Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Női kézilabda BL: elindult a jegyértékesítés a budapesti négyes döntőre

2022. február 1. 19:04 // Forrás: MTI
Megkezdődött a jegyértékesítés a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjére, amelyet a budapesti MVM Dome-ban rendeznek június 4-5-én.

A Magyar Kézilabda Szövetség honlapjának keddi beszámolója szerint öt kategóriában - 9990 és 59 990 forint közötti áron - lehet vásárolni belépőket, amelyek mindegyik mérkőzésre érvényesek.

Michael Wiederer, az Európai Kézilabda Szövetség elnöke arról beszélt, hogy a vasárnap befejeződött férfi Európa-bajnokság három hete alatt megismerték a budapesti arénát és már most várják a visszatérést: "Először is, egy telt házas csarnok hangulatától, atmoszférájától mindig libabőrös lesz az ember, a hely akusztikája hihetetlen és garantálhatom a játékosoknak és a négy résztvevő csapat szurkolóinak is, hogy a hangzavar fülsüketítő lesz. A körülmények, miként az egy vadonatúj létesítménytől elvárható, kiemelkedőek lesznek és azok a csapatok, amelyek bejutnak a DELO EHF FINAL4-ba, csodálatos környezetben szerepelhetnek majd" - idézte a sportvezetőt a szövetség oldala.

Fotó: MKSZFotó: MKSZ

Horváth Gabriella, az MKSZ főtitkára megjegyezte, izgatottan várják, hogy a férfiak után a legjobb női játékosok, klubok és szurkolók is megismerhessék a sportág új otthonát.

A BL mostani szezonjában az ötszörös győztes - rendes játékidőben 2018 januárja óta veretlen - Győr 11 fordulót követően százszázalékos mérleggel vezeti csoportját, míg az A csoportban a magyar bajnok FTC-Rail Cargo Hungaria jelenleg a negyedik.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.