Lassú nyári este, séta a réten, az én gondolataim azonban ide-oda röpködnek. Elképzelt jelenetek forognak a fejemben, hogy a döntésre, amit meghoztam magamban, majd miként fog reagálni az illető, amikor be kell számolnom róla. Merő rémálom az egész, pedig már így is be van állva a hátam a stressztől, amit az elmúlt hetek megfeszített munkatempója jelentett. „Csak nyugi! Amin kattogsz, az a jövő, talán nem is így fog történni, most viszont élvezd végre egy kicsit, hogy elvégezted a feladataid és az alkonyi órában sétálhatsz.” – mantrázom magamnak. El kell sétálnom még pár száz métert, hogy át is menjen az üzenet, de mire rálelek egy fehér virágos mezőre és egy rakat képet készítek róla, már egész élvezem a pillanatot, és végül a fülemben szóló zene ritmusára lépegetve indulok haza. Mondhatnám, akkor ott helyesen alkalmaztam a mindfulness, a jelen levés művészetét, de igazából ezzel némileg leegyszerűsíteném a képletet.
Fotó: Lina Trochez / Unsplash
Ne reagálj, csak válaszolj az ingerekre
Az elmúlt években rengeteget lehetett olvasni a mindfulnessről, olyannyira, hogy már-már elcsépeltté vált a fogalom. Ez lett az új trend, a tökéletes módszer az életünk megváltoztatására, amellyel végre mentálisan kisimulhatunk, egészségesebbek leszünk és elfelejthetjük a folyamatos múlton vagy jövőn való rágódást, mert megtanulunk kizárólag a jelenre koncentrálni. A keleti buddhista filozófiából származó fogalmat is tudatos jelenlétként fordítottuk le, és nagyjából úgy gondoltunk rá, mint egy idilli, meditatív állapotra, ahol sikerül megregulázni csapongó elménket és teljes odaadással élvezzük az adott pillanatot.
De tényleg erről lenne szó? Szabó Eszter mindfulness tréner szerint nem, mégpedig leginkább azért, mert ez nem életszerű.
„Az, hogy itt és most legyünk a jelenben, nem reális.
Ez még annak sem működik, aki egész nap egy barlangban a fal felé fordulva meditál. Az elménk nem így van beállítva: az folyamatosan kattog, gondolatokat gyárt, akkor is, ha semmilyen inger nem éri. Ahelyett, hogy ezt megpróbálnánk kontrollálni, inkább meg kellene tanulni együtt élni vele, felismerni, hogy mi történik és miért.”
Ez persze nagy tudatosságot igényel, és tulajdonképpen ez a mindfulness: hogy a figyelmünket szándékosan és ítélkezésmentesen a pillanatnyi tapasztalatra irányítjuk. Aztán ez a tudatosság közelebb vihet ahhoz, hogy jobban megéljük a jelent. De ehhez először el kell jutni addig, hogy a minket érő ingerekre ne reagálni akarjunk egyből, csupán válaszolni. Eszter szerint ebben ugyanúgy benne van a fogalom kapcsán gyakran emlegetett befelé figyelés, ami nyilvánvalóan elengedhetetlen a miértek megértéséhez, de ami önmagában kevés, viszonyítási alap nélkül tévút, mert szükséges közben a kifelé figyelés, a környezet vizsgálata is.
Fotó: Chelsea Gates / Unsplash
Hogy megvilágítsa, mit ért ezalatt, mond egy példát. „Tegyük fel, valaki meghúzza az autónkat a forgalomban. Ilyenkor általában automatikusan ugrunk, felcímkézzük a helyzetet, pedig erre semmi szükség. Inkább vizsgáljuk meg, miért történhetett ez: lehet, hogy a másikat is meglökték és ezért jött nekünk? Mi van, ha megijedt? Amikor mindful vagyok, megpróbálom akár együttérzőn, a másik szemszögéből is megvizsgálni a helyzetet, és ez nagyon sokat segít abban, hogy nyugodt maradjak. Ráadásul azáltal, hogy egyszerre figyelem a nagyobb képet és azt, én mit érzek és miért, az önismeretemet is erősítem. Persze nem állítom, hogy ez egyszerű: a személyes utamat tekintve nekem a mai napig kihívást jelent, hogy megnevezzem, mit érzek.”
Helyére kerülnek a kirakós darabkái
Arra egyébként, hogy a mindfulness működik – és ahogy azt a fenti példa is bizonyítja, növelheti az empátiát, nem pedig önzővé tesz –, Eszter az élő példa. Ő nagyjából öt éve ismerkedett meg a mindfulness meditációval, és mint mondja, azóta jóval nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb lett, helyére kerültek a kirakós darabkái az életében. „Korábban mindig kerestem valamit, folyamatosan utaztam, extrém sportokkal töltöttem ki az időmet. Síelést és vitorlázást oktattam, de ezeknek is mindig az extrém verzióját kerestem, és akár Japánig elmentem ezért. Ám azt vettem észre, hogy ezek nem elégítenek ki” – meséli. Mivel síoktatóként gyakran megfájdult a csípője, elkezdett nyújtani, belekóstolt a jógába, aminek a jótékony hatásai annyira megfogták, hogy előbb elvégezte a jógaoktatói képzést, majd már ennek mentén merült bele a meditációba. Később egy fél évet dolgozott Japánban, ahol találkozott a zen buddhizmussal és a mindfulnesszel, és egyre inkább elkezdett befelé figyelni. Akkor még előtte állt pár nehézség, amin leginkább a meditáció segítette át, majd végül egy nyugat-afrikai lakóbuszos utazás során, 2019-ben döntötte el, hogy ezzel szeretne foglalkozni: megosztani másokkal is a mindfulness szemléletmódot. Ehhez több könyvet elolvasott, például Thich Nhat Hanh Peace is everything című kötetét, illetve a hazai slow mozgalom alapító, mindfulness tréner Krajcsó Nelli javaslatára elvégezte a spanyolországi Mindful Academy Solterreno mindfulness alapú stresszcsökkentés tanári képzését, hogy hivatalosan oktathassa azt.
Eszter elmondása szerint, bármennyire érdeklődött a téma iránt, neki sem volt könnyű elsajátítani a módszert, több kudarcélmény is érte amikor belealudt a vizualizációkba, de nyitottsággal és kellő kitartással mindenki megtalálhatja a saját útját, ha belevágna.
Szabó Eszter mindfulness tréner
Amennyiben szeretnénk a gyakorlatban beépíteni a filozófiát az életünkbe, alapvetően kétféleképpen érdemes elindulni. Az egyik út maga a meditáció, amellyel megtanulhatjuk kicsit lecsendesíteni az elménket, fókuszálni a figyelmünket. Ilyenkor gyakorlatilag az agyunkat tréningezzük – ugyanúgy, ahogy az izmainkat edzéskor. A sztereotípiával ellentétben azonban ehhez nem szükséges buggyos nadrágban, lótusz ülésben merengeni – az is lehet meditáció, ha elmegyünk futni, sétálni, és közben gyakorlatilag megéljük a flow-t. Bár azért az ülő verzió kétségtelenül egy más minőség. Másrészt a hétköznapi tevékenységeinkben is megpróbálhatunk figyelmesebbek lenni. „Én például az elején post-iteket ragasztottam ki, hogy ha teszem azt, fogat mosok, csak arra figyeljek. Merthogy hajlamosak vagyunk multitaskingolni, holott az agyunk egyszerre csak egy dologra tud figyelni, és ha nem így teszünk, az rendkívül lefárasztja” – magyarázza Eszter.
Igaz, kezdetben ez a tudatos figyelemráfordítás is fárasztó tud lenni – Eszter is érzi a mai napig, hogy egy-egy elvonulás mennyi energiát kivesz belőle. Érdemes ezért játékosan belevágni – ő is így vezeti be mindig az érdeklődőket a workshopjain. Játékokkal nagyon jól fel lehet ébreszteni az érzékeinket, a tapasztalásunkat a jelen pillanat felé, kicsit kizökkenni a megszokottból, hogy más szemszögből tudjunk tekinteni a dolgokra. Ahogy pedig egyre többet gyakorol az ember, az új szokások beépülnek – ez általában nyolc hét, de persze ez alatt és ez után is következetességre és napi szintű elköteleződésre van szükség.
Nem terápia, de segít az általános jóllétben
Eszter szerint
ha valaki egyszer ráérez a mindfulness ízére, az onnantól kezdve egy teljes életmódváltozást hoz
és minden tevékenységben megnyilvánul: hogy az illető hogyan étkezik, hogy nem nyomkodja folyton a telefont, több időt tölt társaságban, próbál időt szakítani a hobbijára. Visszatérve a saját példájára, ő is látja, mennyire átalakította az életét ez a szemléletmód: ma már tudatosan odafigyel, mit visz be a szervezetébe a táplálkozás révén, óriási az igénye a mozgásra, ami a lecsendesedésben is segít, illetve hogy utána le tudjon ülni meditálni, de leginkább megszűnt benne az az űr, amit korábban megpróbált betölteni. „Érdekes, de ma már nincs igényem arra, hogy folyamatosan utazzak, extrém sportokat űzzek. Igaz, a Balaton partján élve továbbra is vitorlázom, ami nagy ajándék, a sziklamászáshoz is visszatértem, rengeteget vagyok az erdőben, az utóbbi időben pedig nagy rajongója lettem a napfelkeltéknek és a napnyugtáknak. Látni a tihanyi apátságból a naplementét legalább akkora élvezettel tölt el, mint amikor megmásztam egy japán vulkánt. Most azt érzem, megérkeztem: megtaláltam az otthonomat, mióta letelepedtem, kialakult egy baráti társaságom, ami korábban az utazások miatt nem volt, a munkában is hirtelen sikeres lettem komolyabb erőfeszítés nélkül. Persze vannak hullámvölgyek, de alapvetően egy felfelé ívelő parabola az életem. És amikor lefelé ível, akkor is hamar ki tudok ugrani belőle, mert felismertem ennek a mintázatát és tudom, mi kell ehhez.”
Fotó: Nathan Dumlao / Unsplash
Kecsegtetően hangzik, de azért Eszter hozzáteszi, a mindfulness filozófia sem mindenható, megvannak azok a körülmények, amelyek között működik. Nem véletlenül inkább olyanok érkeznek a tanfolyamokra, akiknek alapvetően nincs panasza, „csak” mondjuk stresszes az élete és azon szeretne változtatni. Egy kisgyerekes szülőnek, akinek az energiáját és idejét igencsak leköti a gyereke, valószínűleg nem ez a megfelelő pillanat a mindfulness gyakorlására. Ahogy annak sem, aki nagy változás előtt áll, a mélyponton van és erősebben traumatizált. Hiszen mint minden önismereti folyamat, a mindfulness, a meditáció is mélyre le tud vinni, amit tudni kell kezelni. „Én azt szoktam mondani, aki jár terápiára, az először kérdezze ki a terapeutáját, ajánlja-e vagy sem, de mindenképpen érdemes a mindfulness tanárral is konzultálni első körben. Ő amúgy is inkább egy facilitátor, aki koordinálja a csoport működését és
egy eszköztárat nyújt, hogy jobban érezhessük magunkat a bőrünkben.”
Mert sokszor „csak” erről van szó: nem kell nagy traumát átélni, hogy úgy érezzük, összecsapnak a fejünk felett a hullámok. Sőt. Pszichológusok szerint egy-egy nagyobb trauma kisebb sérülést okozhat, mint egy hosszan fenntartó stresszes helyzet, mert az berögzül, ráadásul utóbbit nehezebb is megnevezni és így kezelni. A mindfulness viszont segíthet, hogy rájöjj, mi az a probléma, amit csak éreztél, de nem volt rá szavad, s elkezdj javítani a jólléteden. Mert ha eddig eljutsz és elkötelezetten, hosszú távon beleállsz a változásba, a javulás meg fog történni: például abban, hogy jobban aludj, rövidebb idő alatt ki tudd pihenni magad, csökkenjen a kortizol szinted vagy a vérnyomásod. És leginkább abban, hogy elfogadd a jót és a rosszat is, és akár átkeretezd a dolgokhoz való hozzáállásod.
Nyitókép: Daniel Mingook via Unsplash
