Valahogy vonzom a történéseket. Valahogy bevonzottam Hrotkó Zoltánt is
"Lenne itt egy levél..." - leültünk, néztem a géppel írt sorokat, és megremegett a kezem; Puskás Ferenc írta 1960. május 12-én, Madridban.
Helyesírási hibák, csibészes kiszólások, csupaszív segítő szándék. Mellékesen megemlítve két fontos eseményt: "...itt játszanak vasárnap az Angolok", és "... szombaton holnapután utazunk Glagowba a döntöre...". Igen, a Real Madrid ott, Glasgow-ban játszotta a BEK-döntőt 1960-ban a Frankfurt ellen, 7:3-ra meg is nyerte a Madrid, és Öcsi élete talán legjobb játékát nyújtva egymaga négy gólt szerzett azon a mérkőzésen.
De mégis, ki ez a Jancsi, kihez szól a levél?
A személy kilétéről Hrotkó Zoltán, a levél eddigi gazdája lebbentette fel a fátylat: "Nagybátyámhoz, Hrotkó Jánoshoz szól. - Kezdte a visszaemlékezést. - "János a Kispetben kezdte pályafutását, itt ismerkedett meg Puskással, aki 1943-tól, tizenhat és fél éves korától volt kezdő a csapat csatársorában."
Ezt alátámasztva, íme, egy tudósítás a Nemzeti Sport 1943. október 31-i számából: "Hat csatárunk van: Egresi, Nemes, Badics, Hrotkó, Puskás -nyilatkozta Papp János, a Kispest főtitkára."
"Baráti viszonyuk innen ered." - Folytatta Zoltán. - Aztán Hrotkó (II) János az MTK-hoz került, majd 1946-ban elhagyta az országot. Tíz éven át elsőosztályú olasz, spanyol és portugál csapatokban játszott, többek közt az AS Bari, a Real Zaragosa, a Sporting Lissabon - amellyel 1954-ben portugál bajnokságot nyert - is a megállóhelyei között volt. Hrotkó János volt az első magyar profi játékos a spanyol élvonalban, őt követte Kubala, majd 56'-ban Puskás, Kocsis, Czibor. Hrotkó János pályafutásának csúcspontja az volt, amikor csereként játszott abban az Európa Válogatottban, amelyik 1955. augusztus 13-án Belfastban 4:1-re legyőzte a Stanley Matthews-vezette angol válogatottat.
A levél előzménye: Hrotkó János kérte Puskást, hogy segítsen neki Spanyolországban edzői álláshoz jutni, amit Öcsi önzetlenül ki is járt neki, ám Hrotkó időközben meggondolta magát, és maradt Portugáliában.
A Hrotkó családban egyébként nemcsak János lett profi labdargúgó, hanem testvére, Miklós is. A levél gazdája róla is mesélt egy érdekes történetet, amivel egyben kortörténeti képet is festett a XX. század európai labdargúsáról.
Miklós szintén az MTK-ban játszott, de az erősödő szovjet befolyás elől 1949-ben Olaszországba menekült sok más focistatársával együtt. Az emigránsokra vonatkozó kétéves FIFA-igazolási tilalom után olasz, spanyol és portugál klubokhoz szerződött, de, hogy az eltiltás alatt se jöjjenek ki a formából, 1949-ben a Róma melletti Cinecittá menenekülttáborban megalakították a Hungária FBC nevű csapatot, amelynek keretét teljes egészében magyar emigránsok, vagy magyar származású futballisták alkották. Bár hivatalos mérkőzést sohasem játszottak, csak meghívásos tornákon vettek részt, a közönség körében rendkívül népszerűek lettek. Több rangos klub meghívására 1950-51-ben Nyugat-Európában turnéztak. Itt megverték a La Coruna-t, az Espanol-t és a spanyol válogatottat is. Hrotkó Miklós mellett a csapat tagja volt Kubala László, aki később a Barcelona szupersztárja lett, spanyol válogatott játékos, és aki 1957-ben Kocsist, majd 1958-ban Czibort hívta maga mellé a csapatba.
A Hungária FBC végét egy kolumbiai út jelentette. A dél-amerikai országban csupán 1951-ben alakult meg a nemzeti futballszövetség és indult be a bajnokság. Mivel az országban jóformán nem volt képzett labdarúgó, pénz viszont az olajbevételekből volt bőven, az egész világból kezdték verbuválni a profi játékosokat. A helyi klubok próbáltak összeszokott játékosokat, komplett csapategységeket szerezni, így került a Hungária FBC egy része a Deportivo Samarioshoz. 1952-ben nyolc magyar tagja volt a csapatnak, közöttük Hrotkó Miklós és Zsengellér Gyula.
Ezekből a történetekből is látszik, hogy Neumann János, Teller Ede, Szilárd Leó, azaz a tudomány "marslakói" mellett a foci "marslakói" is történelmet írtak a világ számos pontján, legyünk rájuk büszkék, míg világ a világ!
Puskás levelére visszatérve, az eredeti iromány és a hitelességét alátámasztó dokumentáció hamar vevőre talált, de reményeink szerint még hallani fogunk róla.
Mondtam már, ugye, hogy az Utasban minden napnak megvan a maga csodája?