Különös érzéssel szolgál egy újságíró számára, ha valaki olyanról írhat, akinek életútját kisgyermekkora óta ismeri. Tudniillik, akiről szó lesz, azzal anno már az óvodában összesodort az élet. Szintén nagy boldogságot jelent, hogy a bizalmunk, a tiszteletünk sosem rogyott meg egymásban. Ennek köszönhető az is, hogy az alább olvasható anyag őszinte és elfogultságmentes lehet.
Ott zárult, ahol kezdődött
Kiliti Róbert a Veszprémi Foci Centrum színeiben kezdte pályafutását. Tehetségét már akkor komoly figyelem övezte, amelynek következtében fiatalon elkerülhetett a győri Fehér Miklós Labdarúgó Akadémiára. Később le is csapott rá az NB I-es Paks, amely kölcsönadta a másodosztályban szereplő Vácnak. Nem sokkal később a történet pedig ott ért véget, ahol egykor elkezdődött: Veszprémben.
Többször feltettem magamnak is a kérdést: vajon mi vezetett ahhoz, hogy lemondjak a labdarúgásról, amelyről túlzás nélkül a komplett fiatalságom szólt? Rájöttem, hogy a kérdésben benne rejlik a válasz is. Amennyit kaptam a focitól, kétszer annyi áldozatot kellett meghoznom érte. Talán ez vezetett ahhoz is, hogy a végére megszűnt az addig aktív „flow-élményem”, tehát nem leltem már örömömet benne. Izgultam, görcsössé váltam, be kellett látnom, közeleg a vége
– emlékezett vissza Róbert, aki anno a korosztályos válogatottban is meghatározó szerepet töltött be védőként. Megtudhattuk, a Veszprémbe való visszatérése előtt is többször megfordult már a fejében a gondolat, hogy abba kellene hagyni, ám Pető Tamás hívását még elfogadta, hiszen így visszatérhetett szülővárosába, ahol a családja mellett a párjával is több időt tölthetett.
Pető Tamás munkásságán nehezen lehetne fogást találni. Úgy voltam vele anno, hogy eljövök az NB III-ba, nyugodt szívvel focizgatok majd úgy, hogy közben még pénzt is kereshetek. Ám az itteni színvonal pontosan olyan volt, mint az élvonalban: az edzések hihetetlen kemények voltak, a mérkőzéseken pedig hatalmas nyomás került ránk. Pető az öltözőben próbáld segíteni, ám a pályán talán az egyik legnagyobb ellenségem volt. Rajta kívül pedig meg kellett küzdenem a saját „démonjaimmal” is.
Kiliti úgy véli, a sors fura fintora, hogy pontosan akkor köszönt be Magyarországra a koronavírus-járvány, amikor lelkileg és mentálisan is a padlóra kerülés küszöbén állt. Elmondta, még egy pszichológust is felkeresett annak érdekében, hogy megoldást találjon a problémáira. Vele közösen jutott arra a döntésre, hogy felhagy a labdarúgással, és több időt szentel arra, ami boldoggá teszi.
Ősz volt, amikor félbeszakadt a bajnokság, nem sokkal később pedig a szövetség függesztette a komplett sorozatot is. A szerződésem ugyanakkor nyárig szólt, tehát a megélhetésem nem forgott veszélyben. Ezúton meg is szeretném ragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a veszprémi vezetőségnek, hiszen amire ígéretet kaptam, az maradéktalanul teljesült. Így ért véget a karrier.
Palackozástól az árokásásig
Kiliti Róberttől megtudhattuk, már a Győrben töltött évei alatt is szimpatikussá vált számára az önismeret, ebben nagy szerepet vállaltak az egykori csapatpszichológusa, dr. Csernus Imre tanításai. Robi emellett belekóstolt a spiritualitás rejtelmeibe is, sőt, még egy buddhista központba is ellátogatott. Nem görcsölt rá semmire, úgy döntött, a pénzszerzés megoldódik magától.
Akkoriban rendelkeztem még megtakarítással a futballból, így nem kellett azon aggódnom, hogy mi kerül majd este az asztalra. A szüleimmel viszont sikerült összevesznem, hiszen ők mindenáron azt akarták, hogy azonnal dolgozzak, vagy tanuljak. Én mondtam nekik, ha megtehetném, akkor életem végéig egy percet sem dolgoznék többet. Úgy gondoltam, ha jó ember leszek, akkor a pénzszerzés is megoldódik majd önmagától. Természetesen rá kellett ébrednem, hogy ez nem megy ilyen könnyen.
Kiliti kedvese akkortájt egy pincészetben dolgozott, és úgy hozta a helyzet, hogy az egykori labdarúgónak is adódott ott egy kis munkalehetőség. Róbert elárulta, lelkiismeretesen palackozott, ásott, de még a pultozással is megismerkedett. A nyár végeztével pedig párjával úgy gondolták, a következő szezonig vígan elélnek majd az addig megkeresett pénzükből. Mindez persze nem sikerült.
Balatonlellei kitérő
Az őszt még sikeresen megoldottuk, de eljött a tél, és pont akkor úgy alakultak a dolgok, hogy nem volt hol laknunk. A párom szüleinél húztuk meg magunkat. Anyukám és apukám próbáltak segíteni: úgy tűnt, megoldódik a lakhatásunk, hiszen az édesanyai nagymamám rendelkezik egy óriási apartmannal Balatonlellén, amelynek a felső szintje üres volt. Beköltözhettem a kedvesemmel, a szintén hatalmas telek pedig nagyszerű volt a kutyáink számára is. Megkönnyebbülést éreztünk.
A „happy end” itt ugyanakkor még nem jött el. A kutyák a területen túlságosan is játékosnak bizonyultak, ami annyit fed, hogy megzavarták a szomszédok és a nyaralóövezet nyugalmát. Robinak és kedvesének így idővel nem volt más választása, mint búcsúzni. Az egykori focista rámutatott, hitt a sors munkásságában, magába nézett és komoly, a jövőt befolyásoló döntésre szánta el magát.
Egy új barátság kezdete
Át kellett értékelnem nagyon sok mindent. Rájöttem, nem várhatok el mindent a családtagoktól. Mindenkinek a saját életével kell törődnie. Ezt tettem akkor én is. A foci befejeztével elkezdtem jógázni, könyveket olvastam, videókat néztem, próbáltam elsajátítani a gyakorlatokat. Megszerettem: a jóga, ahogy a párom is végigkísért a foci utáni nehézségeken. Sokat segített.
Robi az utolsó forintjaiból beiratkozott egy jógaiskolába, ahol később sikeresen diplomát is szerzett. Mivel a balatonlellei búcsúzást követően ismét kedvese családjánál kötöttek ki, első ízben Felsőörsön kezdett tanítani. Hála Istennek, akadtak tanulni vágyók is, akiknek köszönhetően Róbert további két diplomát is szerezhetett az új sportágában. Hatha-, gerinc- és astanga végzettséggel is rendelkezik.
Nem éltünk nagy lábon, de sikerült rendeznünk a dolgainkat. Hálával tartozom a páromnak is, hiszen a nehéz helyzetekben sem fordult el mellőlem. Közhelynek tűnhet, de együtt maradtunk a rosszban is. Mindenben támogatott, hitt benne, talán ez is kellett ahhoz, hogy ráleljek a boldogság nyomára, amelyet a tanítás adott nekem. Azóta is napról napra fejlesztem magam, mindent megteszek annak érdekében, hogy akik megtisztelnek a bizalmukkal, azok minőségi oktatásban részesülhessenek.
Meglelni a boldogságot
Kiliti Róbert napjainkban Felsőörs mellett Veszprémben is oktat mindhárom korábban említett jógastílusban. Óráit rendszeresen látogatják, magán foglalkozásokra is hívják, az új jelentkezőket a csoportjai mindig örömmel fogadják. A fiatal szakember eddigi életét összefoglalva úgy vélekedett, hisz benne, hogy minden okkal történt: a jóra és a rosszra is emlékezni fog, amíg dobog a szíve. Hálával tartozik a párja, és a saját szüleinek is.
Nyugodt, kiegyensúlyozott és nem utolsósorban boldog vagyok. Sokkal jobban érzem magam jógaoktatóként, mint anno focistaként. Ha valaki most azt ajánlaná számomra, hogy világhírű focista lehetek, akkor megköszönném a lehetőséget, és egyúttal nemet mondanék. Rájöttem, nem kell kergetnem semmilyen álmot, elég a saját örömömre koncentrálni, amire sikerült rátalálnom. Ami pedig még hab a tortán, hogy ezt az örömöt van kivel megosztanom. Így lett kerek a történetem!
