Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nyolc góllal nyert a Veszprém a Gyöngyös otthonában

2022. április 2. 20:49
A Telekom Veszprém könnyedén nyert a Gyöngyös vendégeként a férfi kézilabda NB I szombat esti összecsapásán.

A Telekom Veszprém szombaton este a HE-DO B BRAUN Gyöngyös vendégeként lépett pályára az élvonalbeli kézilabda-bajnokság alapszakaszának huszadik fordulójában. A bakonyiak trénere, Momir Ilics az északmacedón szélső Dejan Manaszkov mellett a dán Rasmus Laugéra sem számíthatott sérülés miatt. Ott volt viszont az „Építők” keretében a fiatal Pergel Andrej.

A házigazda kispadján a Sándor Ákos–Kiss Dániel páros foglalt helyet, ugyanis a gyöngyösiek a közelmúltban menesztették Konkoly Csaba vezetőedzőt, aki nyártól a Fejér-B.Á.L. Veszprém irányítását fogja átvenni.

Hazai találattal kezdődött az összecsapás: Markez védhetetlenül tüzelt Corrales kapujába. A Veszprém részéről sem maradt el a válasz, hiszen Mahé, majd Nenadics is betalált. Lelkesen küzdött a vendéglátó, amelynek köszönhetően a bakonyiak nem is tudtak ellépni (12. perc: 7-8). Sőt, Ubornyák és Vilovski vezényletével a huszadik perchez érkezve is csak egy volt a különbség (11-12).

A játékrész hajrájában viszont feljebb kapcsolt egy fokozatot a Telekom: egymás után Lukács, Lékai, majd Marguc is gólt szerzett (26. perc: 12-17). A félidőt jelző sípszóig a különbség minimálisan változott, a Veszprém végül négygólos előnnyel vonulhatott pihenőre (15-19).

Kizárása előtt két gólt szerzett Kentin Mahé (archív fénykép)Kizárása előtt két gólt szerzett Kentin Mahé (archív fénykép)

A fordulást követően a hazai és a vendég kapu előtt csere történt: Tomic helyére Nagy Benedek érkezett, Corralest pedig Cupara váltotta. Több hiba is becsúszott a hazai gépezetbe, amelyeket az „Építők” egytől egyig kihasznált: 4-0-s szériát produkáltak a vendégek (35. perc: 15-23). Cupara és a veszprémi védelem is remekelt, így a negyvenegyedikben már tíz volt közte (17-27).

Ubornyák motiválta, hajtotta társait, de a Telekom már megingathatatlannak bizonyult. A veszprémiek francia játékosa, Kentin Mahé Vasiccsal akadt össze: mindkét játékost kizárták a játékvezetők (48. perc: 20-29). Az utolsó tíz percben minimálisan sikerült a vendéglátónak a szépítés, így a Telekom Veszprém végül nyolc góllal diadalmaskodott (végeredmény: 28-36).

Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 20. forduló:
HE-DO B BRAUN Gyöngyös–Telekom Veszprém 28-36 (15-19)
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok. Vezette: Sándor, Szikszay.
Gyöngyös: Tomic – Gábori, Markez 4 (1), Duris 5, Hegedűs 3, Ubornyák 9 (2), Varsandán 2.
Csere: Nagy B. (kapus), Vasics, Nkousa 1, Vilovski 1, Gerdán, Papp 2, Gyallai 1.
Megbízott edzők: Sándor Ákos, Kiss Dániel.
Veszprém: Corrales – Nenadics 3, Jahja 7, Sipos, Blagotinsek, Mahé 2, Strlek 4.
Csere: Cupara (kapus), Maqueda 3, Pergel, Nilsson 5, Ligetvári 3, Marguc 2, Lukács 4 (1), Ilics Z. 1, Lékai 2.
Vezetőedző: Momir Ilics.
Hétméteresek: 5/3 ill. 2/1
Kiállítások: - ill. 12 perc

Simon Dani
Baumann Béla
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 4 4 0 0 157 105 52 8
2. OTP Bank-Pick Szeged 3 3 0 0 110 86 24 6
3. HSA NEKA 3 3 0 0 74 67 7 6
4. FTC-Green Collect 3 2 0 1 105 87 18 4
5. Csurgói KK 3 2 0 1 93 87 6 4
6. MOL Tatabánya KC 3 2 0 1 80 78 2 4
7. Balatonfüredi KSE 3 1 0 2 78 80 -2 2
8. Dabas KC 3 1 0 2 85 89 -4 2
9. Fejér B.Á.L.- Veszprém 3 1 0 2 83 91 -8 2
10. QHB Eger 3 1 0 2 80 89 -9 2
11. CYEB-Budakalász 3 1 0 2 74 87 -13 2
12. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 4 1 0 3 120 148 -28 2
13. Carbonex-Komló 3 0 0 3 66 82 -16 0
14. PLER-Budapest 3 0 0 3 67 96 -29 0
Utolsó módosítás: 2023. szeptember 18. 11:03
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája B-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 1 1 0 0 33 28 5 5
2. Barca 1 1 0 0 30 25 5 5
3. GOG 1 1 0 0 38 36 2 2
4. Porto 1 1 0 0 24 23 1 1
5. Plock 1 0 0 1 23 24 -1 0
6. Celje 1 0 0 1 36 38 -2 0
7. Magdeburg 1 0 0 1 28 33 -5 0
8. Montpellier 1 0 0 1 25 30 -5 0
Utolsó módosítás: 2023. szeptember 18. 10:04
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Tatabánya
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 9. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
24-31
részletek
Sorozat
SEHA barátságos torna
Hazai
Meskov Breszt
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 2. 18:00
Helyszín
Törökország, Sakarya
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
SEHA barátságos torna
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Eurofarm Peliszter
Időpont
2023. szeptember 1. 18:00
Helyszín
Törökország, Sakarya
Eredmény
35-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Csurgó
Időpont
2023. augusztus 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Gyöngyös
Időpont
2023. augusztus 26. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
49-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzése, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
KS Kielce
Időpont
2023. augusztus 24. 19:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
26-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Porto
Időpont
2023. augusztus 19. 16:30
Helyszín
Portugália, Viseu
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Benfica
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. augusztus 18. 20:00
Helyszín
Portugália, Viseu
Eredmény
23-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Nexe
Időpont
2023. augusztus 11. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Tatabánya
Időpont
2023. augusztus 8. 11:00
Helyszín
Telki, Edzőközpont
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. június 9. 20:30
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
27-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2023. június 5. 18:30
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. június 2. 18:15
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Cegléd
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. május 26. 18:00
Helyszín
Cegléd
Eredmény
32-44
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. május 20. 17:00
Helyszín
Budakalász
Eredmény
29-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 1/4, 2022/2023
Hazai
Industria Kielce
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. május 18. 18:45
Helyszín
Lengyelország, Kielce
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Komló
Időpont
2023. május 13. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 1/4, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2023. május 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
29-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Csurgó
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. május 6. 18:00
Helyszín
Csurgó
Eredmény
27-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Budai Farkasok
Időpont
2023. április 19. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. április 15. 17:00
Helyszín
Szeged
Eredmény
30-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda SEHA-liga, negyeddöntő, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Partizan Beograd
Időpont
2023. április 12. 18:05
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
19-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. április 9. 17:00
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
32-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Mol Tatabánya KC
Időpont
2023. április 8. 13:30
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
26-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda SEHA-liga, negyeddöntő, 2022/2023
Hazai
Partizan Beograd
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. április 5. 18:05
Helyszín
Belgrád
Eredmény
39-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. április 1. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
49-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, rájátszás, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP-Bank Pick Szeged
Időpont
2023. március 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
38-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. március 25. 18:00
Helyszín
Balatonboglár
Eredmény
29-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, rájátszás, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. március 22. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. október 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
GOG
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 28. 18:45
Helyszín
Odense, Dánia
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Montpellier
Időpont
tegnap 20:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. szeptember 16. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Magdeburg
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 14. 20:45
Helyszín
Magdeburg, Németország
Eredmény
28-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
ORLEN Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FC Porto
Időpont
2023. október 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
további cikkek
Hazai közönség előtt is nyert a Veszprém a BL-ben Telekom Veszprém Hazai közönség előtt is nyert a Veszprém a BL-ben A házigazda Telekom Veszprém a szünetben még kétgólos hátrányban volt, a második játékrészben mutatott játékával viszont fordított és végül két góllal múlta felül a francia ezüstérmes Montpellier-t a kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének csütörtök esti mérkőzésén.  tegnap 22:27 Ligetvári: A gyermekem feltölt energiával! Telekom Veszprém Ligetvári: A gyermekem feltölt energiával! A francia ezüstérmes Montpellier elleni csütörtök esti (20.45) idei első hazai kézilabda Bajnokok Ligája-csoportmérkőzést megelőzően a Telekom Veszprém magyar válogatott játékosa, Ligetvári Patrik portálunknak azt nyilatkozta, az elmúlt években nemcsak a csapat, hanem az edzőpáros is komoly fejlődésen ment keresztül. 2023. szeptember 19. 14:30 Történelmet ír a Telekom Veszprém? Hétvezér Történelmet ír a Telekom Veszprém? A kérdés minden évben azonos, jelenleg mégis azt érzem, valami új, valami jobb közeleg. 2023. szeptember 20. 11:30 Nilsson nyolc, Ligetvári öt gólt lőtt – magabiztosan nyert a Telekom Veszprém! Telekom Veszprém Nilsson nyolc, Ligetvári öt gólt lőtt – magabiztosan nyert a Telekom Veszprém! A házigazda Telekom Veszprém megfontolt, magabiztos játékkal 37-21-re múlta felül a PLER-Budapestet a kézilabda NB I szombat esti mérkőzésén. 2023. szeptember 16. 21:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.