Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Összművészeti produkciókkal ünnepli a magyar kultúrát a Pannon Várszínház

2022. január 7. 4:00
Színház, irodalom, zene és tánc találkozására épít a teátrum magyar kultúra napi műsora január 22-23-án, ahol Bartók és Ady, valamint Géczi János műveinek újszerű előadásával találkozhatunk.

A produkciók a színház új, HÍD nevű minifesztivál sorozatának részét is képezik, amelyet tavaly ősszel azzal a céllal hívott életre az intézmény, hogy hidat képezzenek a művészeti ágak, valamint az évente megrendezett TÁNC Nemzetközi Kortárs Fesztivál eseményei között, hogy a közönségnek ne kelljen mindig egy évet várni táncos és társművészeteket ötvöző előadásokra.

Az első HÍD programot tavaly novemberben tartották határon túli és itteni alkotók bevonásával, ezúttal pedig a színház, a zene, a tánc, az irodalom összehozására hirdetett programot a színház – mondta el Vándorfi László igazgató a csütörtöki sajtótájékoztatón.

Január 22-én, szombaton Bartók és Ady címmel láthat egy produkciót a közönség, melyben felcsendül Bartók 5. vonósnégyese, illetve Ady Endre novelláit ismerhetjük meg színházi közegben. A Forte Társulat, a Mendelssohn Kamarazenekar, a Lukács Miklós Cimbiózis Trió és a Pannon Várszínház közreműködésével készült előadás eredetileg az Auer-fesztiválon debütált, és a sötétebb tónusok mellett a humor is megjelenik benne.

Másnap Géczi János A napcsíkos darázshoz című kötetét mutatják be, azonban ezúttal sem egy hagyományos versfelolvasó estre kell számítani. A műveket a Forte Társulat, Kovács Attila zongoraművész és a Pannon Várszínház színészei adják elő, így felerősítve a versek tartalmát és hangulatát – tudtuk meg Horváth Csaba koreográfustól, a Forte Társulat alapítójától.

Kováts Péter, a Mendelssohn Kamarazenekar vezetője úgy fogalmazott, fontos, hogy a Veszprémben élők és alkotók között kapcsolat alakuljon ki, lehetőleg olyan, amely mély és tartalmas produkciót is tud eredményezni – úgy érzi, ez most sikerült.

A műsor Varga Richárd, a Veszprém-Balaton 2023 EKF irodalmi és színházi programjainak felelőse szerint is méltó lett a magyar kultúra napjának megünnepléséhez, ráadásul az EKF célkitűzéseihez is kapcsolódik: a klasszikusoktól a kortársig, a nemzetközitől a helyi kultúráig juthatunk el a program révén.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Sétafesztivállal és faültetéssel emlékezik a MAZSIKE Sétafesztivállal és faültetéssel emlékezik a MAZSIKE A MAZSIKE Sétafesztivállal ünnepli Veszprém és térségének Európa Kulturális Fővárosa címét. A fesztivál hagyományosan három napig tartó városismereti sétái elsősorban a helyi zsidó történeti és kulturális értékeket igyekszik bemutatni Veszprémben, Balatonfüreden és Inotán. tegnap 21:51 Kik ezek a színes egyéniségek Veszprém utcáin? Kik ezek a színes egyéniségek Veszprém utcáin? Pár napja több életnagyságú emberi szobor jelent meg Veszprém belvárosának különböző helyszínein. Mindegyikük egy kultikus veszprémi polgárt ábrázol, de van egy érdekes csavar a történetben. Cikkünkben eláruljuk, hogy kik is ők valójában, miért kerültek ki az utcára, miért pont ilyen színben, és miért pont ezekre a helyekre. 2023. szeptember 29. 22:10 Közösségi terek, kivilágított Királynék Városa - Veszprém kulturális turisztikai kínálatának fejlesztésének keretében Közösségi terek, kivilágított Királynék Városa - Veszprém kulturális turisztikai kínálatának fejlesztésének keretében Veszprém Megyei Jogú város Önkormányzata, mint projektgazda sikeresen valósította meg „Veszprém kulturális turisztikai kínálatának fejlesztése” című projektjét, 2,382 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásával valósult meg a Széchenyi 2020 program keretében.   2023. szeptember 29. 22:15 Neked melyik a kedvenc veszprémi könnyűzenei formációd? Neked melyik a kedvenc veszprémi könnyűzenei formációd? Facebook-on várjuk kommentben a szavazatokat és mi megkeressük a legnépszerűbb előadót, hogy exkluzívinterjút készítsünk vele a zene világnapja alkalmából. 2023. szeptember 29. 11:05

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.