Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rajzaikon keresztül meséltek a gyerekek a családjukról

2022. február 18. 15:06
Lezárult a Házasság Hete rendezvénysorozat keretében meghirdetett rajzpályázat, amire idén rekordszámú, 250 pályamű érkezett óvodás és alsó tagozatos gyermekektől. Az ünnepélyes díjátadót péntek délelőtt tartották a Városházán.

„Hol lehet jó nekem, hol jó mostanában? Egymással törődő, szerető családban.” Ez az Aranyosi Ervin-vers volt a mottója az idén már kilencedik alkalommal meghirdetett rajzpályázatnak, ami a Házasság Hete rendezvénysorozat immáron állandónak mondható eleme Veszprémben.

Ily módon a szervezők a kisgyermekektől elsősorban a saját családjukkal kapcsolatos rajzokat vártak, bemutatva a szülőket, testvéreket, rokonokat, illetve egy megszokott családi momentumot az életükből. Végül 250 pályamű érkezett be, főleg veszprémi gyermekektől, de érkezett rajz az ország távolabbi pontjairól is, mint például Nyíregyháza.

A pénteki ünnepélyes eredményhirdetésen 30 díjat adtak át a legkreatívabb alkotások megvalósítóinak. Ahogy a díjátadón Somogyi Eszter, a veszprémi Szent Margit Óvoda intézményvezetője, a zsűri elnöke elmondta, az értékelésnél elsősorban azt nézték, hogy melyik alkotás tartalmaz valami különlegességet, a megszokottól eltérő megoldást. Mint mondta, sok kreatív ötlettel találkoztak a téma feldolgozása során és felhívta a figyelmet arra is, érdemes pszichológiai szemmel is megnézni ezeket az alkotásokat, hiszen a kisgyermekek rajzai kimondatlanul is sok dolgot elárulnak a családjukról.

A rajzra, mint gyermeki kifejezésmód fontosságára hívta fel a figyelmet Porga Gyula, polgármester is, a Házasság Hete rendezvénysorozat fővédnöke beszédében, aki hozzátette, egyfajta bátorságra is szükség van akkor, amikor magunkat, a saját életünket vetjük papírra.

A pályaművek mindegyikén egyébként vidám családi jeleneteket örökítettek meg a gyermekek, többször előkerült egy-egy kirándulás emléke, családi vacsora, vagy nagyobb összejövetel, amit ceruzával, ecsettel, vagy filctollal rajzoltak meg a gyerekek.

Márfi Gyula, emeritus érsek, a programsorozat védnöke a gyermekekre, mint Isten ajándékaira utalt beszédében, elmondta, hogy a szülők mellett az is fontos, hogy a gyerekek is érezzék azt, hogy ők maguk valódi ajándékai a szüleiknek.

A köszöntők után a jelenlévő gyermekeket egyenként szólították ki, hogy átvegyék a díjhoz járó ajándékcsomagjaikat a polgármestertől és a szervezőktől.

Az esemény nem ért véget a rajzpályázat díjátadójával, egy szintén a Házasság Hete kapcsán meghirdetett novellapályázat eredményhirdetését is ekkor tartották. „Legyetek együtt” mottóval a 14 év feletti amatőr novellaírók között hirdették meg ezt a pályázatot, amelyen a három legjobb iromány szerzője megosztva kapta az első díjat. Lendvai Klára Feltámadás című novellájában szülei házasságát dolgozta fel, Tunner Csenge Melletted csak a testem öregszik című művében középkorú házastársak napjairól írt, míg Gyermeli Hanna Papa, mit jelent neked a mama? című novellájában nagyszülei házasságát mesélte el.

Hajas Bálint
Domján Attila
további cikkek
Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma közélet Szomorú, de Veszprémből érkezett a kampány legordenárébb momentuma Baranyai Dániel Eckü, a veszprémi Hősök zenekar tagja péntek este a budapesti Rendszerbontó Nagykoncerten megmutatta, milyen az, amikor a zsigeri gyűlölet feloldódik a gátlástalanságban, és/vagy egyszerűen túl sokat iszik egy zenész a backstage-ben. A végeredmény mindenesetre ugyanaz, amit a gatyájából rántott elő több tízezer ember előtt. ma 8:45 A kereszténység a legújabb lázadás közélet A kereszténység a legújabb lázadás Fitneszteremből kialakított templom, a színházi világ sötétebb dimenziója, a nyugatról fenyegető woke ideológia és a képernyők mögé bújó, elszigetelt fiatalok. Ezek a témák is terítékre kerültek a veszprémi Mathias Corvinus Collegium pódiumbeszélgetésén, ahol az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség országjárásának záróeseményeként keresték a választ arra, miért a kereszténység felvállalása jelenti ma a legnagyobb társadalmi lázadást. ma 8:47 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közélet 9,5 millió forintos támogatással segíti a mentőkutyás életmentést a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 9,5 millió forinttal támogatja a bándi kiképzőbázisának fejlesztését. A beruházás célja egy olyan komplex központ létrehozása, amely egyszerre szolgálja a mentőkutyás szakmai munkát, a közösségépítést és a felelős állattartás népszerűsítését. tegnap 12:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.