézók híján – baráti összejövetelek helyszínévé. Az új élethelyzet átformálta a viszonyunkat az otthonunkhoz, a minimalizmussal szemben pedig fellángolt a káosz-dizájn.
Szükségünk és igényünk lett rá, hogy olyan tárgyakkal vegyük körbe magunkat, amiket szeretünk, hogy bármerre nézünk a lakásban, legyen valami, amit meglátva jobb kedvünk lesz. Ahogy egyre többen kezdték el látható helyre pakolni az addig a fiók mélyére süllyesztett kacatjaikat, az új, tárgyakban és mintákban tobzódó hozzáállás cluttercore néven trenddé vált a közösségi médiában is (kiváltképp a TikTokon), ahol korábban csak az orvosi rendelők várótermeit megszégyenítően élettelen belső terek gyűjtötték a lájkokat.
A cluttercore tökéletes antitézise a minimalizmus már idézett tételmondatának: dobj ki mindent, ami nem tesz boldoggá. Ehelyett azt mondja: mutass meg mindent, ami boldoggá tesz!
Éppen ezért aki ezt a stílusirányzatot követné, annak nem kell hosszasan Ikea-katalógusokat bújnia és gondosan összehasonlítgatnia a megrendelt bútorok színkódjait: a cluttercore éppen azt mondja, hogy azt használd – és szeresd –, ami amúgy is rendelkezésedre áll.
Nyugodtan pakold ki a nagymamától rád maradt, a 21. századtól teljesen stílusidegen porfogó csipketerítőt (bár a lapostévék korában már nem tudjuk olyan könnyedén a készülék tetejére teríteni, mint anno a fekete-fehér Orionok meg Videotonok idejében), mert nem az a fontos, hogy a tárgyaid mennyire divatosak, hanem az, hogy milyen emlékek kötődnek hozzájuk, milyen érzéseket keltenek benned.