2023. május 28.
//
Emil, Csanád névnap

Nyíltvízi úszó világkupa: Rasovszky megvédte címét összetettben

2021. december 16. 8:03
MTI
A Balaton ÚK Veszprém olimpiai ezüstérmes klasszisa, Rasovszky Kristóf nyerte a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatát, amelynek záró állomását Abu-Dzabiban, a rövidpályás világbajnokság helyszínén rendezték.

A címvédő, olimpiai ezüstérmes magyar sportoló legnagyobb riválisa összetettben az addig vezető francia Marc-Antoine Olivier volt, aki azonban a 10 kilométeres táv felénél szabályos közelharcot folytatott a vele együtt úszó németekkel, és ennek az lett a vége, hogy ütésért kizárták.

Fotó: MTI/Kovács Tamás Fotó: MTI/Kovács Tamás

Mindez azt jelentette, hogy Rasovszkynak legalább az ötödik helyen kellett beérnie, hogy megvédje összetett világkupa-elsőségét, ez pedig sikerült is neki, harmadikként csapott a célba, amivel begyűjtötte az 50 ezer dolláros bónuszt is.

Fogalmam sem volt, mi történt Marc-Antoine-nal, azt hittem, előttem van, elment a többiekkel, és úgy gondoltam, negyedik lettem, bár tény, mintha csak két embert láttam volna a vége felé. Aztán a célban kérdeztem Domenicót (Acerenzát), ki a harmadik, mondta, te, és akkor már sejtettem, hogy itt valami furcsa történt

- nyilatkozott Rasovszky. Hozzátette, érdekes, hogy Rio óta egyetlen nagyobb versenyen sem zártak ki senkit a sztárok közül, így kicsit sajnálja Olivier-t.  

Fotó: MTI/Kovács Tamás Fotó: MTI/Kovács Tamás

Maga a verseny nem volt rossz, sikerült végig elöl maradni, ha nincs az az apró eltévedés, valamiért azt a bóját sosem sikerült normálisan belőnöm, meg nem megyek ki az utolsó kör előtt még inni, akkor talán ott tudtam volna maradni Florianékkal (Wellbrock), de hiába éreztem magamban az erőt, most nem volt meg az a sebesség, ami ahhoz kellett volna, hogy utolérjem őket. Ettől még nagyon boldog vagyok, az egész idényemben sikerült egy kiegyensúlyozott, magas szintet hozni, az összes versenyen az első ötben lenni, többnyire a dobogón, ami nagyon jó dolog

- hangsúlyozta Rasovszky, aki a csapatverseny ezüstjéért járó rész (4500 dollár), plusz a kiemelt pénzdíjjal dotált mostani viadal bronzérme (10 500) mellé kapta az összetett 50 ezer dolláros bónuszát, így Abu-Dzabiban 65 ezer dollárt (több mint 20 millió forintot) keresett.

A csütörtöki versenyt az olimpiai bajnok német Florian Wellbrock nyerte.

A többi magyar induló számára világbajnoki válogató volt ez a szám, közülük Betlehem Dávid szerepelt a legjobban, 21. lett, Gálicz Péter érkezett nem sokkal mögötte, így ők ketten "jutottak tovább" - a jövő évi első nemzetközi viadal dönt arról, melyikük indulhat majd 10 km-en Fukuokában, míg a másik választhat az 5, illetve a 25 km-es táv között.

A végeredmény - férfiak, 10 km:
1. Florian Wellbrock (német) 1:48:09.4 óra
2. Domenico Acerenza (olasz) 1:48:12.0
3. Rasovszky Kristóf 1:48:23.6
... 21. Betlehem Dávid 1:48:56.5
... 24. Gálicz Péter 1:49:15.2
... 32. Sárkány Zalán 1:51:06.6
... 52. Kovacsics Márk 1:55.46.6

Az összetett végeredménye:
1. Rasovszky Kristóf 2550 pont
2. Marc-Antoine Olivier (francia) 2400
3. Niklas Frach (német) 1650

A nők versenye magyar idő szerint 8 órakor kezdődött.

Szerdán a váltók viadalát rendezték meg a világkupa-döntőben, abban a magyar csapat ezüstérmet szerzett.

vehir.hu

További cikkek

Betlehem bronzérmes Portugáliában, Rasovszky negyedik
Betlehem bronzérmes Portugáliában, Rasovszky negyedik
A Balaton ÚK Veszprém kiválósága, Betlehem Dávid bronzérmet nyert szombaton a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatának harmadik állomásán, Portugáliában. Klubtársa, Rasovszky Kristóf negyedik lett.
Nyíltvízi úszó-vk: Rasovszky Kristóf aranyérmes Olaszországban
Nyíltvízi úszó-vk: Rasovszky Kristóf aranyérmes Olaszországban
A Balaton ÚK Veszprém klasszisa, Rasovszky Kristóf aranyérmet nyert szombaton a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatának második állomásán, Olaszországban.
Világkupa: Rasovszky Kristóf negyedik az egyiptomi nyitányon
Világkupa: Rasovszky Kristóf negyedik az egyiptomi nyitányon
A Balaton ÚK Veszprém kiválósága, Rasovszky Kristóf a negyedik helyen végzett a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatának hétfői nyitóállomásán, amelyet Egyiptomban rendeztek meg.
Úszó vb: huszonhárom versenyző indulása már biztos
Úszó vb: huszonhárom versenyző indulása már biztos
Jelenleg 23 tagú a fukuokai úszó-világbajnokságra kijelölt magyar medencés válogatott. A Balaton ÚK Veszprém két klasszisa, Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid ott van a keretben.
Fantasztikus csúccsal olimpiai szintidőt repesztett a veszprémi úszó
Fantasztikus csúccsal olimpiai szintidőt repesztett a veszprémi úszó
A Balaton ÚK Veszprém klasszisa, Betlehem Dávid fantasztikus utolsó száz méterrel, egyéni csúcsát több mint tíz (!) másodperccel megjavítva, az olimpiai szintidőn belül csapott célba a Kaposváron rendezett úszó országos bajnokság zárónapján.