Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C

Megszakadt a Veszprém KK rossz sorozata

2022. március 5. 21:41 // Forrás: veszpremkosar.hu
Sorozatban elszenvedett négy bajnoki veresége után magabiztosan nyert a sereghajtó Baja vendégeként a Veszprém Kosárlabda klub szombaton az NB I/B piros csoportjában.

A Veszprém Kosárlabda klub a győzelem reményében utazott a bajnokságban még nyeretlen Bajához, noha a vendégek jól tudták, nem szabad félvállról venniük ezt a találkozót sem.

A Veszprém úgy nyitotta a találkozót, ahogyan azt a szurkolói bizonyára elvárták és remélték, egy 0-8-as szériával, ráadásul más-más játékos jegyezte mind a négy kosarat. Ekkor Jakab ugyan bedobott egy hármast, ám Szabó is elsüllyesztett erre egy kintit válaszként, sőt még egyet. Ezzel máris tíz pont fölé nőtt a különbség. Szeifert második duplája után Obermann dobott be két büntetőt, majd egy középtávolit is (5. perc: 7-18). Szabó ismét dobott egy hármast. A vendégekkel főként Obermann és Jakab próbálta tartani a lépést, miközben a bakonyiaktól Füzi, Dancsecs és Glatz is betalált. A negyed vége azonban a Bajának sikerült jobban, Végh két ízben is betalált tőlük, majd Jakab büntetői is csökkentették a távolságot (10. perc: 23-30).

Fotó: Pulai Zsóka - bajaibacska.huFotó: Pulai Zsóka - bajaibacska.hu

A második játékrész Végh duplájával indult, ezzel már csak öt pont volt közte. Ekkor azonban beindult a veszprémi henger, és főként a Füzi-Dancsecs duó vezetésével, pár perc alatt húsz pont fölé tornázta a távolságot (15. perc: 27-48). Majd Glatz is belelendült, bedobva második hármasát, miközben Füzi már a negyediket jegyezte, a túloldalon pedig Jakab próbálta meg életben tartani a bajai reményeket. Füzi és Glatz azonban továbbra is pontosan dobott, és Glogovac is kivette részét a csapatmunkából, így magabiztos előnnyel mehetett a nagyszünetre a piros-szürke alakulat (20. perc: 45-66).

A harmadik negyed úgy folytatódott, ahogy az előző befejeződött: Glogovac és Glatz vezetésével termelte a pontokat a VKK, amibe Szabó is betársult, ugyanakkor a másik oldalon kevés pont esett, a negyed első öt percében csupán öt (25. perc: 51-78). Ekkor négy bajai pont érkezett zsinórban, ám Füzi hat egységgel válaszolt. Szeifert és Szabó kosaraival már a harmincpontos különbséghez közeledett a bakonyi együttes, de Jakab és Goldring tudta azt csökkenteni a negyed végéig, ezzel az addigi legszorosabb tíz percet zárva a találkozón (30. perc: 65-89).

Az utolsó etap kezdetén Jakab és Dancsecs triplái váltották egymást, majd a Baja egy 5-0-s szériát produkált Végh és Szatmári révén. Ekkor Füzi és Dancsecs is betalált kintről, igazi Szatmári is hasonlóan cselekedett. A Veszprém századik pontját Osztoics szerezte (35. perc: 78-100). A fiatal center nem sokkal később ismét betalált, akárcsak Füzi, aki a hatodik, vagy a túloldalon Jakab, aki a hetedik tripláját jegyezte. Utóbbi a negyven pontot is átlépte, miközben a vendégeknél pályára lépő Végh is megszerezte az első kosarát, méghozzá a hárompontos vonalon kívülről. A bakonyiak végül magabiztos és megérdemelt győzelmet arattak (40. perc: 95-118).

Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 23. forduló:
Bajai Bácska FKE–Veszprém Kosárlabda Klub 95-118 (23-30, 22-36, 20-23, 30-29)
Baja, Magyarországi Németek Általános Művelődési Központ. Vezette: Major, Horváth, Földesi
Baja: Jakab 43/21, Goldring 18/6, Obermann 10, Végh 10/6, Szűcs 4. Csere: Virág, Szatmári 10/6. Edző: Hosszú István
Veszprém: Dancsecs 16/12, Glogovac 10, Szabó 21/15, Szeifert 7, Birkás 4. Csere: Füzi 35/18, Végh 3/3, Glatz 16/12, Osztoics 6. Edző: Zeljko Lukajics

vehir.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
NKA Universitas Pécs II.
Időpont
2023. szeptember 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
69-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dunaharaszti MTK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 7. 15:00
Helyszín
Dunaharaszti Sportcsarnok
Eredmény
71-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda Hepp Kupa 2023/2004
Hazai
Soproni Tigrisek
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 11. 18:00
Helyszín
Sopron, Belvárosi Sportcsarnok
Eredmény
75-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Eszterházy SC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
103-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Nagykőrösi Sólymok KE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 21. 17:00
Helyszín
Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola
Eredmény
86-66
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
98-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Békéscsabai KK
Időpont
2023. november 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
95-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Atomerőmű SE U23
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 10. 19:00
Helyszín
Paks, ASE Sportcsarnok
Eredmény
94-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Agrofeed UNI Győr
Időpont
2023. november 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
80-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Pénzügyőr Sportegyesület
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 25. 18:30
Helyszín
Budapest, Camugo Sportlab
Eredmény
73-90
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Vásárhelyi Kosársuli
Időpont
2023. november 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
109-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 10. 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
85-60
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Százhalombattai KSE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 16. 18:00
Helyszín
Százhalombattai Kosárlabda Csarnok
Eredmény
87-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Tiszaújváros
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 5. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
73-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
NKA Universitas Pécs II.
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 15. 17:30
Helyszín
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Pálya
Eredmény
79-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dunaharaszti MTK
Időpont
2024. január 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
81-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Eszterházy SC
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 28. 16:00
Helyszín
Eger, Eszterházy Károly Egyetem Leányka Utcai Sportcsarnoka
Eredmény
53-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Nagykőrösi Sólymok KE
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
116-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Vendég
Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2024. február 11. 17:00
Helyszín
Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
97-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Békéscsabai KK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. február 17. 17:00
Helyszín
Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok
Eredmény
101-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Atomerőmű SE U23
Időpont
2024. február 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
115-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Agrofeed UNI Győr
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 1. 19:00
Helyszín
Győr, Városi Egyetemi Csarnok
Eredmény
84-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Pénzügyőr Sportegyesület
Időpont
2024. március 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
97-82
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Vásárhelyi Kosársuli
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 14. 18:30
Helyszín
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok
Eredmény
94-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dávid Kornél KA
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
68-88
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Százhalombattai KSE
Időpont
2024. március 31. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.