2023. május 29.
//
Magdolna névnap

Tizenhétezer futó indul az ultrabalatonon

2021. szeptember 30. 16:56
MTI
Rekordszámú, 17 ezer futó indul a péntektől vasárnapig tartó XV. NN Ultrabalaton.

Az esemény népszerűségét jelzi, hogy a nevezés megkezdését követő 3 percben az összes rajtszám gazdára talált.    

A résztvevők Balatonfüredről rajtolva kerülik meg a Balatont. A mezőnyben több mint 300 egyéni induló lesz, köztük Csécsei Zoltán, akinek célja, hogy megjavítsa a 18 óra 32 perces versenycsúcsot. Összesen 1700 csapat vág neki a 216 kilométeres távnak.    

A szervezők arra kérik a hétvégén a Balaton környékén autózókat, hogy a megszokottnál körültekintőbben, óvatosabban közlekedjenek, mivel a futók a verseny több szakaszán is használják a közutat. Az ultrabalaton zöld verseny lesz, szelektíven gyűjtik a hulladékot, és továbbra sem használnak műanyag poharakat a frissítéshez.

vehir.hu

További cikkek

Harmadik alkalommal rendezik meg a Futókörök Napját
Harmadik alkalommal rendezik meg a Futókörök Napját
Harmadik alkalommal rendezik meg a Futókörök Napját, melynek keretében immár 25 helyszínen húznak futócipőt az egyes településeken. Veszprém először csatlakozik a programsorozathoz.
Hurrá bringázunk! – hiánypótló rendezvény a gyermekeknek
Hurrá bringázunk! – hiánypótló rendezvény a gyermekeknek
Rendhagyó eseménysorozathoz nyújt támogatást az Európa Kulturális Fővárosa 2023 program. Június 3-án és 4-én első alkalommal rendezik meg Balatonfüreden a kétnapos családi biciklis hétvégét, ahol különböző nehézségű pályákon vetélkedhetnek három- vagy négyfős általános iskolai csapatok.
Új biciklis központ nyílt Kapolcson
Új biciklis központ nyílt Kapolcson
A MűvészVölgy Kúria, a BalatonBike365 és a Balaton Bike Tour együttműködésében új biciklis központ nyílt a Balaton-felvidéki településen. Az átadó fényét tovább emelte a Tour de Hongrie is, aminek a mezőnye éppen a csütörtöki eseménykor haladt át Kapolcson.
Fussunk együtt a futókörök napján!
Fussunk együtt a futókörök napján!
Május 21-én, vasárnap a Séd-völgybe várjuk a mozogni vágyókat a futókörök napján, mely egyben egy települések közötti verseny is lesz.
Mozgással ünnepeltek a veszprémiek
Mozgással ünnepeltek a veszprémiek
Remek hangulatban telt a Veszprémi Egyetemi Sport Club és a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club közös sportnapja, amellyel a Sportegyesületek Országos Szövetségének felhívásához csatlakoztak az egyesületek.