Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kiváló szezonkezdés a szumósoknál

2022. február 2. 19:35 // Forrás: Janku Ferenc
Az évről évre egyre szebb eredményeket szállító Centrum SE szumósai decemberben új otthonra leltek a Cholnoky iskola átalakított melléképületében, ahol egy modern, háromszőnyeges edzőteremben kezdték meg a felkészülést a januári versenyekre.

Januárban két megmérettetésen is részt vettek a veszprémi szumósok. Az U10-esek felkészülési versennyel, az U12-es, U16-os és U18-as korosztály pedig országos bajnoksággal kezdte meg az idényt.

Az U10-eseknél és az U12-eseknél sajnos tarolt a COVID, így erősen csökkentett létszámmal tudtak megjelenni a tornán. A küldöttség azonban így is kitette magáért: U10-ben Csejtei Kincső második helyen végzett, míg U12-ben Nagy Dominik és Csejtei Zoárd egy-egy országos bajnoki címet szerzett.

U16-ban Márkus Roland első helyen zárta az országos bajnokságot, míg Jámbor Kristóf második, Kék Milán, Jámbor Levente és Huszár Regina pedig a harmadik helyen végzett.

Fotó: Centrum SEFotó: Centrum SE

U18-ban tripláztak a bakonyi birkózók: Jámbor Kristóf, Barnóczki Boldizsár és Huszár Regina is bajnoki címet szerzett. Márkus Roland és Csóti Zétény pedig ezüstérmet szerzett.

Az ob után a világjátékokra és az Európa-bajnokságokra való felkészülés jegyében nemzetközi versenyen szerepelt a csapat, amelynek igen erős mezőnyben – mások mellett ukrán, tadzsik, azeri és üzbég riválisok ellen – kellett helytállnia. A megmérettetés remekül sikerült számukra, hiszen mindannyian pontszerző helyen végeztek.

Nagy Dominik (U12), Szalay Adrián (U14), Márkus Roland (U16), Jámbor Kristóf, Barnóczki Boldizsár (U18) és Huszár Regina (U18) első helyezést ért el. Csejtei Zoárd (U12 és U14), Jámbor Levente (U16), Barnóczki Boldizsár (U21) és Laczkó Benedek (felnőtt) második lett. Csejtei Krisztofer (U14), Jámbor Levente és Huszár Regina (U16), Márkus Roland és Csóti Zétény (U18), Nagy Gergő és Kovács Gergő (U21) harmadikként zárt. Nagy Gergő (felnőtt), Mészáros Tibor (felnőtt) és Laczkó Benedek (felnőtt open) pedig ötödik lett.

A két tornán összesen harminchárom pontszerző helyezést értek el versenyzőink. Tizenkét arany-, nyolc ezüst- és tíz bronzérem mellett három ötödik hely a januári versenyek mérlege

– összegzett Schvarcinger Zsolt edző.

A java viszont még csak most kezdődik, hiszen februárban és márciusban folytatódnak az ob-k és a válogató versenyek, hiszen áprilistól kezdetüket veszik a nagy nemzetközi versenyek: a Roland Kupa Németországban, felnőtt Európa-bajnokság Azerbajdzsánban, világjátékok az USA-ban, U21-23-as Európa-bajnokság Lengyelországban, U14-16-os Eb Észtországban.

A célunk, hogy minél több sportolónk kivívja a világ- és kontinensversenyeken való szereplés jogát, majd összeszedett és bátor küzdelmekben a lehetőségeinket érmekre és értékes pontszerző helyekre váltsuk. Az előző Eb-n a kijutó versenyzőink nyolcvan százaléka újonc volt, mégis szép eredményeket tudtunk elérni. Idén a lehetőségeink nagyot változtak, hiszen az új termünkben nyugodt körülmények között tudunk készülni. Így biztos vagyok benne, hogy versenyzőink is fényesebb érmekkel térnek majd haza

– bizakodott az edző, majd hozzátette: továbbra is várnak minden tíz és harminc év közötti sportolni vágyót.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.