Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hatodik alkalommal rendeznek kézműves fesztivált Herenden

2021. augusztus 13. 12:02
Bőven lesz miből válogatni a kultúra szerelmeseinek a hosszú hétvégén: augusztus 19–22. között kézműves vásár és bemutatók, kulturális és gasztronómiai programok várják az érdeklődőket Herenden.

A rendezvény programját csütörtökön jelentették be a szervezők a sajtó előtt, ahol Jánszky Lajos László polgármester elmondta, nem véletlen, hogy sör-vagy zenés fesztivál helyett Herend a kézművességre helyezi a fókuszt. A herendi porcelán világszinten is jegyzett, a város neve gyakorlatilag összeforrt a kézművességgel, célszerű volt tehát e köré felhúzni a fesztivált. Ugyanakkor a rendezvényen nem csak porcelánművészekkel találkozhatunk, a kiállítók között számos egyéb kézműves terméket csodálhatunk majd meg, melyek nagy többségben a város lakóinak keze munkáját dicsérik.

Jánszky Lajos László polgármesterJánszky Lajos László polgármester

Bati János, a Pesovár Ernő Művelődési Ház igazgatója elmondta, a Herendi Kézműves Feszt együttműködő partnere a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program, amely 5 millió forinttal támogatta a rendezvény megvalósulását, emellett a helyi önkormányzat, a Veszprém Megyei és a Herendi Német Nemzetiségi Önkormányzat, valamint vállalkozók segítették annak létrejöttét.

Ami a programot illeti, Mészáros Gabriella művelődésszervező úgy fogalmazott, egy négynapos örömünnepet álmodtak meg, amelyre több mint 30 kézművest várnak Herendről és a környék településeiről. A bemutatók mellett lehetőség lesz vásárolni a portékákból és arra is, hogy közösen alkossunk valamit a kézművesekkel.

Bati János, Mészáros GabriellaBati János, Mészáros Gabriella

Emellett nagy szerepet kap a helyi kultúra és a gasztronómia is – utóbbi kapcsán egy különleges főzőversennyel is készülnek a szervezők augusztus 20-án, ahol a versenyzőknek egy kulturális bemutató keretében kell megmutatniuk főztjüket. Ezen a napon adják át hivatalosan is a Zöldváros program részeként létrejött Tószínpadot, mely a jövőben több nagyszabású rendezvény helyszíneként is szolgál majd, míg a Művelődési Házban kézműves kiállítás nyílik.

A szervezők gondoltak a családosokra is, augusztus 22-én kifejezetten nekik kedveznek a programokkal: a szülőknek aznap lehetőségük lesz együtt játszani a gyerekekkel, helyi csoportok tartanak sportbemutatókat, hagyományőrző kézművesek mutatják meg régi, felújított termékeiket, valamint több koncert is várja az érdeklődőket a négy nap alatt: fellép többek között Janicsák Veca, az Alma együttes, Dávid Roland, Dancs Annamari és Varga Miklós is.

Heilig FerencHeilig Ferenc

Nem véletlen egyébként az sem, hogy a rendezvényt nagymértékben támogatja a német nemzetiségi önkormányzat. Heilig Ferenc, a Veszprém Megyei Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elmondta, augusztus 21-én kifejezetten a helyi és környékbeli nemzetiségekre gondolva állították össze a programot. Az „Unsere Wurzeln – Európa kicsinyben” szlogent kapott napon hét településről érkeznek kézművesek, akik mesterségeik, népviseleteik, gasztronómiájuk bemutatásával szeretnék kicsiben igazolni Európa sokszínűségét. Ehhez kapcsolódóan egy nemzetiségi gálát is tartanak, ahol a helyi közösségekért legtöbbet tevőket tüntetik ki.

A csaknem 500 zenészt, táncost, énekest felvonultató négynapos fesztivál korlátozások nélkül, ingyenesen látogatható.

Nyitókép: Veszprém Megyei Értéktár

Bertalan Melinda
Simon Dani
további cikkek
Operalegendák egy színpadon Operalegendák egy színpadon Varga Róbert kulturális újságíró nagyot álmodott, amikor kitalálta, a veszprémi Agórában olyan nagy neveket ültet le egy asztalhoz, mint Rost Andrea, Pitti Katalin, Kalmár Magda és Miller Lajos. ma 14:20 Kihirdette életműdíjait a Magyar Mozgókép Fesztivál Kihirdette életműdíjait a Magyar Mozgókép Fesztivál Elek Judit filmrendező és forgatókönyvíró, Piros Ildikó színésznő, Gulyás Buda operatőr, Selmeczi György zeneszerző és Deimanik Tamásné Baba fénymegadó kiemelkedő pályáját méltatja idén a Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjjal. ma 11:40 Találkozzon a füredi bestselleríróval! Találkozzon a füredi bestselleríróval! Ismét egy exkluzív kávézásra hívjuk olvasóinkat. Ezúttal a szerencsések Karády Annával, a népszerű bestselleríróval találkozhatnak a Vehir.hu jóvoltából, aki olyan sikerkönyveknek a szerzője, mint A füredi lány, vagy éppen a Zserbó. A jelentkezéshez nem kell mást tennie, mint az alábbi linken regisztrálnia. A sorsolás után a szerencsések részt vehetnek a kötetlen hangulatú találkozón, ahol feltehetik kérdéseiket az írónőnek. tegnap 22:32 Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Megérkezett az első gólya Veszprémbe egy új rendezvény képében, ami az EKF eredményességét már az azon túli időszakban bizonyítja. Az első Veszprémi Borszalon azokat az értékeket képviseli, aminek erősítésén a kulturális főváros program hosszú időn át dolgozott. Május végén pedig bárki megtapasztalhatja ezt a Várban található impozáns helyszínen, amiről szerda délután árultak el a szervezők többet. tegnap 1:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.