Vannak helyek, amiket a nevük is arra predesztinál, hogy valami ott megszülessen. Az én fejemben ilyen Vödörvölgy: kétkezi munka, hagyomány és jókedv jut eszembe róla. Mondhatni, a sors is azt akarta, hogy Csalló Jenő itt nyisson pálinkafőzdét, merthogy ezek összecsengenek a pálinkájával.
HA VALAMIT ELHATÁROZOK, AMELLETT KITARTOK
Igaz, a sors csalafinta: Csalló Jenő eredetileg nem itt képzelte el pálinkafőzdéjét, sőt, nem is a pálinkafőzést tervezte hivatásának. Pedig gyökerei is a szakmához kötik.
„Csopakon születtem, ahol a szeszfőzdét egy patak választotta el a kertünktől. Sokat bóklásztam ott, s kiskölyökként rendkívül élveztem, ha kitolhattam a csillén a törköly maradékot. Később egy kézzel írott könyvben, ahol a főzde vezetőit sorolták fel, megtaláltam a nagyapám nevét. Ettől függetlenül sokáig nem gondoltam a főzésre, azon kívül, hogy 18-20 évesen nekem is volt egy tiltott 20 literes berendezésem, amivel házibulikra állítottam elő pálinkát a vörösbor mellé”
– meséli.
Ehelyett vegyészmérnökként végzett és közel 40 évig foglalkozott növényvédőszer gyártással, végigjárva a ranglétrát a három műszakos gyári munkástól kezdve az ágazati igazgatói posztig. „Aztán 1990 októberében édesapám kórházba került, édesanyám pedig azt mondta »fiam, apád szedett össze körtét, főzesd le, hogy karácsonyra legyen pálinkánk.« El is mentem Füredre, de januárig nem volt szabad kapacitás. A rendszerváltozás éve volt, mindenhol azt hallottuk, a jövő a magánvállalkozásoké, így elgondolkodtam: ha három hónapig foglalt a főzde, lehetne ezzel valamit kezdeni. Akkor még nem volt internet, esténként a könyvtárba jártam, hogy megtudjam, mi kell egy pálinkafőzde beindításához. Elvégeztem a felelős üzemvezetői tanfolyamot, közben megérdeklődtem a fináncoktól, hogy van egy leszerelt üzem, amelynek a berendezéseit megvehetném, s már azt terveztem, hol valósítsam meg a főzdét.”
Csopak kézenfekvő lett volna, de az önkormányzat elutasította az engedélyeztetési kérelmet. S bár később a köztársasági megbízotti hivatal kezdeményezésére sikerült fellebbezni, Csalló Jenő jobbnak látta másik helyet keresni. A Balatonalmádi és Szentkirályszabadja közötti Vödörvölgyben volt telek, épp csak egy romos pincén kívül semmi más nem volt ott. „Mindent magunknak kellett megteremteni: épületet húzni, kutat fúrni, bevezetni a vizet, villanyt. S közben pénzt is kellett keresni ehhez. Hitelt nem akartam felvenni, inkább eladtam a csopaki szőlőhegyen egy ingatlant, s az összeget befektettem ide. Ennek ellenére amikor 99 januárban elindultunk, az első kocsi fához kölcsön kellett kérnem, mert nem volt elég pénzünk.”
Igaz, hamar megtérült a befektetés, de más ennyi nehézség láttán talán hátat fordított volna. Csalló Jenőt azonban nem olyan fából faragták. Mint mondja, tipikus Skorpió, ha valamit elhatároz, amellett kitart. Másrészt sosem derogált neki a munka. Miután elindult a pálinkafőzde, még évekig a Nitrokémiánál dolgozott: minden reggel 6 előtt kiment a főzdébe, hogy körbenézzen, aztán indult a munkahelyére, majd délután ismét a főzdében folytatta a napot.
AZ ÜVEGBE ZÁRT HAGYOMÁNYTÓL A FURFANGIG
Ez egészen 2005-ig ment így, amikor elindították saját márkás, kereskedelmi forgalomba kerülő pálinkájukat. „Addig csak bérfőzéssel foglalkoztunk, de már az építkezéskor úgy szereltem az üzemet, hogy a kereskedelmi főzés irányába is el tudjunk mozdulni. Idővel, hiszen kellett az a pár év bérfőzés, hogy kellő tapasztalatot szerezzünk, mire piacra lépünk. Azt nem szerettem volna, hogy úgy vágjunk bele, hogy nem is értek hozzá. Elvégre más növényvédőszert előállítani egy vegyipari üzemben, és más pálinkát főzni” – mondja. Másrészt a főzés bizalmi kérdés, és ezzel is lehet kapcsolatokat építeni. Van például olyan főzetője, aki Kecskemétről jár le évek óta, hogy itt főzesse ki a kajszi pálinkáját, mert annyira megtetszett neki egy kitelepülésen az itteni ízvilág. De jönnek Győrből is, eltöltenek a Pálinkaházban egy napot, sütnek-főznek, mert azt is lehet.
Érthető módon azonban ez a tevékenység már kisebb részt teszi ki. „Amikor indultunk, évi 14 ezer hektoliter fokot főztünk, a következőben 17 ezret, most ez a mennyiség 3-4 ezer hektoliter között van. Sokan mondták, nem álltak volna át, én meg azt vallom, ha nem lenne a kereskedelmi főzés, talán becsuktam volna a boltot az elmúlt évben” – teszi hozzá.
Szerencsére a Csalló Pálinkának megvan a presztízse. Nem egy tömegtermék, de direkt nem akarnak ott lenni a multik polcain, hiszen a partnereik is azért szeretik őket, mert olyat tudnak kínálni a vendégeknek, ami kuriózum, ami különleges.
És hogy ez mennyire igaz, azt nemcsak a Pálinkaház polcain sorakozó elismerések vagy Csalló Jenő Pálinka Életműdíja bizonyítja. Ott van kapásból az eljárás, amivel a pálinka készül. Csalló Jenő bevallottan kisüsti párti: meggyőződése, hogy az ebben a rendszerben előállított pálinkák lesznek a legjobbak – legalábbis az ő ízlése szerint, ami úgy tűnik, gyakran találkozik a közízléssel. Mindamellett vegyész múltját sem tagadta meg: három ponton beavatkozott a rendszerbe, megmérve azt is, hozza-e az újítás az elvárt eredményt (igen), így például beépített egy illatminta vevőt, amivel a szájüregbe juttatva a gőzöket, pontosabban vizsgálhatók az előpárlatok. Emellett a legjobb minőséget adó élesztőkkel dolgozik, és szereti, ha a pálinkában visszaköszön egy kis magkarakter: minden gyümölcsöt kimagoznak, de készítenek olyan főzést is, ahol bent hagyják a magot, s azt utólag vegyítik a nem magos főzettel.
Aztán ott van a dizájn. Csalló Jenő szerint a tervezésre érdemes mindig több időt szánni, így a palackok kiválasztásánál legalább akkora műgonddal járt el, mint a főzésnél. Az alacsonyabb, múlt századi gyógyszeres üvegekre hajazó forma nemcsak azért telitalálat, mert nagyon jó a térkitöltése, de a tekintetet is vonzza, ráadásul hagyománytiszteletet tükröz. Akárcsak a címkék magyaros motívumai és a pálinkatípusokat összefoglaló nevek, mint az Üvegbe Zárt Erő (hagyományos gyümölcsök), Furfang (bogyós gyümölcsök), Szépség (egzotikus gyümölcságyon érleltek) és Tűz (hordós érlelésűek).
ITTHON SZERETNÉK ITTHON LENNI
Ma már egyébként több mint ötvenféle termékük van; az egyik legújabb egy balatonfüredi cukrászda „Év fagyija” díjat nyert levendulás kajszija alapján készült. „Én itthon szeretnék itthon lenni” – mondja ezzel kapcsolatban Csalló Jenő, de a térség gazdagodását nemcsak a helyi kezdeményezések vagy a munkaerő támogatásában látja fontosnak: ha lehet, a gyümölcsöt is innen szerzik be. „Persze van, amit muszáj messzebbről hozni. Nem véletlen, hogy egy-egy gyümölcsfajtának adott helyen alakult ki a termesztése: nyilván ott a legjobb. És mivel a pálinkánál a legfontosabb a gyümölcs minősége, ezért én ragaszkodom bizonyos fajtákhoz: kajszinál a magyarhoz, szilvánál a beszterceihez, szőlőnél az irsaihoz.”
Igazából, mindennek az alfája és az omegája a minőség. Ő maga például nem nagy ivó – egyszer úgy nyilatkozott, ha mindenki csak annyit fogyasztana, mint ő, nem élnének meg a főzdék. Amikor megkérdezem, akkor mi az a szenvedély, ami mozgatja, megint a minőség kérdéséhez térünk vissza. „Azt kell mondjam, fiatal koromban piás srác voltam. A baráti körrel egyszer elhatároztuk, hogy minden nap fogyasztunk italt, s ha egy nap kimaradna, másnap duplázunk, ha kettő, triplázunk. Aztán a barátaimat behívták katonának, én meg maradtam, mert gyomorfekéllyel nem kellettem. Akkor eldöntöttem: most vagy megállok az alkoholizmus útján, vagy elsüllyedek. Három hónapig egyáltalán nem ittam, és utána is minimális mennyiséget. Nem vagyok absztinens, de ma már megválogatom, mit iszok” – vallja be őszintén.
A motivációi között ugyanakkor nemcsak a minőség szerepel, de az élővilág tisztelete is. Az üzemben például fával tüzelnek, a hűtővizet helyben visszahűtik és keringetik, a kifőzött cefre pedig hatósági engedéllyel talajerő visszapótlásként hasznosul a termőföldeken.
Emellett Csalló Jenő néhány éve csatlakozott a Szarvas József és Kovács Gyula vezette Tündérkert mozgalomhoz. Egy helyi rendezvényen találkoztam Jóskával, aki mesélt a mozgalomról, hogy megpróbálják biztosítani a Kárpát-medencében őshonos növények túlélését. Később jártam Gyulánál, ahol megkóstoltam a fák gyümölcseiből készült pálinkákat, és mivel nagyon megfogott az egész, azt gondoltam, van itt a Vödörvölgyben egy 3000 négyzetméteres területem, hát létesítek egy tündérkertet. Fajtánként tíz-tíz fát vettem, épp most kezdenek termőre fordulni” – meséli.
Mint mondja, ezzel szeretne visszaadni valamit a jövő generációinak. „Én abban a korban éltem, amikor óriási fejlődésen ment át az emberiség. Gyerekként még a detektoros rádiót hallgattuk, aztán jött a fekete-fehér, majd a színes tévé. A 80-as években Magyarországon szinte elsőként saját tervezésű számítógép vezérelte üzemben dolgoztunk. Mindeközben viszont a természetben hatalmas pusztítást végeztünk: ami az én gyerekkoromban természetes volt – egy sárgarigó, egy gyík, egy cserebogár – az mára szinte eltűnt. Mivel 40 évig a vegyiparban dolgoztam, ahol sajnos mi is szennyeztük a környezetet, kötelességemnek érzem, hogy amit lehet, próbáljak megőrizni.”
Mindenesetre Csalló Jenő hálás azért, amit az élet megadott neki, mindkét területen, no meg amiért keményen meg is dolgozott. Még most, a hetvenen túl sem tétlenkedik: akár szombat-vasárnap is kijön Vödörvölgybe.
„Szokták mondani, a gazda szeme hizlalja a jószágot – én is szeretek körbenézni, minden rendben zajlik-e. Jó itt lenni, megszemlélni mindazt, amit megalkottam.”
A főzésből is kiveszi a részét – a finomítást például még mindig ő végzi, mert így tudja garantálni a minőséget –, igaz, az oroszlánrészét ma már legkisebb fia, Gergő végzi, „én inkább csak a tervezésben, tanácsadásban segítek. Abból se lett volna egyébként sértődés, ha a családban senki nem akarta volna továbbvinni a vállalkozást, csak akkor máshogy áll az ember a fejlesztésekhez” – mondja.
S hogy vannak-e még tervei? Mint a Pálinka Nemzeti Tanács volt tagja és a Pannon Pálinkafőzők Egyesületének elnöke, örülne, ha a magánfőzők helyzete finomodna, mert az szomorúság, hogy ők sokszor kontroll nélkül végzik a tevékenységüket. Magánemberként azonban már nincsenek nagy vágyai. „Csupán olyan vállalkozást szeretnék átadni a gyerekemnek, ami neki is örömet nyújt. Egyébiránt elégedett vagyok az életemmel.”
