2023. június 3.
//
Klotild névnap

Kajakarany, pólóbronz és pontszerző helyek

A magyar női kajaknégyes címét megvédve aranyérmet szerzett szombaton 500 méteren a tokiói olimpián, a női vízilabda-válogatott bronzéremmel térhet haza, a kenusoknál Balla Virág és Takács Kincső, a birkózóknál Muszukajev Iszmail, öttusában pedig Marosi Ádám végzett pontszerző helyen.

A Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású magyar egység sorozatban harmadszor hozta Magyarországnak az aranyérmet ebben a számban, Kozák Londonban és Rióban is a hajóban ült.

Kapcsolódó cikk
Ismét megvédte címét a magyar női kajaknégyes, Kozák hatszoros olimpiai bajnok
A magyar női kajaknégyes ismét megvédte címét 500 méteren a tokiói olimpián.

A Ferencváros 34 éves kajakosa pályafutása hatodik olimpiai aranyérmével a magyar örökrangsorban utolérte a vívó Kovács Pált és Kárpáti Rudolfot, és az összesen nyolc dobogós – hat első, valamint egy-egy második és harmadik – helyével minden idők második legeredményesebb magyar olimpikonja lett a hét elsőséggel (plusz egy ezüsttel és két bronzzal) csúcstartó Gerevich Aladár mögött.

Az aranyérmes Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna és Bodonyi Dóra (b-j) a női kajaknégyesek 500 méteres versenyének eredményhirdetése után - Fotó:  MTI/Kovács TamásAz aranyérmes Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna és Bodonyi Dóra (b-j) a női kajaknégyesek 500 méteres versenyének eredményhirdetése után - Fotó: MTI/Kovács Tamás

A férfi kajaknégyes ugyancsak 500 méteren a hetedik helyen végzett, míg a kenusoknál Balla Virág és Takács Kincső kenupárosa ötödik lett 500-on, Adolf Balázs pedig a B döntőben hetedikként célba érve összesítésben a 15. helyen zárt 1000 méteren.

A női vízilabda-válogatott a bronzmeccsen 11-9-re legyőzte az orosz csapatot, ezzel első olimpiai érmét nyerte. A nemzeti együttes az elmúlt három olimpián rendre a negyedik helyen végzett, s Rióban éppen az oroszoktól kapott ki a bronzcsatában.

Kapcsolódó cikk
Bronzérmes a női vízilabda-válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott bronzérmet nyert a tokiói olimpián: Bíró Attila együttese a szombati helyosztón 11-9-re győzte le az orosz csapatot.

A szabadfogású birkózók 65 kilogrammos kategóriájában szereplő Muszukajev Iszmail a vigaszágon 4-2-re verte a mongol Tulga Tumur Ochirt, majd a bronzmérkőzésen 5-0-ra kikapott a vb-címvédő orosz Gadzsimurad Rasidovtól, így az ötödik helyen végzett.

A Tokió Stadionban a 2009-ben és idén világbajnok Marosi Ádám a hatodik helyen zárt a férfi öttusázóknál, míg Kasza Róbert a 26. lett második olimpiáján.

vehir.hu

További cikkek

Párizs 2024: Rasovszky kvótáért úszik majd a vb-n 10 kilométeren
Párizs 2024: Rasovszky kvótáért úszik majd a vb-n 10 kilométeren
A nyári világbajnokságon az első három között szeretne végezni a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében Rasovszky Kristóf, hogy ezzel kvótát szerezzen a párizsi olimpiára.
Gyulay Zsolt: párizsi lázban égünk 500 nappal az olimpia előtt
Gyulay Zsolt: párizsi lázban égünk 500 nappal az olimpia előtt
Párizsi lázban égünk - mondta Gyulay Zsolt 500 nappal az olimpia előtt az M4 Sport Sporthíradójában.
A NOB alsó korhatár megállapítását javasolja a sportszövetségeknek
A NOB alsó korhatár megállapítását javasolja a sportszövetségeknek
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azt ajánlja a sportági világszövetségeknek, hogy szabjanak meg alsó korhatárt versenyzőik számára a nemzetközi viadalokon való indulás feltételeként.
Kónya Ádám 55. lett a lerövidített versenyben
Kónya Ádám 55. lett a lerövidített versenyben
Az orosz Alekszandr Bolsunov nyerte a férfi sífutók eredetileg 50, a mostoha időjárás miatt 28,4 kilométerre rövidített szabadstílusú versenyét a pekingi téli olimpián, ezzel a harmadik aranyérmét szerezte a játékokon.
Liu Shaoang: uraltam a vasárnapot
Liu Shaoang: uraltam a vasárnapot
Uraltam a vasárnapot, tökéletes futam volt - jelentette ki Liu Shaoang az után, hogy helyi idő szerint hétfőn este ünnepélyes keretek között átvette a rövidpályás gyorskorcsolyázók férfi 500 méteres számának aranyérmét a pekingi olimpián.