2022-ben az Európa Kulturális Fővárosa program történetében új fordulat állt be: 2021-től kezdve ugyanis egy EU-tagságra pályázó vagy az Európai Gazdasági Térséghez tartozó ország egy-egy városa is megkaphatja a titulust, így ebben az évben a litvániai Kaunas és a luxemburgi Esch mellett az egyelőre még nem EU tag Szerbia második legnagyobb városa, Újvidék viselheti a címet. A város eredetileg egyébként a tavalyi esztendőben töltötte volna be ezt a szerepet, a koronavírus-járvány miatt viszont egy évet csúszott a program.
A január 13-án, az ortodox szilveszter napján tartott grandiózus megnyitó alapján mindenesetre úgy tűnik, Újvidék eddig jól vette ezt az akadályt, ahogy a „kívülállósság” sem okozott a szervezőknek problémát. Már csak azért sem, mert az inkább a formaságok szintjén létezik: Újvidék diverzitása, a helyiek hozzáállása kulturális örökségükhöz, progresszív gondolkodása, a különböző etnikai csoportok békés együttélése mind olyan elemek, amelyek az Európai Unió célkitűzéseivel is jól rezonálnak.
Hidakat építeni nemzetek, vallások és kultúrák között
Pedig nem is olyan régen még a délszláv háborút nyögte az ország, amely alatt a város dunai hídjait is lebombázták és amelyeket aztán nemzetközi segítséggel sikerült helyreállítani. Ma ennek nyomait kevésbé érni tetten, a 17. század végén alapított Újvidék (Novi Sad) etnikai, vallási, kulturális sokszínűsége azonban annál szembetűnőbb. Bár a város a magyarosítási törekvések idejét leszámítva mindig is szerb többségű volt, kedvező földrajzi fekvése miatt nagy vonzerőt jelentett a népcsoportok számára, így az egykor négy nemzetiségű Újvidéket ma már több mint húsz nemzet lakja, többek közt szerbek, magyarok, horvátok, ruszinok, németek, cigányok, szlovákok és oroszok. S míg ez sok esetben konfliktusokat szül, a város már a szocializmus alatt és azt megelőzően is a toleranciájáról volt híres, emellett fontos szerepet játszott a kulturális és vallási progresszióban.
Mindezt jól példázza Újvidék eklektikus belvárosa is: turisztikai sétánk alatt vezetőnk büszkén mutatja az egymástól mindössze pár perces sétára található ortodox, evangélikus és református templomok sorát, a magyar építészek által tervezett neoklasszikus, szecessziós és neogótikus középületeket, amelyeket időnként egy-egy cirill betűkkel kirakott modernista ház, Bauhaus stílusú épület vagy szocialista tömb szakít meg, illetve szerb nagyság szobra színesít az előtérben.
De ugyanez az egymás mellett megférő sokszínűség jellemzi Újvidék EKF programját is, melyet a különböző etnikai csoportokat, vallásokat, kultúrákat és embereket összekötő láthatatlan hidak allegóriára húztak fel, s amely során olyan témákat feszegetnek, mint a migráció, a háború kritikája és az ellentétek kiegyensúlyozása, a női kreativitás és a női hősök, a kisebbségek helyzete, Európa jövője a fiatalok oktatásának tükrében, a Duna ezen szakaszát erősen érintő környezetszennyezés vagy éppen a különböző időszámítás.
Merthogy Szerbiában, így Újvidéken is alapvetően a szerb ortodox egyház által használt bizánci naptár szerinti időszámítást követik, azaz náluk jelenleg 7530-at írnak, de számon tartják a Gergely-naptár szerinti időt is. Emellett kétféle ábécét is használnak. Ám ahelyett, hogy ez bármiféle problémát vagy nehézséget szülne, a helyiek inkább kitaláltak egy nagyszabású bulit, az EKF program egyik lábának számító (és tavaly a legjobb európai kulturális brand díját is elnyerő – European Trend Brand of the Year 2021) Doček-et, ahol pont ezt az interkulturális identitást ünneplik a tudomány és a művészet segítségével. Utóbbi kettő összekapcsolása egyébként szintén fontos célkitűzése a programsorozatnak, amelyet a január 13-ai megnyitón több fronton igyekeztek megmutatni.
Egyrészt ekkor tartották az Idő és világegyetem című kiállítás megnyitóját, melyet a világhírű Milutin Milanković ihletett (aki többek között a Föld mozgásában beálló változások és a klímaváltozások közötti összefüggéseket vizsgálta), és amely ember, idő és tudomány kapcsolatát, az egyes vallások, korszakok időhöz való hozzáállását mutatja be különleges multimédiás eszközökkel.
Másrészt a Szerb Nemzeti Színházban tartott hagyományosabb, a program koncepcióját és Újvidék történelmi, kulturális örökségét is vizualizáló hivatalos megnyitó mellett egy grandiózus szabadtéri megnyitó performanszot is tartottak stílusosan 20 óra 22 perces kezdéssel. Az űroperára hajazó, a hetvenes-nyolcvanas évek elektronikus zenéjét és a sci-fiket, az avantgárd művészetet is megidéző Zeniteum :: 2022 című előadás látványos kifejezése volt annak a gondolatnak, hogy művészet és tudomány nélkül nem létezik a világunk – vagy legalábbis nem fejlődne túl sokat. A 22-22 színészt, énekest, balett táncosokat, akrobatákat, szóló trombitásokat és egy komplett fúvós zenekart felvonultató darab két főszereplője ugyanis a már említett Milanković és Mileva Marić Einstein, a kozmológia fejlődéséhez is hozzájáruló világhírű elméleti fizikus első felesége volt, az előadás csúcspontján pedig három űrhajós köszöntötte az űrből a friss címbirtokos várost, mintegy jelezve, egy kis földdarabka szülötteinek munkássága mihez is segítette hozzá az emberiséget. Mindezt pedig a vajdasági tartományi parlament székhelyének számító Banovina-palota köré felépített hatalmas toronyban adták elő a művészek, fokozva a téma emelkedettségét.
A szokatlan társítások vonzereje
De mégis miért érdekes ez számunkra, és mit tanulhat Veszprém a látottakból? Nos, azon a nem mellékes tényen túl, hogy 50 perces előadást rendezni szabadtérre a januári mínuszokban kevésbé szerencsés és inkább érdemes rövidebbre tervezni a darabot, leginkább azt, hogy bátran válasszunk új megközelítéseket a kulturális örökségünk bemutatására és megélésére.
Az újvidékieknek ez szemmel láthatóan megy, és nem csak a tudósok előtt tisztelgő darab jó példa erre. A hivatalos megnyitó egy pontján például kortárs és break táncot társítottak a művészek a hagyományos szerb népzenéhez. Bár sokaknak ez már túlmehet a határon, számomra kifejezetten szimpatikus volt látni, hogyan teszik élővé ezáltal a fiatalok szemében egyébként talán már porosnak számító tradíciókat. Hiszen azt, hogy egy régmúltból származó hagyományt mennyire tudunk átadni a következő nemzedéknek, sokszor az is akadályozza, hogy túlságosan egysíkúan közelítünk a témához, miközben némi rugalmassággal talán jobban fel tudnánk kelteni a kíváncsiságukat.
Az újvidékieknek talán azért is megy ez olyan hatékonyan, mert hajlandóak a pátoszon túlra tekinteni, hogy az a hagyományok vagy a vallás megtiprása, ha a katolikus templomban a David Lynch-csel rendszeresen kollaboráló Chrysta Bell ad koncertet, a zsinagógában a horvát pop rock énekesnő Josipa Lisac, a szerb vallási tradíciót, a védőszentek ünnepét, a slava-t pedig egy egykori selyemgyárból átalakított kulturális centrumban, a Slivaraban tartják meg, ahol az ortodox papok egy olyan fotókiállítás kellős közepén szentelik meg a kenyeret, amelyen – akárhogy is nézem – modellek mutatják be a népviseleteket a szentképeket megidéző stílusban. És lám, nem szakad le a plafon, ellenben a műsort kisebb tömeg követi figyelemmel, utána pedig egyházi személyiségek és civilek együtt, felszabadultan beszélgetnek, énekelnek és fogyasztják el az enni-innivalót.
Mindezt csak azért osztottam meg bővebben, mert remek lenne, ha az elmúlt évek egy-egy próbálkozását, illetve ötletét, amikor például az EKF cím elnyerése után aszfalt partyval ünnepeltünk, vagy felvetődött, hogy Veszprém egyházi kultúráját a divat felől is meg lehetne közelíteni, újra felelevenítenénk, valamint megvalósítanánk.
De a pozitív tanulságok között említhetném azt is, hogy az újvidékiek számos nemzetközi partnert vonnak be a programokba, így a megnyitó koncertfellépői között szerepelt például Morcheeba, Nouvelle Vague és a Rudimental is, a már említett Zeniteumot pedig a szlovén Dragisa Brasova rendezte. Az EKF évben pedig még számos ilyen nemzetközi együttműködésre lehet számítani, ezek között szerencsére Veszprém és a balatoni régió is ott van, amelynek eredményeként például a nyári jazz maratonon lép majd fel egy helyi formáció, illetve egy nagy textilművészeti kiállításon vendégeskedhet majd a Művészetek Háza alkotója.
Az EKF program szervezői az előttünk álló évre összesen 1500 kulturális eseményt terveztek 4000 művész bevonásával, akiknek a közel fele külföldről érkezik majd, reményeik szerint pedig a közönség sem marad el. Ha a covid nem szól közbe különösebben, erre jók az esélyeik: a kávézók, sörözők, az utcák este is tele vannak emberekkel és élettel, a röpködő mínuszok ellenére is bőven volt nézője a megnyitó programjainak – a lelkesedés, a nyitottság tehát megvan. Ha mást nem is, ezt mindenképpen vegyük át.
Fotók: Egyed Meli
