Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
10°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
10°C

Kiválasztották Veszprém Város Borát

2021. július 8. 22:03
Tizennyolcadik alkalommal rendezték meg a Balatoni Borok Versenyét, melynek eredményeit csütörtökön hirdették ki a Betekints Hotelben.

A térségi borverseny rekordszámú jelentkezőt vonzott: hat borvidékről 92 termelő 360 mintáját kóstolta a szakértő zsűri. Illetve néhány esetben a nem-feltétlenül-szakértő zsűri is: Veszprém város és az Európa Kulturális Fővárosa program idei borainak kiválasztásában laikusokból álló társadalmi zsűri hozta meg a döntést, ők a szakemberek által összeállított szűkített listán szereplő mintákból válogattak.

Ennek a társadalmi zsűrinek Porga Gyula polgármester is a tagja volt, aki a díjátadón elmondta: Veszprém maga ugyan nem borvidéken fekszik, az agglomerációhoz azonban több borvidék is kapcsolódik – ezek sokszínű kínálata Szekszárddal vagy Egerrel szemben is versenyképessé teszik a térséget.  

Tungli Péter, az Európa Kulturális Fővárosa Program gasztronómiai koordinátora rámutatott: az összbalatoni borverseny pontosan olyan kezdeményezés, aminek felkarolását és támogatását a térségi összefogásra építő Veszprém-Balaton EKF-pályázatban vállalták. A bortermelés a térségben a mai napig része a mindennapoknak, legyen szó ismert borászatokról vagy egyszemélyes kis vállalkozásokról.

A Balaton Bora címekről a Mészáros Gabriella borakadémikus vezette szakmai zsűri mondta ki a végső szót. A zsűrielnök arra intette a megjelent borászokat, hogy az aktuális divatirányzatok kiszolgálása mellett nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a hagyományos borfajtákra. A szakember kevesellte például a kéknyelűt és a juhfarkot a minták között. "Nem szabad a hagyományos, a térségre jellemző borokat elengedni. Felelősséggel tartozunk a tájért, a szőlőért, a fogyasztóért!" – hangsúlyozta.

 

A 2021-ES DÍJAZOTTAK

Veszprém Város Bora – Villa Pátzay Borbirtok Prémium chardonnay (2018)
Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Fehérbora – Tornai Pincészet Aranyhegy juhfark (2019)
Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Vörösbora – Rubin Borászat Peripheria merlot (2017)
Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa pezsgője – Garamvári Szőlőbirtok Lellei Furmint Brut methode traditionelle (2017).


A Balaton Legjobb Fehérbora – Tornai Pincészet Aranyhegy juhfark (2019)
A Balaton Legjobb Vörösbora – Bujdosó Kokas merlot (2017)
A Balaton Legjobb Rozé bora – Kányaváry Borbirtok Pirkadat cabernet sauvignon rozé (2020)
A Balaton Legjobb Pezsgő-Gyöngyöző Bora – Garamvári Szőlőbirtok Lellei Furmint (2017)
A Balaton Legjobb Desszert Bora – Koczor Pincészet Enigma (2015)

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
Smoke & More: Egy hely, ahol a füst egyben illat és identitás gasztro Smoke & More: Egy hely, ahol a füst egyben illat és identitás Smoke & More névvel új étterem nyílt Veszprém szívében, az Óváros tér 26. szám alatt. A februárban megnyíló hely máris nagy népszerűségnek örvend, hiszen egy karakteres, igen különleges világgal rendelkező találkozási pont lett, melynek koncepciója mögött Domján Gábor üzletvezető és csapata áll. 2026. március 11. 14:43 300 tonna pontyot telepítettek tavaly a Balatonba közélet 300 tonna pontyot telepítettek tavaly a Balatonba Több mint 300 tonna ponty, kötelezettségen felüli süllő- és csukatelepítések, valamint a menyhal-visszatelepítési program folytatása jellemezte a 2025-ös évet a Balatonon – írta az Agroinform. 2026. március 2. 10:44 Márciusban több mint 100 programmal indítja az évet a TASTE BALATON fesztivál! kultúra Márciusban több mint 100 programmal indítja az évet a TASTE BALATON fesztivál! Vacsora egy evolúcióbiológus társaságában, kovászolós és zöldségfermentáló workshopok, sörfőzdés grillezés, tóparti brunch, egyszeri és megismételhetetlen séf-összefogások, valamint izgalmas kulturális gasztro-kalandok – mindez a kora tavaszi Balaton hangulatában. Március 6. és 15. között ismét érkezik a TASTE BALATON fesztivál, amely tíz napon át pezsgő programokkal, kultúrával és felejthetetlen gasztronómiai élményekkel tölti meg a Balaton partját. Budavári Dóra, a fesztivál alapítója, szervezője mesélt a részletekről. 2026. február 22. 11:50

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.