Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szívén viselte a kormány a veszprémi sportfejlesztéseket

2022. március 11. 13:47
Az elmúlt években európai szinten kimagasló sportuszodával és tornászgyakorlóval gazdagodott a város, a fejlesztések pedig még közel sem értek véget – hangzott el a Magyar Diáksport Szövetség pénteki fórumán.

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) a Megyeházán pénteken rendezte meg a Sportközéleti Fórumát, amelynek keretében a regnáló kormány sporttal kapcsolatos helyi intézkedései is terítékre kerültek. Balogh Gábor, az MDSZ elnöke emlékeztetett, az elmúlt tizenkét évben a Fidesz-KDNP sporthoz való elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen volt, ezt méltán tükrözik a fejlesztések is.

A szövetség első embere rámutatott, a gyermekek megérdemlik, hogy méltó körülmények sportolhassanak, de mindehhez arra is szükség van, hogy az adott város is partnerként lépjen fel az esetleges fejlesztések adtán. Balogh hangsúlyozta, Veszprém mindig is kedves volt számára, hiszen a városvezetőség minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy megragadja a lehetőségeket.

A térség országgyűlési képviselője, Ovádi Péter elmondta, tisztában voltak azzal, hogy városi viszonylatban komoly lemaradásuk volt a sportinfrastruktúra tekintetében, ám a kormány által megalkotott Modern Városok Programnak köszönhetően több ajtó is megnyílt előttük: így születhetett meg a sportuszoda, valamint a tornászgyakorló is, az önkormányzat partnerségével.

Ovádi Péter (Fidesz-KDNP): Csakis együttes erővel lehetünk sikeresek!Ovádi Péter (Fidesz-KDNP): Csakis együttes erővel lehetünk sikeresek!

Az elmúlt időszakban európai szinten is kimagasló fejlesztések valósulhattak meg Veszprémben, amelyek a profi sportolók mellett az itt élők hétköznapjait is megszínesíthetik. Büszke és boldog vagyok, hiszen minden beruházás a kormány és a város együttműködésével valósult meg. Ahogy a csapatsportra, erre a helyzetre is abszolút igaz, hogy csakis együttes erővel lehetünk sikeresek.

Ovádi hozzátette: a fejlesztések nem értek véget. Ha a térség lakosai továbbra is bizalommal fordulnak a jelenlegi kormány felé, akkor több olyan beruházás is várható, amely a szabadidősport kedvelői mellet az utánpótláskorú gyermekek fejlődését is szolgálja. Újabb sportcsarnok, és edzőközpont is van terítéken, nem feledve a futókört, és a további atlétikai lehetőségeket.

A fórumon felszólat Fenyvesi Zoltán (Fidesz-KDNP) is, aki az ajkai térség sportfejlesztési helyzetét hasonlóképp méltatta. Elmondta, a kormány a szigligeti kerékpárút-fejlesztésre jelenleg több mint félmilliárdos további forrást biztosított, tehát hamarosan egy régen várt beruházás is a célegyenesbe érhet majd.

Simon Dani
további cikkek
Szabadtéri jógapont és helyismereti kisfilm is készült a veszprémiek ötletei alapján Szabadtéri jógapont és helyismereti kisfilm is készült a veszprémiek ötletei alapján Bőven túlszárnyalta az elképzeléseket az Európai Unió által támogatott Közösségi szinten irányított helyi városi fejlesztések program (CLLD), melynek eredményeiről a Veszprém az Élhető Város Helyi Akciócsoport számolt be csütörtökön. 2023. szeptember 29. 11:11 Milyennek látják Veszprémet a főépítészek? vehirvideó Milyennek látják Veszprémet a főépítészek? Vajon hogyan vélekedik az építészeti szakma Veszprémről, amikor a város újkori történelmének legnagyobb fejlesztési programját hajtják éppen végre? Megkérdeztük a miskolci, szekszárdi, győri és Budapest VI. kerületének főépítészét erről, akiknek meglepő észrevételeik is voltak. Videónkban megmutatjuk ezeket. 2023. szeptember 18. 17:04 A települések szerelmesei jönnek Veszprémbe városfejlesztés A települések szerelmesei jönnek Veszprémbe Jövő héten több napon át Veszprémre szegeződik az építészeti szakma tekintete. Szeptember 13. és 15. között ugyanis a királynék városában rendezik meg a közel három évtizedes múltra visszatekintő Országos Főépítészeti Konferenciát. A keddi beharangozó sajtótájékoztatón az is kiderült, mi a jelentősége ennek a rendezvénynek az átlagemberek szempontjából is. 2023. szeptember 5. 14:39 Hétfőn indul a Kemecse utcai parkoló építése Hétfőn indul a Kemecse utcai parkoló építése Csík Richárd, a városrész önkormányzati képviselője lakossági fórumot tartott az érintett terüleen élőknek, amelyen szóba került az ideiglenes parkolás megoldása is.   2023. augusztus 29. 15:20

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.