2023. május 29.
//
Magdolna névnap

Rozéval és jazz-szel elkezdődött az idei borfesztivál Veszprémben

Az idei Rozé, Rizling, Jazz Napokon sem adtak lejjebb a szervezők a korábbi évek minőségéből és mennyiségéből. 30 borász kínálata és 30 fellépő koncertje közül lehet válogatni a következő két hétben Veszprémben.

Augusztus 13. és 22. között ismét a populárisabb jazz-zenéjé, valamint a magyar boroké lesz a főszerep az Óváros téren, ahol immáron tizenegyedik alkalommal rendezik meg a VeszprémFest hagyományos kísérőrendezvényét a Rozé, Rizling, Jazz Napokat.

Ráadásul úgy, hogy nem volt olyan év, amikor elmaradt volna a fesztivál. Erre kiváltképp a tavalyi, koronavírus súlytotta évben volt esély, de ahogy akkor is a járványügyi szabályok betartása mellett megtartották a tematikus napokat, úgy idén is sikerült tető alá hozni a rendezvényt. Ugyanakkor a megváltozott járványügyi és kiváltképp oltási helyzet miatt idén már nem testhőmérsékletet mérnek az Óváros téri bejáratnál, hanem a védettségi igazolványokat ellenőrzik.

Aki megfelel a feltételeknek, azaz be van oltva a koronavírus elleni bármely vakcinával, az Óváros téren 30 borász, közel 120 termékéből válogathat. Zsandár Tamás fesztiválmenedzsertől megtudtuk, a megszokott Balaton-felvidéki borászatok mellett a Somlóról, Villányból, Mádról és Pannonhalmáról is érkeztek palackok a kínálatba.

Utóbbi tájegység - azaz Pannonhalma - pedig nem csak a borokkal van jelen a fesztiválon, a Pannonhalmi Főapátsági Sörfőzde tradicionális hazai söreit hozta Veszprémbe, mint vendégkiállító.

A buborék egyébként több helyen megjelenik - és nem csak a bör fröccs formátumú elfogyasztásakor - a Buborék Házban magyar pezsgőket, champagne-t és prosecco-válogatást is lehet kóstolni.

Zsandár Tamás portálunkon is felhívta a figyelmet három különlegességre a kínálatból, amelyek közül idén a fesztivál borai is kikerültek. Az egyik ezek közül a Borbély-féle rozé, Figula olaszrizlingje, valamint a már említett Buborék Házban kapható Francois pezsgő.

Szintén a Rozé, Rizling, Jazz Napok állandó kínálatához tartoznak a tradicionális, mégis új gasztronómiai trendeket is magukban hordozó falatozók. Idén az Oliva Bisztró mellett a Serpenyős Ház, valamint a Vitéz Kürtős ételei közül lehet válogatni.

Pénteken kora este a Soul & Emotion koncertjével startolt a fesztivál, majd a Moonshine Jamboree koncertje után Szakcsi Lakatos Róbert Trió zárta a nyitónapot. A további 27 koncertről, valamint a bővebb borkínálatról a fesztivál honlapján lehet tájékozódni.

Hajas Bálint
Domján Attila

További cikkek

Idén sem marad senki rozé, rizling és jazz nélkül Veszprémben
Idén sem marad senki rozé, rizling és jazz nélkül Veszprémben
A Rozé, Rizling, Jazz Napok Veszprém olyan zenei és gasztronómiai fesztiválja, ami 13. éve úgy része a nyári programdömpingnek, hogy még a világjárvány miatt sem maradt el alkalom. Idén az Európa Kulturális Főváros évében ugyanúgy a jól bevált recept szerint készültek a szervezők, de néhány újítás így is bekerült a programok közé. Erről tartottak sajtótájékoztatót csütörtök este a Városháza előtti téren.
Pénteken mindenki előtt kiderül, szlovén szomszédunk mennyire boros nemzet
Pénteken mindenki előtt kiderül, szlovén szomszédunk mennyire boros nemzet
A Rozé, Rizling, Jazz Napok külföldi vendégét idén nem a színpadon kell keresni, sokkal inkább a borhűtők kínálatai közt. Ugyanis idén Szlovénia legrégebbi városából, Ptujból, pontosabban az alatta elterülő borospincékből is érkeztek palackok Veszprémbe a Ptujska klet borászat kínálatából. Szomszédunk borászati megoldásait és termékeit pénteken pedig bárki megkóstolhatja az Óváros téren, amikor a szlovén vendégek részvételével tartanak kóstolót kora este.
Július közepén a jazztől és a koccintásoktól lesz hangos a belváros
Július közepén a jazztől és a koccintásoktól lesz hangos a belváros
Változatlan koncepcióval, de felfrissült tartalommal jön idén is a Rozé, Rizling, Jazz Napok július 8-17 között.
Idegenvezetés a Rozé Rizling Jazz Napokon
10 nap, 30 koncert és 30 borász közel 120 különböző borral érkezett az idei Rozé Rizling Jazz Napokra Veszpréme. Videónkban a fesztiválmenedzser segít eligazodni ezek között.
Élet a rizlingen túl
Élet a rizlingen túl
Hozzáértő mozdulatokkal köröztetik a bort a poharaikban az emberek a Rozé Rizling Jazz Napokon, vizslatva az ital tisztaságát, vizsgálva a pohárból kiáramló aromákat. Pedig a nem is olyan távoli jövőben a mostani trendekkel szembemenő italok és teljesen újszerű zamatok is megjelenhetnek a borfesztiválon. Készülnek és érkeznek a natúr borok.