Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Kevés pont, nagy küzdelem, veszprémi vereség

2022. január 8. 22:28 // Forrás: veszpremkosar.hu
Nagyot hajrázott szombat este a Vasas Akadémia otthonában, de idei második bajnokiján is alulmaradt a Veszprém Kosárlabda Klub az NB I/B piros csoportjában.

Három nappal a Honvéd elleni hazai rangadója után már a Vasas Akadémia otthonában lépett pályára a Veszprém Kosárlabda Klub. Ismét kemény meccsre volt kilátás, ahogy mindig a piros-kék ellen.

Nem kezdte jól a találkozót a Veszprém, a pontatlan dobásokat és eladott labdákat kihasználták a házigazdák, és két perc után már 7:0-ra vezettek. A következő rövid időszak azonban a bakonyiaké volt, akik az időkérésük után felzárkóztak, Horváth, Dancsecs és Tóth duplái után. Ekkor a Vasas kért időt (5. perc: 7:6). Ezt követően fej-fej mellett haladtak a csapatok, miközben a vendégektől Glatz és Szabó is feliratkozott a pontszerzők közé. Sólyom és Farkas kosaraival nem hagyta magát a hazai csapat, így döntetlen állással zárult az első tíz perc (10. perc: 11:11).

Fotó: vasasbasketball.huFotó: vasasbasketball.hu

A második etapot Kódor pontjai nyitották, majd Szabó és Medve kosarai váltották egymást. Ezután Tóth a vendégek javára fordította az állást gyors két duplájával. De Farkas egalizált, majd Medve triplája már ismét hazai előnyt jelentett, amelyet Kelemen tovább növelt (15. perc: 22:17). A Veszprém a következő percekben nem dobott jól, sorra hagyta ki a kísérleteit, amit végül Lakatos és Várszegi egy-egy triplával büntetett meg, ezzel tíz pont fölé tornázva a különbséget. Természetesen ekkor időt kért a Naményi-csapat, a félidő hajrája előtt. Tóth és Horváth pontjaival faragtak a különbségen a bakonyiak, ám Kódor is betalált eközben (20. perc: 30:21).

A második félidőt jól kezdte a vendég csapat, és fokozatosan faragott a hátrányán, aminek köszönhetően, Szabó duplája már négyre csökkentette a különbséget, igaz ekkor Medve is betalált (25. perc: 34:28). Utóbbi folytatta a pontgyártást, ám ekkor Tóth vette hátára a Veszprémet és gyors négy pontjával zárkózott a piros-szürke csapat. De a Vasas nem akart engedni a hétpontos fórjából, sőt Medve és Kódor révén tizenegy ponttal is vezetett. A vendégeknek továbbra sem ment a játék, a dobásaik kimaradtak és az eladott labdák sem segítették a felzárkózást. Tóth közelijével végül ismét tíz pont alá került a Veszprém (30. perc: 42:33).

Az utolsó játékrész Kelemen duplájával indult, és habár Tóthnak volt rá válasza, a következő percek inkább a Vasasról szóltak. A hazai együttes tovább növelte az előnyét, Sólyom, Radics és Andrássy pontjaival már tizenöt pont volt közte (35. perc: 50:35). Dancsecs duplájával vágott neki az utolsó öt percnek a Veszprém, ám válaszként egyből négy pont érkezett. Füzi és Szabó révén próbált zárkózni a vendég gárda, sőt Glatz triplája és Tóth duplája után már nyolc pontra fogyott a különbség bő két perccel a vége előtt. Dancsecs ismét szerzett egy kettest, ráadásul faulttal együtt és még a büntetőt is bedobta, majd Andrássy duplájára is válaszolt. Az utolsó perc kezdetén öt volt közte, amit Tóth egy kettessel tovább faragott. Maradt fél perc és hárompontnyi távolság a felek között. A Vasas időt kért, Radics viszont kihagyta a dobását, így Füzi hárompontos kísérlete a hosszabbítás kiharcolásáért szállt a gyűrű felé, ám a dobás kimaradt, újabbra pedig már nem volt lehetőség. Így ismét egy egylabdás meccsen maradt alul a Veszprém, egy meglehetősen pontszegény találkozót játszva (40. perc: 56:53).

Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 15. forduló:
Vasas Akadémia–Veszprém Kosárlabda Klub 56:53 (11:11, 19:10, 12:12, 14:20)
Budapest, Sport 11 Sportcentrum. Vezette: Jurák, Bagi, Csák
Vasas: Radics 6, Farkas 7/3, Medve 11/3, Andrássy 6, Sólyom 10. Csere: Lakatos 3/3, Kelemen 4, Kódor 6, Várszegi 3. Edző: Evangelos Ziagkos
Veszprém: Füzi 2, Dancsecs 9, Tóth 20, Szabó 8, Glatz 4/3. Csere: Horváth 10/6, Szeifert, Birkás. Edző: Naményi Márk 

Edzői értékelések

Evangelos Ziagkos: – Nem igazán szeretnék a kosárlabdáról beszélni ma este. Nagyon bután fog hangzani tőlem, hiszen nyertünk, azonban nem tudok megfeledkezni arról a hét emberről, aki éppen otthon lábadozik javarészt a covid miatt. Nekünk a sport fair play és sportszerűség nélkül olyan, mintha gulyáslevest készítenél hús és víz nélkül, értelmetlen és ízetlen. Büszke vagyok, hogy a Vasas családhoz tartozhatok, ami ma este megmutatta, hogy miért az egyik legjobb sportszervezet Magyarországon. Lélekben azok a játékosok is velünk voltak ma, akik éppen otthon rehabilitálódnak. Bízom benne, hogy minél előbb visszatérnek a parkettre.

Naményi Márk: – Először is szeretnék gratulálni a Vasas csapatának, hiszen ebben a nagyon nehéz covid helyzetben, amiben most vannak dicséretes az, amit letettek az asztalra. Mi igazából harminchét percen keresztül tudásunk alatt játszottunk. Nagyon rosszul dobtunk kívülről és belülről is, nem találtuk a helyzeteinket. A mérkőzés végén még megpróbáltunk csodát tenni, de végül sajnos egy egylabdás találkozón kikaptunk.

vehir.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
holnap 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.