Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Trónfosztás Veszprémben: negyedszer bajnok a Szeged

2021. június 5. 20:06
2018 után ismét Veszprémben ünnepelhetett bajnoki címet a férfi kézilabda élvonalban a Mol-Pick Szeged, miután a bajnoki döntő visszavágóján 37-36-os győzelmet aratott a címvédő Telekom Veszprém ellen.

A huszonhatszoros bajnok Veszprém a címvédés, a háromszoros aranyérmes Szeged pedig a trónfosztás reményében várta az idény utolsó, egyben legfontosabb ütközetét, a férfi kézilabda élvonal bajnoki döntőjének második felvonását. A mieinknek a szombat esti visszavágón háromgólos hátrányt kellett ledolgozniuk az üdvösséghez, miután szerdán 31-28-ra alulmaradtak az újszegedi sportcsarnokban.

Ami az összeállításokat illeti, David Davis cserélt az előző találkozóhoz képest: az idény végén éppen Szegedre igazoló Kent Robin Tönnesen helyére Nikolaj Markussen került be a keretbe, amely az utánpótláscsapat két tehetségével, Lukács Péterrel és Dörnyei Borisszal egészült ki. A sérült Rasmus Lauge mellett tehát Danyiil Siskarjov, Vuko Borozan és Manuel Strlek ezúttal is hiányzott. Juan Carlos Pastor viszont nem változtatott, most is Nik Henigman és a sérült Luka Stepancic maradt ki.

Csaknem telt ház fogadta a két magyar sztárcsapatot, a „kékek” is megtöltötték a számukra kijelölt szektort, így nemcsak a pályán, a lelátón is nemes (hang)párbaj zajlott. A szurkolókon pedig semmi sem múlott, először a vendég tábor zendített rá, majd negyedórával a kezdés előtt a hazai hívek kezdték óriási hangerővel buzdítani az övéiket.

Az „odavágón” ötször villanó Bodó kezdte a gólgyártást, majd Kasparek is átlőtte a hazai falat. Az első veszprémi gól Jahja jóvoltából a 3. percben született, amire Bombac válaszolt. Mikler kétszer is hárítani tudott, de előbb Marguc, majd Manaszkov lőtte be a kipattanót. A túloldalon viszont Corrales kétszer is kifogott Bánhidin, így Lékai góljával a 7. percben már a hazaiaknál volt az előny (4-3).

Radivoejvics azonnal egyenlített, s a folytatásban is hasonló mederben folyt a rangadó: fej-fej mellett haladt a két gigász. A játékrész első harmadához érve – Moares és Jahja találataival – a Veszprém tudott kettővel ellépni (8-6), amikor is érthetetlen módon megakadt a rekordbajnok támadójátéka. A jól védekező szegediek sorra vezethették gyors ellentámadásaikat, s – Kallman és Bánhidi főszereplésével – sorozatban hatszor be is találtak. Hiába érkezett Mahé és Markussen, a bakonyiak támadásban teljesen leblokkoltak.

A közönség ébresztőt fújt, David Davis időt kért. A Tisza-partiak a plusz ötért is támadtak, de a lehetőség kimaradt. A jeget végül Manaszkov törte meg, aki hétperces gólcsendet szakított meg remekbeszabott ejtésével (9-12). Ligetvári kiskiállítása miatt emberhátrányba került a Telekom, ám kitűnő labdaszerzést követően Maqueda is feliratkozott a gólszerzők közé. Corrales újabb bravúrt mutatott be Radivojeviccsel szemben, a túloldalon pedig Moraes lőtt kapufát. Héttel a szünet előtt elővette emberelőnyös játékát a Mol-Pick, Mackovsek azonnal meg is villant. Mahé hetesből válaszolt, majd Stranovsky is a hálóba lőtt (24. perc: 11-14).

Mindkét gárda sokat hibázott – Gaber a kapu fölé lőtt, Mahé pedig a kapufát találta el ­–, Corrales pedig Bodó két kapura tartó bombáját is megfogta. Mahé lökete Pastort is időkérésre sarkallta, de a Szeged maradt a kisebb gödörben. Gondjaikat jelentősen tetézte, hogy a Mahé arcát eltaláló Bánhidit piros lappal kiállították a játékvezetők. A Veszprém meg is lovagolta a lélektani előnyt, s a szünetig egyetlen gólra zárkózott (14-15).

Finoman fogalmazva sem kezdte jól a második felvonást az Építők, sorrendben Canellas, Sostaric és Kallman is mattolta Corralest, miközben Mikler portája érintetlen maradt. A vendégeknél Canellas villogott, aki rendre túljárt honfitársa, Corrales eszén (35. perc: 16-20). A Davis-csapat erőlködött, próbálkozott, 4-1-es sorozatuknak köszönhetően ott loholtak ellenfelük nyakában. Az egyenlítés viszont elmaradt, Kasparek átlövésével kettőre növelte fórját a Pastor-csapat (40. perc: 20-22).

Mindkét oldalon potyogtak a gólok, nem a védekezésekről szólt a találkozó ezen időszaka, s a két cserekapus, Alilovic, illetve Cupara sem tudott segíteni együttesén. Ennél nagyobb baj, hogy a Veszprém csak futott az eredmény után (46. perc: 27-28).

Vissza is tért Mikler a vendég kapuba, aki kivédte Manaszkov lövését, Sostaric viszont duplázni tudott a másik ketrecnél. Mikler Nenadics bombáját is hatástalanította, Radivojevics hetesével ismét ellépett hárommal a vendégsereg (50. perc: 27-31).

A címvédő védekezése továbbra sem szuperált megfelelően, ráadásul a visszarendeződésekkel is meggyűlt a mieink baja. Manaszkov főszerplésével két perc alatt sikerült visszajönni mínusz kettőre (31-33), miközben Corrales többször is védeni tudott. A veszprémiek legjobbja, Mahé vezényletével kettővel a vége előtt sikerült egyenlíteni, de a Szegeden összeszedett hátrány miatt ekkor már nem mutatkozott reális esély a párharc megfordítására. Végül a szépségtapasz is elmaradt, a búcsúzú Kallman utolsó pillanatokban szerzett góljával a rivális kettős győzelemmel, megérdemelten lett bajnok (36-37).

A csongrádiak örömtáncot jártak szurkolóik előtt, de az ezüstérmes veszprémieket is megtapsolták az övéik.

Férfi kézilabda NB I, döntő, 2. mérkőzés:
Telekom Veszprém–Mol-Pick Szeged 36-37 (14-15)
Veszprém Aréna, 4500 néző. Vezette: Bíró, Kiss
Veszprém: Corrales – Lékai 1, Jahja 3, Blagotinsek 1, Ligetvári, Moraes 1, Manaszkov 7
Csere: Cupara (kapus), Marguc 5, Nenadics 4 (1), Mahé 9 (3), Markussen, Maqueda 1, Nilsson 4
Vezetőedző: David Davis
Szeged: Mikler – Radivojevics 6 (3), Kasparek 5, Bánhidi 3, Bombac 4, Bodó 1, Kallman 5
Csere: Alilovic (kapus), Gaber, Mackovsek 1, Stranovsky 1, Canellas 4, Sostaric 4, Zsitnyikov 1, Rosta 1
Vezetőedző: Juan Carlos Pastor
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 3/3
Bajnok: a Szeged, kettős győzelemmel, 68-64-es összesítéssel

Így látták a főszereplők

David Davis: – Gratulálok a szegedieknek, akik mindkét meccsen jobbak voltak nálunk. A párharc során szinte végig hátrányban játszottunk. Nehéz szezonon vagyunk túl, rengeteg problémával küszködtünk. A döntőre azonban a legjobb formában érkeztünk, mégis elbuktuk a párharcot. Ahogyan decemberben és májusban is elbuktunk a legfontosabb meccseken. Fájdalmas pofon ez nekünk és a szurkolóknak is, akik az utóbbi időben nem lehettek boldogok a teljesítményünk miatt. Az életem, a szerelmem a kézilabda. Ez pedig a legprofibb klub, ahol valaha dolgoztam. Köszönöm a drukkereinknek a támogatást, akik egyetlen pillanatra sem adták fel a buzdítást.

Kentin Mahé: – Mindkét találkozón jobb volt a Szeged, amely teljes mértékben megérdemelte a bajnoki címet. Fájdalmas pillanat ez, nagyon csalódottak vagyunk. A szezon során mindkét meccsen jobbak voltunk, de ez senkit sem érdekel a végelszámolásnál. Nem úgy fejeztük be az idényt, ahogy szerettük volna. Ígérhetem azonban, hogy jövőre visszatérünk, s mindent elkövetünk, hogy visszahódítsuk a címet Veszprém városának.

Juan Carlos Pastor: – Nagyon nehéz szezonon vagyunk, rengetegszer fel kellett állnunk a padlóról. A végére azonban összeálltunk, csapatként küzdöttünk egymásért. Mindenkinek köszönöm a támogatást, aki a legnehezebb pillanatokban is mellettünk állt. A csapat igazi profizmust mutatott egész héten, egymásért harcoltak a fiúk, aminek ez a hatalmas teljesítmény lett az eredménye. A mérkőzés kulcsa az volt, hogy egész meccsen vezetni tudtuk. Adódott némi problémánk az első félidő végén, amkor a Veszprém feljött, de a második játékrész eleje ismét jól sikerült. Védekezésben sok problémán volt, hiszen Bánhidi piros lapot kapott, Mackovsek pedig megsérült, de támadásban pontosan játszottunk. Most ünneplünk, aztán folytatjuk a munkát. Nagyon nehéz Magyarországon címeket nyerni, de az utolsó három évben két bajnokságot és egy kupát is szereztünk. A bajnoki címet a családomnak ajánlom, akiket öt hónapja nem tudtam meglátogatni.

Bodó Richárd: – Nagyon komoly ellenfelt győztünk le, rendkívül nehéz párharcon vagyunk túl. Roppant nehéz szezonon vagyunk túl, az elmúlt hónapokban erre a két meccsre tettünk fel mindent, s nagyon boldog vagyok, hogy másodszor is bajnokok lettünk. Óriási élményt jelent olyan klasszisokkal játszani, mint Kallman, neki ajánlom a sikert.

Galéria
Telekom Veszprém – Mol-Pick Szeged 36-37
DSC_0455 k
DSC_0455 k
DSC_0455 k
zatkalikdavid
zatkalikdavid
zatkalikdavid
Zatkalik Dávid
taldominik
taldominik
taldominik
Tál Dominik
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. One Veszprém HC 26 25 0 1 1032 688 344 50
2. OTP Bank-PICK Szeged 26 22 0 4 945 749 196 44
3. FTC-Green Collect 26 19 1 6 897 827 70 39
4. MOL Tatabánya KC 26 16 2 8 842 801 41 34
5. Balatonfüredi KSE 26 12 7 7 766 773 -7 31
6. ETO University Handball Team 26 13 2 11 819 803 16 28
7. Csurgói KK 26 10 5 11 739 765 -26 25
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 26 9 4 13 744 807 -63 22
9. Carbonex-Komló 26 7 5 14 692 773 -81 19
10. PLER-Budapest 26 7 3 16 738 819 -81 17
11. NEKA 26 7 2 17 748 838 -90 16
12. CYEB–Budakalász 26 7 1 18 721 797 -76 15
13. Dabas KC 26 4 5 17 699 800 -101 13
14. Eger 26 4 3 19 707 849 -142 11
Utolsó módosítás: 2025. május 30. 14:58
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Dabas KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 7. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
24-48
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 13. 18:45
Helyszín
Sala Polivalenta (Bukarest)
Eredmény
26-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. február 16. 19:15
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. február 20. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
CYEB–Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 23. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
22-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Paris Saint-Germain Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 27. 20:45
Helyszín
Stade Pierre de Coubertin (Párizs)
Eredmény
33-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Eger
Időpont
2025. március 1. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. március 6. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 9. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
29-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. március 19. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University Handball Team
Időpont
2025. március 22. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
44-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 25. 18:00
Helyszín
Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok
Eredmény
29-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
20-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 4. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
Eredmény
25-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. április 12. 15:45
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
40-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2025. április 13. 19:30
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2025. április 18. 20:15
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2024/25
Hazai
SC Magdeburg
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 23. 18:45
Helyszín
Magdeburg (Németország)
Eredmény
26-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. május 1. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
27-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. május 18. 17:30
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
26-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. május 30. 19:15
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2024/25
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. június 4. 18:30
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. június 8. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.