Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A két Lotti története a Petőfi Színház színpadán

2021. november 28. 15:02
A Veszprémi Petőfi Színház vasárnap mutatja be az Erich KÄstner regényéből íródott történet színpadi változatát, A két Lottit.

Lotti és Luise története legtöbbünk számára ismerős, ha nem is feltétlenül a regényből, de számos film feldolgozta az ikerlányok rejtélyét; a testvérpárét, akik egy tóparti üdülőben találkoznak egymással, ahol is felismerik a félreérthetetlen hasonlóságot, és szerepet cserélve élik tovább mindennapjaikat.

A születésüknél történő szétválasztás a szülők elválását jelentette, így viszont a szerepcsere során lehetőség nyílik arra, hogy a lányok megismerjék szüleiket.

A teátrum ifjúsági előadásában kettős szereposztásban játszák a főbb szerepeket, Lottiként Bodnár Csilla és Szerdahelyi Luca, míg Luise személyében Kovács Zsófit és Fischer-Kovács Izát láthatjuk.

Az előadás rendezője Oberfrank Pál, kérdésünkre így fogalmazott a jórészt gyerekszereplős előadásról: „A próbafolyamat kivételesen nagyon elhúzódott, hiszen ez egy speciális helyzet. A gyerekeknek természetesen az iskola az első, így lassabban haladtunk. Ráadásul kell idő, hogy megszokják ezt a helyzetet, hogy ráérezzenek erre a világra.

Különböző adottságokkal rendelkeznek, de elmondhatom, hogy nagyon ügyesek, kedvesek, és odaadóak, igyekeznek megvalósítani azt, amit kérünk tőlük.

Nem mondom, hogy nem kell részünkről sok türelem, hiszen egész más műfaj ez, de bizalmat szavaztunk nekik, és úgy tűnik, jól tettük. Ráadásul nem valóságos ikrekről beszélünk, így kellett idő arra is, hogy összekovácsolódjanak.”

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
Miniévad a Kabócában – három nap, tizenegy előadás kultúra Miniévad a Kabócában – három nap, tizenegy előadás Három napba sűrítik az elmúlt másfél év munkáját és ezzel együtt közös gondolkodásra hív a Kabóca Bábszínház június 2. és 4. között. tegnap 14:23 Három nap, ami az angol színházról fog szólni Veszprémben programajánló Három nap, ami az angol színházról fog szólni Veszprémben Országos drámafesztiválnak ad otthont Veszprém május 23-25 között, viszont az előadásokban lesz egy csavar: a tizenhat színjátszó csoport egytől egyig angolul adja elő az ismert darabokat. A veszprémi Amerikai kuckó – a drámafesztivál főszervezője – ezzel újabb kitekintést ad az angolszász kultúrára, miközben kiváló gyakorlást is kínál az idegennyelv elsajátításához. tegnap 9:24 Ady és Léda története életrajzi táncelőadásban kultúra Ady és Léda története életrajzi táncelőadásban A Veszprémi Petőfi Színház és a Horváth Renátó Production közös produkciójaként május 30-án mutatják be Ady & Léda – Szeretném, hogyha szeretnének című életrajzi táncelőadást. 2025. május 13. 12:13 Franco Nero a Veszprémi Petőfi Színházba látogat! Veszprémi Petőfi Színház Franco Nero a Veszprémi Petőfi Színházba látogat! Navarone ágyúi, Collini nem beszél, A pápa ördögűzője, Keoma, Mint a bagoly nappal, Egy rendőrfelügyelő vallomása az államügyésznek, A zsoldos, A gyilkos szalamandra, Még drágább az életed!, és persze a Honfoglalás, a Julianus barát és a Sacra Corona. Mi köti össze ezeket a legendás szerepeket és filmeket? Az olasz és az egyetemes filmtörténet egyik legnagyobb sztárja: Franco Nero. 2025. május 8. 5:26

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.