2023. június 10.
//
Margit névnap

Ilyen, amikor aktívan és hasznosan szórakoznak a fiatalok

2021. szeptember 11. 17:43
Jó idő és rengeteg program várta azokat, akik kilátogattak az idei sportágválasztóval egybekötött Fiatalok napjára az Erdész utcai műfüves pályára szombaton.

Idén talán még az átlagosnál is nagyobb figyelmet kapott a sport Veszprémben, hiszen a város több sportolója is kijutott az olimpiára, Rasovszky Kristóf jóvoltából pedig egy ezüstérem is Veszprémbe került. Talán ennek, talán a jó időnek és a változatos programoknak köszönhetően több száz érdeklődő látogatott ki az Erdész utcai sportközpontba, ahol a műfüves futballpályán szervezték meg az idei Fiatalok napját, amelyen különböző sportágakkal is ismerkedhettek a gyermekek és fiatalok.

A Polgári Csapat Egyesület és a Veszprém Megyei Testnevelő Tanárok Egyesülete közös szervezésében megvalósuló rendezvényre a szervezők közel 20 különböző sportág képviselőit hívták meg, hogy interkatív módon mutassák be az általuk űzött sportokat. Így többek közt jelen volt a veszprémi futsalcsapat, az atlétikát a VEDAC és az SVSE képviselte, a kézilabdások a nemesvámosi Bajnok DSE-től érkeztek, de rajtuk kívül légtornászok, tollaslabdások, kosárlabdások, airsoftosok és röplabdások is voltak.

A programokat tovább színesítette az is, hogy a helyszínen kitelepültek a térségben állomásozó amerikai katonák is, akiknél közelről is meg lehetett tekinteni harci járműjüket, valamint felügyeletük mellett a fegyvereikkel is meg lehetett ismerkedni. Sőt, a hadsereg tagjai egy kötélhúzó versenyre is kiálltak a helyi fiatalokból összeállt csapattal.

Ezt a megmérettetést videón is meg tudjuk mutatni:

Az amerikaiktól 14-en jöttek ki a Fiatalok napjára, és láthatóan a résztvevőket és a katonákat sem zavarták a nyelvi korlátok, a magyarok szívesen ismerkedtek az amerikai technikával és az itt állomásozó katonákkal, ők pedig kivették a részüket a versenyszámokból is. Sőt, tipikus amerikai játékokat is hoztak a gyerekeknek, ilyen például a homokzsák dobálás, ami itthon kevésbé elterjedt, de a tengeren túlon nagy hagyománya van. A mostani részvételük is része annak a törekvésnek, amivel az utóbbi időben már több alkalommal találkozhattak a veszprémiek, például a gyulafirátóti iskolában való önkéntes munka, vagy éppen az Egry úti óvoda kerítésének lefestése. Az itt állomásozó csapat kapitánya, Atticus Blaire számára egyébként is fontos, hogy részt vegyenek a közösségi életben, neki segít ebben Nicolaas Koomen first seargent, valamint Nagy Róbert, összekötő katona.

Az eseményre kilátogatott Ovádi Péter, országgyűlési képviselő és Hegedűs Barbara, alpolgármester is, akik köszöntőjükben mindketten kiemelték annak a hasznosságát, hogy a fiatalok aktívan, a sportolással ismerkedve töltik el szabadidejüket. Az országgyűlési képviselő rávilágított arra, hogy Veszprémnek iskolavárosként köteleéssége is foglalkozni a fiatalok sportra való nevelésével, ez a nap pedig kiváló alkalom erre. Az alpolgármester pedig civil összefogást emelte ki, amellyel ez az esemény is megvalósulhatott.

A színpadon egyébként több helyi sport- és táncegyüttes is bemutatkozott, valamint Veszprém olimpikonjaival, Rasovszky Kristóffal, Barta-Kéri Biankával és Szögi Istvánnal is hallhattak beszélgetést a jelenlévők.

Az élmények mellett a szerencsések különböző ajándékokkal is távozhattak a rendezvényről, hiszen a szervezők úgy állították össze a programokat, hogy aki teljesíti az összes állomás feladatát, azok egy nyereményjátékon vehetnek részt, melynek a díjait végül Porga Gyula, polgármester sorsolta ki. A fődíj egy professzionális roller volt a Decahtlon felajánlásából.

A Fiatalok napja záróakkordjaként a Beerseewalk adott koncertet, amelyre szintén népes, fiatalokból álló közönség volt kíváncsi.

Hajas Bálint
Kovács Bálint
Szalai Csaba

További cikkek

Már nagyítóval kell keresni a munkanélküliséget Veszprém vármegyében
Már nagyítóval kell keresni a munkanélküliséget Veszprém vármegyében
Kijött a KSH legfrissebb statisztikája az ország munkanélküliségi rátájáról, ahol vármegyékre lebontva Veszprém neve mellett szerepel a legkisebb érték.
Először tartottak juniálist a Cholnoky-n
Először tartottak juniálist a Cholnoky-n
Idén először, de a tervek szerint nem utoljára tartották meg a Cholnoky juniális nevű programot a földrajztudós Cholnoky Jenőről elnevezett városrészben. A Cholnoky kerekasztal szervezésében nem csak interaktív programokkal készültek, hanem egyidejűleg kihirdették a korábbi városrészi rajzpályázat végeredményét is.
Elindult a V-Bike tesztüzem, a lakosság július 1-jétől használhatja a bringákat
Elindult a V-Bike tesztüzem, a lakosság július 1-jétől használhatja a bringákat
A V-Bike közbringarendszer Magyarország első olyan közösségi kerékpáros rendszere, ahol minden bicikli elektromos rásegítéssel rendelkezik. Fontos mérföldkő, hogy elindult a rendszer tesztüzeme a kivitelező és az üzemeltető részvételével annak érdekében, hogy a hivatalos használatba vétel idejére, július 1-re minden tökéletesen működjön – közölte a Polgármesteri Hivatal.
Veszprémi és környékbeli pedagógusok munkáját ismerték el
Veszprémi és környékbeli pedagógusok munkáját ismerték el
Pedagógusnap alkalmából idén is elismerték a kistelepülések pedagógusait, valamint a Veszprémi Tankerület Központ Lámpás díjai is gazdára találtak.
Párbeszédet javasol a Balatonról Navracsics Tibor
Párbeszédet javasol a Balatonról Navracsics Tibor
A területfejlesztési miniszter szerint párbeszédet kellene indítani a Balatonról, amelyben az üzleti élet, a környezetvédelem, a kulturális élet szereplői, a helyiek, az itt üdülők és az alkalmi látogatók is részt vennének.