2022. augusztus 12.
//
Klára névnap

Magyar győzelem a Bahrein elleni edzőmeccsen

A jövő csütörtökön kezdődő, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott 36-30-ra legyőzte Bahrein csapatát a Szigetszentmiklóson rendezett szombati edzőmérkőzésen.

A magyar-szlovák közös rendezésű kontinenstorna B csoportjában a magyarok csütörtökön 20.30-tól Hollandiával, vasárnap 18 órától Portugáliával, majd január 18-án 18 órától Izlanddal találkoznak a budapesti MVM Dome-ban. A középdöntőbe az első két helyezett jut.

Eredmény:
Magyarország-Fehéroroszország 36-30 (18-19)    

Csütörtökön a magyarok Fehéroroszország elleni edzőmeccse koronavírusos esetek miatt elmaradt, így a közel-keletiek elleni volt az egyetlen felkészülési találkozójuk.    

A magyarok húszfős keretéből egyedül a beálló Bánhidi Bence hiányzott kisebb derékfájdalmai miatt.

Fotó: MKSZ/Cseh PéterFotó: MKSZ/Cseh Péter

Eleinte mindkét kapu előtt pontosabbak voltak a vendégek, így 7-4-re elléptek. Mikler Roland védéseire alapozva a 17. percben sikerült egyenlíteniük, majd fordítaniuk az egyre hatékonyabban védekező magyaroknak (12-11). Ezt követően több poszton cserélt Gulyás István szövetségi kapitány, ezért némileg bizonytalanná vált a játék, Bahrein visszavette a vezetést és meg is tartotta a félidő végéig (18-19).

A szünet után újabb cserékre került sor hazai oldalon, ezek viszont nagyszerűen sikerültek, hiszen a magyar válogatott egy 4-0-s sorozattal kezdett, ezért a közel-keletiek a negyedik percben időt kértek (22-19). A folytatás is hasonlóan jól sikerült, a 43. percben már 27-22 volt az állás. Mikler Roland helyett ekkor Székely Márton állt a kapuba és bravúrokkal mutatkozott be. A mezőnyben is újabb változtatások történtek, de emiatt nem tört meg a lendület, a magyarok nagy kedvvel, lendületesen kézilabdáztak.    

A szakmai stáb egyszer sem kért időt, a játékosoknak minden hullámvölgyből maguktól kellett kilábalniuk, és ez minden alkalommal sikerült nekik, bár sok megingásuk nem volt, pláne a második félidőben.    

A magyarok legeredményesebb játékosa Máthé Dominik volt hét góllal, Topic Petar hat, Rosta Miklós öt, Ancsin Gábor négy találattal zárt.    

A két csapat negyedik egymás elleni mérkőzésén a magyarok negyedszer győztek.

A lefújás után Gulyás István szövetségi kapitány úgy fogalmazott, látványos különbség volt a két félidő között, mert az első felvonásban nem volt tempója, ritmusa a válogatott játékának.

Látszott, hogy régen játszott együtt legutóbb a csapat, ezért is örülök, hogy létrejött ez a mérkőzés. Igazándiból nem az eredmény volt a legfontosabb, de örülök, hogy tudtunk fordítani, és teljesen más szellemiségben kézilabdáztunk a második félidőben

- nyilatkozta az MTI-nek a szakvezető. Hozzáfűzte, Bahrein csapatától azt kapták, amit vártak, sok egy-egy elleni párharcot kellett megvívniuk, majd leszögezte, hogy az Európa-bajnokság rajtjáig mindenben javulniuk kell.

vehir.hu
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
kézilabda Férfi kézilabda Eurokupa 6. 2021. május 1. 15:10 Veszprém Aréna Magyarország Horvátország 26-22
kézilabda Eurokupa 1. 2020. november 4. 18:15 Veszprém Aréna Magyarország Spanyolország 32-29

További cikkek

Chema: Talán az egyik legkiegyenlítettebb csoportba kerültünk
Chema: Talán az egyik legkiegyenlítettebb csoportba kerültünk
A januári férfi világbajnokság sorsolását követően Chema Rodriguezt, a magyar férfiválogatott szövetségi kapitánya nyilatkozott a szövetség (MKSZ) honlapján.
Izland, Dél-Korea és Portugália a magyarok csoportjában
Izland, Dél-Korea és Portugália a magyarok csoportjában
A magyar férfi kézilabda-válogatott Izland, a Koreai Köztársaság és Portugália csapatával találkozik a januári svéd-lengyel közös rendezésű olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportkörében, Kristianstadban.
Férfi kézilabda-vb: Magyarország a harmadik kalapban
Férfi kézilabda-vb: Magyarország a harmadik kalapban
A magyar férfi kézilabda-válogatott a harmadik kalapból várja a januári olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportkörének szombati sorsolását.
Kettős győzelemmel jutottak ki a vb-re a magyarok
Kettős győzelemmel jutottak ki a vb-re a magyarok
A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a januári svéd, lengyel közös rendezésű világbajnokságra, mivel 31-22-re legyőzte Izraelt a selejtező szombati visszavágóján, Tatabányán.
Egygólos előnyben a magyarok a hazai visszavágó előtt
Egygólos előnyben a magyarok a hazai visszavágó előtt
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33-32-re nyert Izrael vendégeként a januári világbajnokság selejtezőjének első, szerdai mérkőzésén Tel-Avivban.