2023. május 28.
//
Emil, Csanád névnap

1992 óta működő családi vállalkozás nyitott új üzletet Veszprémben

2021. június 26. 19:00
A padlóértékesítéssel foglalkozó veszprémi cégnek mostantól ez a fő központja.

Az országban 3 üzlettel rendelkező (Érd, Siófok, Veszprém) Hubert Parketta szombat délután nyitotta meg új, 300 négyzetméteres boltját a Tüzér utcában. A kétszintes, megújuló energiaforrásokat is használó épületben egy kiskereskedelmet kiszolgáló bemutatóterem és egy menedzsment által használható tárgyaló, valamint iroda kapott helyet. Az új üzletközponthoz egy 600 négyzetméteres raktár és parkoló is kapcsolódik.

Sári Attila cégvezető az átadón úgy fogalmazott, az épület megnyitása egy korábbi üzletvásárlás után egy újabb mérföldkő a cég életében. „Nem csak azt jelenti, hogy megnyitunk egy gyönyörű üzletet, hanem hogy megvalósítunk egy igazán merész álmot, ami aztán kiterebélyesedik”-mondta. A Hubert Parkettát 1992-ben Kovács Hubert indította, a cég fő profilját a laminált padlók értékesítése teszi ki. Jelenleg 17 embernek adnak munkát.

Sári Attila cégvezető, Kovács Hubert alapító és Ovádi Péter országgyűlési képviselő a 2021. június 26-i üzletnyitón.Sári Attila cégvezető, Kovács Hubert alapító és Ovádi Péter országgyűlési képviselő a 2021. június 26-i üzletnyitón.

A megnyitón jelen volt Ovádi Péter országgyűlési képviselő is, aki kiemelte, Veszprém és térségének erejét az ilyen nagyot álmodó családi vállalkozások adják. - A cég a pandémiás időszakban a leépítések helyett bátran koncentrált a fejlesztésre. Ők azok, akik győztesen fognak kijönni a gazdasági csatából-mondta.

Ge. Á.
Kovács Bálint

További cikkek

Első születésnapját ünnepelte a veszprémi Hufbau
Első születésnapját ünnepelte a veszprémi Hufbau
Egyéves születésnapját ünnepelte szombaton a veszprémi Hufbau éptőanyag- és barkácsáruház, ebből az alkalomból családi nappal és több meglepetéssel is készültek a déli iparterületen lévő üzletben.
A magyarok 86 százaléka igyekszik csökkenteni kiadásait egy kutatás szerint
A magyarok 86 százaléka igyekszik csökkenteni kiadásait egy kutatás szerint
A magyar fogyasztók 86 százaléka igyekszik csökkenteni kiadásait az EY nemzetközi tanácsadó kutatása szerint, amelyet a vállalat csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján mutattak be.
Veszprémben is lendítettek egyet a magyar gazdaság kerekén
Veszprémben is lendítettek egyet a magyar gazdaság kerekén
Koronavírus, háború, infláció, energiaválság… sorban ezek a válságok sújtották a világ valamennyi gazdaságát, köztük a magyarországit is. Erre reagálva hazánk vállalkozói érdekvédelmi szervezetei közösen léptek fel, hogy különböző eszközeikkel segítsék a kkv-szektor tagjait. Ennek egyik állomása volt a csütörtökön Veszprémben megtartott fórum.
Piros lámpa és vörös vonalak Magyarország és az Európai Bizottság között
Piros lámpa és vörös vonalak Magyarország és az Európai Bizottság között
Közlekedési hasonlattal élve jelenleg egy piros lámpa stoppolja azokat az uniós pénzeket, ami az egyik olvasatban járna Magyarországnak, a másik szerint viszont a hazai kormánynak kellene megtenni kifizetésükhöz a szükséges lépéseket országhatáron belül. Hogy pontosan ki tudja átkapcsolni zöldre a lámpát, ezt a kérdést illetékes szakemberek és a területfejlesztési miniszter nyilatkozatain keresztül próbáltunk megválaszolni.
Hogyan lehet elviselni, ha milliárdos lett?
Hogyan lehet elviselni, ha milliárdos lett?
Ha a jótündérek statisztikát vezetnének, minden bizonnyal az élmezőnyben lenne a lottófőnyeremény, mint leggyakrabban elhangzó kívánság. Pedig a gyorsan jött pénz nem csak felszabadít az anyagi függőség alól, komoly terheket is ró az emberre, amibe kevesen gondolnak bele. Minden idők negyedik legnagyobb lottóötös főnyereményének kisorsolása előtt megnéztük, mit mondanak a pszichológusok és pénzügyi tanácsadók, hogyan érdemes kezelni azt a helyzetet, ha a mi számainkat húzzák ki szombat este. És persze hoztunk néhány tanulságos történetet is, akik belebuktak a hirtelen jött milliárdos létbe.