Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Sorozatban harmadszor vesztettek a kosarasok

2022. február 25. 21:11 // Forrás: veszpremkosar.hu
A Veszprém Kosárlabda Klub hazai környezetben maradt alul a szigetszentmiklósi BKG Príma Akadémia ellen az NBI/B Piros csoportjának pénteki esti találkozóján

A Veszprém Kosárlabda Klub az NBI/B Piros csoportjában két idegenbeli vesztes mérkőzés után hazai pályán játszott, abban a reményben, hogy sikerül újra győztesen elhagynia a parkettet. Különösen fontos volt ez a találkozó abból a szempontból is, hogy a tabellán előtte az egy találkozóval többet játszó BKG Príma Akadémia állt. A hazaiaknál a kisebb sérüléssel bajlódó Glatz Soma nem állhatott Zeljko Lukajics mester rendelkezésére.

Jól kezdte a Veszprém a találkozót, szigorúan védekezett, míg elől Horváth és Glogovac révén volt eredményes. Ám jött néhány eladott labda és pontatlan dobás a hazaiaktól, és a BKG egyből felzárkózott a nyolcpontos hátrányából, majd ki is egyenlített (5. perc: 10:10). Szeifert triplája nagyon jókor jött, ám magasemberei – Allen és Reizer – révén átvette a vezetést a vendég együttes. A közönség remekül érezte meg, hogy szükség van a támogatásukra, és ezt Dancsecs egy labdaszerzéssel, majd egy abból dobott középtávolival meg is hálált, amihez a következő támadásokban egy triplát és egy gólpasszt is hozzátett. Ezzel visszavette a vezetést a Veszprém (10. perc: 20:19).

Fotó: Fux Marcell – veszpremkosar.huFotó: Fux Marcell – veszpremkosar.hu

A második negyed kezdetén a bakonyi támadójáték nem működött, de szerencsére a védekezés a helyén volt, így nem tudta ezt igazán kihasználni a BKG. Szabó törte meg a majdnem háromperces gólcsendjét a hazaiaknak, ám ezt követően sem mentek be a dobások, igaz a másik oldalon sem (15. perc: 22:25). Reizer kosarára Dancsecs válaszolt, majd Horváth klasszishoz méltó betörése végén adott gólpasszt Osztoicsnak, később pedig büntetőkkel egyenlített. Nagy Benedek azonban bedobott egy hármast, de Glogovac szép centerjáték végén válaszolt. Az első félidő inkább a védekezésről szólt mindkét oldalon, amit hűen tükrözi a félidei eredmény (20. perc: 32:33), vagy éppen az a statisztika, hogy a bajnokság második legponterősebb játékosa, Nagy Botond csupán 4 pontnál járt, 1/11-es mezőnymutatóval. Ez egyébként a rajta leginkább védekező Birkás Andrásnak is köszönhető volt.

A harmadik tíz percet a BKG kezdte jobban, egy 8:2-es rohanással indítva. Szabó öt pontjával azonban elindult a felzárkózás, ám Nagy Benedek is betalált kintről (25. perc: 39:44). Testvére, Botond is dobott egy triplát, ám Szabó egyből válaszolt erre, szintén távolról.  Glogovac és Osztoics pontjaival tovább közeledett a házigazda, miközben a védekezése továbbra is jól működött. Ám az utolsó perc nagyon rosszul sikerült, és Nagy Benedek nagyon távoli, dudaszós triplája után hétpontos előnyt alakított ki a BKG (30. perc: 48:55).

Az utolsó etap sem indult jól, a vendéglátó dobásig sem jutott el, miközben Allen és Reizer révén már tíz pont fölé ment a különbség, amit Nagy Botond büntetői és hármasa tovább növelt (33. perc: 48:64). A negyed első veszprémi pontjait Birkás szerezte meg a harmincnegyedik perc végén. A BKG azonban elkapta a fonalat, és meg sem állt a húszpontos különbségig (35. perc: 50:70). Birkás hármasa még némi szépségtapasz volt az utolsó percek kezdetén, miközben Lukajic mester elkezdett a többi fiatal játékosnak is lehetőséget adni a bizonyításra. A vége magabiztos BKG-siker lett (40. perc: 58:77).

Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 22. forduló:
Veszprém Kosárlabda Klub–BKG Príma Akadémia 58:77 (20:19, 12:14, 16:22, 10:22)
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium, 140 néző. Vezette: Kovács N., Reisz, Téczely
Veszprém: Horváth 10/3, Glogovacz 10, Szeifert 5/3, Szabó 12/6, Birkás 2. Cserék: Gárdai, Füzi 2, Dancsecs 10/6, Végh, Osztoics 7. Edző: Zeljko Lukajics
BKG: Allen 16, Lakatos 6, Buzás 3, Nagy Be. 19/12, Nagy Bo15/9. Cserék: Petrovics, Ben-Kane, Szeleczki 2, Halázs, Ormai 4, Reizer 13. Edző: dr. Nagy Ágoston

Edzői értékelések

Zeljko Lukajics: – A BKG egy nagyon jó csapat, amely remek támadókosárlabdát játszik. Sajnos rövid volt ma a padunk, Glatz Soma sérülése is nehezítette a dolgunkat. A fiatal játékosaink a megfelelő koncentráció hiányában sok technikai hibát vétettek a pályán. Ugyanakkor az első és a második negyeddel elégedett lehetek, a védekezés és a támadás részét illetően is, amit a szoros eredmény is mutatott. Ugyanakkor a második félidőre elfogyott az erőnk, és főleg támadásban voltak problémáink, például nem voltak elég kemények az elzárások, rossz időzítéssel mentek a passzok, vagy éppen túl hosszan vezettük a labdát. A támadójátékunkon sokat kell még dolgoznunk, viszont a védekezésünk ma összességében jó volt.

Dr. Nagy Ágoston: – A Veszprémmel mindig jó játszani, mert csak a kosárlabdával kell foglalkozni. Most egy kicsit többet kellett magunkkal, mert ahogy mindenkit, úgy minket is utolértek a sérülések. De szerencsére tudtunk a saját tempónkban játszani, és ez annyira nem feküdt az ellenfélnek. Kicsit tartottunk a Veszprém belső emberétől, hogy mennyire lesz mozgékony, de úgy gondolom, hogy a meccs nagy részében fel tudtuk vele venni a versenyt.

vehir.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
holnap 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.