Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Idén is két veszprémi csapat lesz a Magyar Kupa négyes döntőjében!

2022. március 23. 20:20
A Fejér-B.Á.L. Veszprém az idény legjobb teljesítményét nyújtva, hatalmas bravúrral 38-32-re legyőzte a vendég Tatabányát a Magyar Kupa szerdai negyeddöntőjében, így bejutott a legjobb négy közé.

Lesz-e egymást követő két évben két veszprémi kézilabdacsapat a Magyar Kupa négyes döntőjében? – erre a kérdésre adott választ a szerdai esti Fejér-B.Á.L. Veszprém–Tatabánya negyeddöntő, miután a címvédő Telekom Veszprém az FTC legyőzésével már kedden kvalifikálta magát a legjobb négy közé.

Az egy mérkőzéses párharc esélyesének persze nem az előző kiírás negyedik helyén záró „kis Veszprémre” számított a magyar válogatottakkal teletűzdelt „Bányász” ellen.

Hatalmas veszprémi bravúr a kupában - Fotók: Cseh PéterHatalmas veszprémi bravúr a kupában - Fotók: Cseh Péter

Csakhogy a hét a hat elleni játékkal előrukkoló bakonyiak rá sem hederítettek a papírformára, hiszen feszes védekezésüknek és pontos támadásbefejezéseiknek köszönhetően 5-1-re elléptek a találkozó elején. Borbély védte Balogh hetesét, ráadásul a játékvezetők úgy látták, hogy az exszegedi jobbátlövő a kapus fejét célozta, ezért kiállították.

Dragan Djukics több belső poszton is cserélt, a kapuba pedig Bartucz érkezett Wyszomirski helyére. Győri és Juhász vezetésével közelebb is lopództak a vendégek (10. perc: 7-4). A veszprémiek labdát vesztettek, Juhász pedig az üres kapuba lőtt. Széles nagy bombával vetette észre magát, de Stojnic és Hornyák jóvoltából egyetlen gólra zárkózott a rivális (8-7).

A fegyelmezetten, taktikusan játszó Fejér-B.Á.L. ekkor sem jött zavarba, sőt, Borbély ziccervédésének, valamint Éles és Vajda találatának köszönhetően ismét ellépett hárommal. A hazaiak továbbra is kapus nélkül támadtak, kétszer is labdát szereztek a vendégek, ám Juhász és Fekete is kihagyta az üres kapus lehetőséget. Az Éles-csapat továbbra is felszabadultan kézilabdázott, így őrizte két-háromgólos előnyét (17. perc: 12-9).

Borbély újabb fontos védéseket jegyzett. Győri találatát követően Éles és Fazekas is megzörgette a hálót, 14-10-nél időt is kért Djukics mester. Ám ez sem hozott jelentős változást a játék képében, sőt, a mieink rátettek még egy lapáttal, Tóth József révén nyolccal a szünet előtt már öt volt közte. Két tatabányai gól következett, így ezúttal Éles József rendelte magához az övéit (23. perc: 16-13).

A klubtulajdonos-edző fia, Benedek a harmadik hetesét is bevágta. Ancsin és Fekete is mattolta Borbélyt, ráadásul Tóth Józsefet kiállították két percre. Borbély nagyon fontos pillanatban védte Stojnic ziccerét, a csereként beállt Tóth Márton szintén kulcspillanatban szerzett labdát másodpercekkel a szünet előtt, Éles pedig a dudaszó előtt a hálóba bombázott (18-15).

A második felvonást is álomszerűen kezdte a házigazda: Borbély két újabb védést, Vajda pedig két gólt jegyzett. A plusz hatért is támadhattak a veszprémi fiatalok, de Széles lövését védte Bartucz, Usal viszont nem rontott a túloldalon (37. perc: 20-16). Borbély továbbra is ihletett formában védett, ezúttal Zdolik löketét hatástalanította. A veszprémi támadógépezet pedig olajozottan működött: Éles újabb hetese után Széles duplázott (40. perc: 23-16).

Hátradőlni persze nem lehetett, Ancsin vezényletével mínusz négyre zárkóztak a Komárom-Esztergom megyeiek (45. perc: 24-20). Éles egyszerűen nem tudott hibázni, újabb hétméterest értékesített, Szélest pedig nem lehetett feltartóztatni. Hiába védett többször is nagyot Bartucz, Borbély az ő teljesítményét is elhalványította. Az utolsó tíz percre plusz hattal fordulhatott a Fejér-B.Á.L., ráadásul Ancsin a harmadik kétperces kisbüntetése után piros lapot kapott (29-23).

Akárcsak az egész találkozón, a hajrában is minden összejött Fazekaséknak, akik többször is nyolccal vezettek (56. perc: 35-27). A végjátékban így elmaradtak az izgalmak, a Veszprém lehengerlő játékkal, az idény legjobb teljesítményével jutott az április 23-24-ei győri négyes döntőbe.

Férfi kézilabda Magyar Kupa, negyeddöntő:
Fejér-B.Á.L. Veszprém–Grundfos Tatabánya KC 38-32 (18-15)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 600 néző. Vezette: Sándor, Szikszay
Veszprém: Borbély – Tóth P. 3, Széles 8, Fazekas G. 3, Vajda 4, Éles B. 13 (7), Hári 4
Csere: Bugyáki 1, Tóth J. 1, Tóth M. 1, Somogyi, Preszter
Vezetőedző: Éles József
Tatabánya: Wyszomirski – Hornyák B. 6, Ancsin 4, Urban 2, Stojnic 3, Zdolik, Fekete D. 4
Csere: Bartucz (kapus), Balogh, Juhász 6 (2), Győri 6, Usal 1
Vezetőedző: Dragan Djukics
Kiállítások: 8, ill. 16 perc
Hétméteresek: 7/7, ill. 3/2

További eredmény:
Pick Szeged–HE-DO B.Braun Gyöngyös 34-24 (15-11)

Kedden játszották:
Telekom Veszprém–Ferencvárosi TC 40-28 (19-14)    

Március 9-én játszották:
Budakalász–SBS Eger 34-26 (14-17)

Edzői értékelések

Éles József: – Kiváló mérkőzést játszottunk. Ezen a napon nekünk jött ki a lépés minden téren. Szerencsénk volt, minden összejött, amire készültünk. Ebben a hangulatban tudnak fejlődni a fiataljaink.

Dragan Djukics: – Éles József kitűnően felkészítette csapatát, taktikailag kiválóan játszottak a hazaiak. Hatvan percen keresztül jól játszottak, a játék minden elemében felülmúltak minket. A csapatom rendkívül gyengén védekezett, erről beszélnünk kell a folytatásban.

Zatkalik Dávid
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 4 4 0 0 157 105 52 8
2. OTP Bank-Pick Szeged 4 4 0 0 144 112 32 8
3. FTC-Green Collect 4 3 0 1 135 113 22 6
4. Csurgói KK 4 3 0 1 127 118 9 6
5. MOL Tatabánya KC 4 3 0 1 116 107 9 6
6. HSA NEKA 4 3 0 1 105 101 4 6
7. QHB Eger 4 2 0 2 112 119 -7 4
8. Balatonfüredi KSE 3 1 0 2 78 80 -2 2
9. Dabas KC 4 1 0 3 114 125 -11 2
10. CYEB-Budakalász 3 1 0 2 74 87 -13 2
11. Fejér B.Á.L.- Veszprém 4 1 0 3 109 125 -16 2
12. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 4 1 0 3 120 148 -28 2
13. Carbonex-Komló 4 0 0 4 92 112 -20 0
14. PLER-Budapest 4 0 0 4 97 128 -31 0
Utolsó módosítás: ma 18:37
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Dabas
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. szeptember 2. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Csurgó
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. május 27. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnol
Eredmény
33-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Budai Farkasok
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. május 19. 18:15
Helyszín
Budaörs, Sportcsarnok
Eredmény
31-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
NEKA
Időpont
2023. május 12. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Tatabánya
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. május 5. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Sportcsarnok
Eredmény
36-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Liga Kupa, elődöntő, 2022/2023
Hazai
Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. április 26. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
Eredmény
34-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. április 22. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
46-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Liga Kupa, elődöntő, 2022/2023
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Gyöngyös
Időpont
2023. április 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
26-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
35-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. április 1. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
49-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Gyöngyös
Időpont
2023. március 25. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnoks
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 8. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
tegnap 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
26-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Budakalász
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. szeptember 16. 17:00
Helyszín
Budakalász
Eredmény
28-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
NEKA
Időpont
2023. szeptember 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. november 18. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
további cikkek
Az Éles-Veszprém méltó ellenfele volt a Szegednek Fejér-B.Á.L. Veszprém Az Éles-Veszprém méltó ellenfele volt a Szegednek A házigazda Fejér-B.Á.L. Veszprém kézilabdacsapata a szombati élvonalbeli bajnoki nagy részében egyenrangú ellenfele volt az OTP Bank-Pick Szegednek, noha az ötszörös bajnok győzelméhez kétség sem férhetett. tegnap 19:45 Fordulatos meccsen, nagy csatában nyert a Fejér-B.Á.L. Veszprém Fejér-B.Á.L. Veszprém Fordulatos meccsen, nagy csatában nyert a Fejér-B.Á.L. Veszprém Megszerezte első győzelmét a férfi kézilabda élvonal idei kiírásában a Fejér-B.Á.L. Veszprém, miután a szombati játéknapon hatalmas csatában, egy góllal győzni tudott a Budakalász vendégeként. 2023. szeptember 16. 21:06 Lehajrázta a NEKA az Éles-Veszprémet Fejér-B.Á.L. Veszprém Lehajrázta a NEKA az Éles-Veszprémet Hiába vezetett többször is négy találattal, a hajrában produkált nyolcperces gólcsend megpecsételte a Fejér-B.Á.L. Veszprém sorsát, amely a férfi kézilabda NB I szombati játéknapján végül négygólos vereséget szenvedett a NEKA vendéglátóajként. 2023. szeptember 9. 19:56 Dabasi vereséggel kezdte az idényt az Éles-Veszprém Fejér-B.Á.L. Veszprém Dabasi vereséggel kezdte az idényt az Éles-Veszprém A Fejér-B.Á.L. Veszprém küzdelmes mérkőzésen öt góllal alulmaradt a Dabas vendégeként a férfi kézilabda élvonal 2023/24-es évadának első fordulójában, szombaton. 2023. szeptember 2. 19:55

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.