Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Vereséggel folytatta a Veszprém KK

2021. november 21. 21:53 // Forrás: veszpremkosar.hu
A Veszprém Kosárlabda Klub sima vereséget szenvedett a szigetszentmiklósi BKG Príma Akadémia vendégként vasárnap az NB I/B Piros csoportjában.

Otthoni fontos győzelmei után a tabella második helyén álló Veszprém Kosárlabda Klub a hozzá hasonlóan hat győzelmet és két vereséget számláló harmadik, azaz a BKG Príma Akadémia otthonába látogatott az NBI/B Piros csoportjának 2021/22-es alapszakaszában.

A találkozó Djukics faulttal együtt szerzett kosarával és jó büntetőjével indult, amire Zsiga válaszolt egy kettessel a hazaiak leindítása végén, majd Allen duplájával már náluk volt a vezetés, amit Zsiga kettő plusz egyes játéka tudott növelni, akárcsak Buzás duplája. A Veszprém pontcsendjét Tóth kettese törte meg, majd meg is duplázta pontjai számát. Sőt, Djukics triplájával 9:3-ról 9:10-re fordított a vendég együttes. Ekkor Nagy Boton is szerezett egy hármast, ám Tóth egyenlített (5. perc: 12:12). Ezután azonban a BKG megrázta magát ismét, és egy 6:0-s rohanást produkált, amire Martin Blaho egy időkéréssel reagált. A hazaiak előnye azonban nem akart csökkenni, köszönhetően Allen pontjainak, akivel Tóth próbált és tudott lépést tartani. A Veszprém több figyelmetlen hibát is vétett, így az első tíz perc után nyolc ponttal vezettek a szigetszentmiklósiak (10. perc: 24:16).

Fotó: bkgakademia.huFotó: bkgakademia.hu

A második negyed sem indult jól a Veszprémnek, a BKG hat pontot szerzett, míg a vendégek részéről eladott labdák és kihagyott dobások jellemezték a játékot. Madárnak sikerült ekkor megszereznie első kosarát, ám Nagy Benedek erre gyors öt ponttal válaszolt. Jött is az időkérés a vendégek részéről, hiszen már jelentős volt a differencia (14. perc: 35:18). Horváth és Glatz dobott is gyorsan egy-egy hármast, miközben a védekezés is felkeményedett. A Nagy testvérpár és Allen kosarai azonban tartották az előnyt. Madár és Djukics szép elzárás-leválásból szerzett kosara után még mindig tizenöt volt közte (18. perc: 43:28). A félidőből hátralevő percekben azonban csak minimálisan sikerült faragni a hátrányból, a veszprémi dobások ugyanis rendre kimaradtak, még ha a védekezés valamelyest jobban is muzsikált (20. perc: 47:33).

A harmadik negyed Buzás és Nagy Benedek, valamint Tóth és Glatz dupláival kezdődött. Szabó és Nagy Benedek pontjai után Glatz találta meg szép passzal Tóthot, majd Szabó hármasával már tíz pont alá került a Veszprém hátránya (25. perc: 55:47). A BKG ekkor egy 5:0-s szériával rukkolt elő, amit Tóth szép centerezése állított meg. A Veszprém továbbra is azért küzdött, hogy az utolsó negyedhez úgy érkezzen, hogy tíz pont alatt van a hátránya. Ezen a terven sokat segített Horváth hármasa, ám Nagy Botond büntetői és testvére, Benedek labdaszerzés utáni ziccere után ez meghiúsulni látszott. Tóth négy pontja zárta azonban ezt az etapot, így pont kétszámjegyű maradt a különbség, reményt adva a vendégeknek (30. perc: 67:57).

Az utolsó felvonás elején Allen duplájára Szabó triplával felelt, majd Nagy Benedek három, Glatz pedig két pontot tett hozzá a közöshöz. Buzás három, Horváth pedig két pontot szerzett a vonalról. Glatz triplakísérlete kimaradt, Nagy Benedeké viszont nem, így már tizennégy pont volt a BKG fórja (35. perc: 78:64). A Nagy testvérek aztán újabb öt ponttal toldották meg csapatuk előnyét, amire Tóth kettese jött válaszként. A következő percekben tovább duzzadt a különbség, a Veszprémnek semmi sem akart sikerülni, még a ziccernek számító dobások is célt tévesztettek (38. perc: 88:66). A találkozó végén már felszabadultan játszhatott a BKG, amely végül megérdemelt és magabiztos győzelmet aratott (40. perc: 96:68).

Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 9. forduló:
BKG Príma Akadémia–Veszprém Kosárlabda Klub 96:68 (24:16, 23:17, 20:24, 29:11)
Szigetszentmiklós, Városi Sportcsarnok. Vezette: Balog, Sallai, Bagi
BKG: Zsihla 5, Allen 14, Buzás 15, Nagy Be. 28/12, Nagy Bo. 21/9. Cserék: Lakatos 7/3, Szeleczki 2, Halász 2, Reizer 2. Edző: dr. Nagy Ágoston
Veszprém: Madár 2, Tóth 24, Szabó 9/6, Dukic 10/3, Glatz 13/6. Cserék: Horváth 8/6, Dancsecs 2. Edző: Martin Blaho

Edzői értékelések

Dr. Nagy Ágoston: – Nagyon sok energiát fordítottunk a védekezésre. Ennek következménye volt a lendületes támadás, és hogy az extra veszprémi támadókat ezúttal sikerült átlaguk alatt tartani.

Martin Blaho: – Támadásban nagyon rossz napot fogtunk ki, és ez az oka annak, hogy ilyen nagy lett a különbség.

vehir.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
holnap 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.