2022. július 1.
//
Annamária névnap

Könnyedén nyert a sereghajtó otthonában a Telekom Veszprém

A Momir Ilics irányította veszprémi kézilabdacsapat tizenöt találattal múlta felül a vendéglátó kecskeméti gárdát az I. osztályú kézilabda-bajnokság hétvégi körében.

A bajnoki cím visszaszerzéséért küzdő Telekom Veszprém a férfi kézilabda élvonal tizennyolcadik fordulójában a sereghajtó, több japán légióst is felvonultató Kecskemét otthonába látogatott szombaton. Az „Építők” soraiból Dejan Manaszkov térd-, míg Ilics Zorán ujjsérülés miatt hiányzott. Szintén nem lehetett Momir Ilics vezetőedző segítéségére Kentin Mahé, aki megfázásos tünetek következtében maradt ki, Gasper Marguc pedig ezúttal pihenőt kapott.

A szó szoros értelmében mesés kezdést produkáltak a vendégek: Jahja triplázott, Strlek és Dörnyei duplázott, míg Lukács és Blagotinsek is betalált, így tizenegy perc játékot követően 7-0-ra vezetett a Telekom. Hazai részről az első gól Szrnka révén született meg. Enomoto egymást követően kétszer is eredményes volt, ám a veszprémiek magabiztosan őrizték előnyüket (24. perc: 5-12). Sőt, a bakonyiak az első játékrész végén tízgólosra növelték fórjukat (8-18).

Magabiztos sikert aratott az "Építők" (archív fénykép)Magabiztos sikert aratott az "Építők" (archív fénykép)

A fordulást követően sem változott a játék képe. Rekordbajnokhoz méltóan kézilabdázott Momir Ilics együttese: a fiatal Dörnyei kiemelkedően teljesített (42. perc: 12-24). Ugyanakkor tiszteletet érdemel a házigazda is, amely a komoly hátrány ellenére is lelkiismeretesen küzdött (47. perc: 14-28). A vérvörös mezesek diadala nem forgott veszélyben, a kérdés csupán az volt, végül mennyi lesz közte? A válasz tizenöt, a Telekom Veszprém 36-21-re nyert Kecskeméten.

Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 18. forduló:
KTE Kecskemét–Telekom Veszprém 21-36 (8-18)
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, 1000 néző. Vezette: Kiu G., Kiu T.
A Kecskemét gólszerzői: Enomoto 5, Vetési 5, Szrnka 4, Menyhárt 2, Hiramoto 1, Csordás 1, Országh 1, Simon 1, Karai 1.
Vezetőedző: Bencze József.
A Veszprém gólszerzői: Strlek 6, Dörnyei 6, Blagotinsek 5, Maqueda 5, Nilsson 3, Ligetvári 3, Lukács 3, Jahja 2, Lékai 2, Sipos 1.
Vezetőedző: Momir Ilics.
Hétméteresek: 5/4, ill. 2/1
Kiállítások: 4, ill. 8 perc

Simon Dani
Tál Dominik
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkör, 2021/2022
M GY D V LG KG GK P
1. Kielce 14 10 0 4 449 415 34 20
2. Barca 14 9 2 3 420 369 51 20
3. PSG 14 8 2 4 452 396 56 18
4. Telekom Veszprém 14 8 1 5 449 423 26 17
5. Porto 14 4 3 7 375 408 -33 11
6. Flensburg 14 4 2 8 381 401 -20 10
7. Bukarest 14 4 0 10 415 470 -55 8
8. Zaporizzsja 14 4 0 10 312 371 -59 8
Utolsó módosítás: 2022. március 21. 9:08
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2021/2022
M GY D V LG KG GK P
1. T. Veszprém 26 24 2 0 931 687 244 50
2. Szeged 26 23 1 2 913 654 259 47
3. Balatonfüred 26 17 2 7 806 733 73 36
4. FTC 26 17 0 9 826 776 50 34
5. Tatabánya 26 15 2 9 774 750 24 32
6. Gyöngyös 26 14 1 11 751 759 -8 29
7. Komló 26 11 3 12 753 771 -18 25
8. Budakalász 26 10 4 12 696 754 -58 24
9. Csurgó 26 11 1 14 659 723 -64 23
10. FB. Veszprém 26 7 2 17 726 789 -63 16
11. Dabas 26 6 3 17 683 762 -79 15
12. NEKA 26 7 1 18 694 777 -83 15
13. Eger 26 4 2 20 716 844 -128 10
14. Kecskemét 26 4 0 22 675 824 -149 8
Utolsó módosítás: 2022. május 29. 21:09
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
kézilabda Férfi kézilabda BL, bronzmeccs, 2021/2002 2022. június 19. 15:15 Köln, Lanxess Aréna THW Kiel Telekom Veszprém 37-35
kézilabda Férfi kézilabda BL, elődöntő, 2021/2022 2022. június 18. 16:15 Köln, Lanxess Aréna Telekom Veszprém Kielce 35-37
kézilabda Férfi kézilabda NB I, döntő, 2021/2022 2. 2022. június 11. 18:45 Veszprém Aréna Telekom Veszprém Pick Szeged 29-30
előző események betöltése

További cikkek

A harmadik kalapból várja a BL-sorsolást a Telekom Veszprém
A harmadik kalapból várja a BL-sorsolást a Telekom Veszprém
Elkészült a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2022/2023-as idényének kalapbeosztása. A magyar bajnoki ezüstérmes Telekom Veszprém a harmadik kalapból várhatja a pénteki sorsolást.
Megkapta a szabadkártyát a Telekom Veszprém
Megkapta a szabadkártyát a Telekom Veszprém
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) jóváhagyta a Telekom Veszprém szabadkártya iránti kérelmét, így az „Építők a Bajnokok Ligája 2022/2023-as kiírásában is versenyezhet – adta hírül a klub hétfőn.
Kosár- és kézilabdában vidéki dominancia, a többi csapatsportban a főváros volt a nyerő
Kosár- és kézilabdában vidéki dominancia, a többi csapatsportban a főváros volt a nyerő
Vasárnap a férfi kosárlabda NB I-ben is lezárult a bajnoki szezon, amely a hat olimpiai csapatsportágban fővárosi dominanciát hozott.
Trófeák helyett pofonok
Trófeák helyett pofonok
A Telekom Veszprém nem tudta visszahódítani a hazai elsőségét, Kölntől pedig két vereséggel búcsúzott. A történtekre az Építők húszéves irányítója, Lukács Péter igyekezett választ adni az SzPress Hírszolgálatnak.
Casado, Descat, Fabregas és Sandell Veszprémben folytatja
Casado, Descat, Fabregas és Sandell Veszprémben folytatja
A Telekom Veszprém négy új kézilabdázó érkezését jelentette be csütörtökön a Betekints Hotelben rendezett sajtótájékoztatón.