Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kónya Ádám bízik a jobb szereplésben

2022. február 2. 7:50 // Forrás: MTI
A sífutó Kónya Ádám (Veszprémi Sí Egylet) abban bízik, hogy jobban szerepel majd a pekingi olimpián, mint négy éve Phjongcsangban.

Kónya Bálint szövetségi kapitány - a versenyző bátyja - az MTI-nek szerdán elmondta: a hétfői megérkezést követően kedden tudtak először edzeni, most szerdán pedig már egy másfél órás laza tréning vár testvérére.

Sajnos Ádám január elején covidos lett, tíz napig volt karanténban, kimaradt két hét minőségi edzés, akkorra terveztünk egy olaszországi magaslati edzőtábort. Ez elmaradt, pedig jól szimulálta volna az itteni körülményeket is, hiszen 1700 méter magasan van a pálya

- mondta a szövetségi kapitány.

Kónya Ádám második olimpiáján vesz résztKónya Ádám második olimpiáján vesz részt

A 30 éves rutinos Kónya Ádám Phjogcshangban sprintben a 64., 15 kilométeren pedig a 85. helyen végett. Most ezen két számon kívül a tömegrajtos szabadstílusú 50 kilométeren is rajthoz áll.

Ádám jó formában volt karácsony előtt. Két ünnep között Svájcban versenyzett, valószínűleg ott betegedhetett meg. Azonban látva, hogy komoly nemzetek versenyzői, éremesélyesek jelenleg is karanténban vannak, talán kicsit jobb, hogy a betegség január elejére esett, nem mostanra

- tette hozzá Kónya Bálint.

Szeretnénk, ha a testvérem jobban menne, mint négy éve, de ezt nem helyezésben kell érteni, hanem százalékos időhátrányban a legjobbaktól.

Elmondta azt is, hogy kedden, amikor először kimehettek a csangcsiakoui Nemzeti Sífutó Központba, még nem érkeztek meg a sílécek, a vaxláda viszont igen.

Kimentünk a terepre kocogni, túrázni, de mire visszaértünk, a lécek is a helyükön voltak, így kedden még egy 20 perces kör belefért. Most pedig szerdára másfél órát tervezünk havon

- mondta a szövetségi kapitány.

A férfi sprintet kedden, a 15 kilométert jövő pénteken, míg az 50-et február 19-én, az utolsó előtti versenynapon rendezik.

vehir.hu
további cikkek
Az év legjobbjai: szavaztak a sportszövetségek sport Az év legjobbjai: szavaztak a sportszövetségek A Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztősége 1964 óta minden esztendőben összegyűjti: kik sportágukban az év legjobbjai. Idén 64 sportág szövetsége válaszolt az MTI megkeresésére az asztalitenisztől a vízisíig. A listán két veszprémi sportoló szerepel: Rasovszky Kristóf (Balaton ÚK Veszprém), Kónya Ádám (Veszprémi Sí Egylet). tegnap 14:17 Két veszprémi 2023 legjobb magyar sportolói között elismerés Két veszprémi 2023 legjobb magyar sportolói között A Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik: kik sportágukban az év legjobbjai. Idén rekordszámú 64 sportág szövetsége válaszolt az MTI megkeresésére. A Balaton ÚK Veszprém klasszisa, Rasovszky Kristóf ötödször lett az év legjobbja nyíltvízi úszásban; a Veszprémi Sí Egylet kiválóságát, Kónya Ádámot tizedik alkalommal választották a legjobb sífutónak. 2023. december 13. 22:00 Rasovszky és Kónya az év legjobbjai között sport Rasovszky és Kónya az év legjobbjai között A nyíltvízi úszóknál Rasovszky Kristóf (Balaton ÚK Veszprém), a sífutóknál pedig Kónya Ádám (Veszprémi Sí Egylet) lett 2022 legjobbja szövetségeik döntése szerint. 2022. december 13. 11:54 Véget ért a téli olimpia Peking 2022 Véget ért a téli olimpia Kialudt a február 4-én meggyújtott láng, ezzel vasárnap hivatalosan is befejeződött Pekingben a XXIV. téli olimpia, amely a magyarok számára több szempontból sporttörténelmi jelentőségű volt. 2022. február 20. 16:50

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.