A magyar nyelv igazából csak rossz megoldásokat kínál, amikor összefoglaló néven neveznénk a könnyűzenébe nem sorolható zenei műfajokat. A "klasszikus" szó a klasszicizmus ernyője alá vonja a többi művészettörténeti korszakot; a mostanában divatos "régizene" meghatározás azt sugallja, hogy ebben a kategóriában nem érdemes kortárs alkotókat keresnünk; a "komolyzene" pedig úgy tesz, mintha hiányozna belőle a játékosság és a könnyedség.
Ez utóbbi sztereotípiára cáfolt rá a Konzerthausorchester Berlin, amikor a "komolyzene" komolyságához illően frakkba öltöztetve mikrofon elé állította zenészeit, hogy feljátsszák a sütőolaj sercegését, a söröspalack szisszenését és a huzatot a metrón.
A #klangberlins (Berlin hangja) projekt részeként a város hétköznapi életéből rögzített videofelvételeket "szinkronizáltak" a zenészek a magasztosabb műfajokhoz szokott hangszereikkel. A zenekar célja az volt, hogy tisztelegjenek a nekik otthont adó város előtt, bemutassák a hétköznapok ritmusát – és persze, hogy rámutassanak arra: az embernek lételeme a játékosság. Akkor is, ha esténként egy szimfonikus zenekarban játszik – sőt, akkor igazán.
A sorozat további részeit a Konzerthaus Berlin Youtube-csatornáján érhetik el.
