Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Vereséggel kezdte a negyeddöntős párharcot a Veszprém KK

2022. április 7. 7:14 // Forrás: veszpremkosar.hu
A Veszprém Kosárlabda Klub vereséggel távozott a Jászberényi KSE otthonából az NB I/B Piros csoport három győzelemig tartó negyeddöntőjének első, szerda esti felvonásán.

Elkezdődött a rájátszás az NBI/B Piros csoportjában. Az alapszakasz hetedik helyezettjeként a Veszprém Kosárlabda Klub a második Jászberényi KSE otthonába látogatott a három győzelemig tartó negyeddöntő első felvonásán. A bakonyiak feltett szándéka az volt, hogy meglepetést okozva elvegyék a papírforma szerint erősebb ellenfelük pályaelőnyét.

Remekül, 5:0-val kezdett a Veszprém Dancsecs és Szabó révén, ám hamar felzárkózott a Jászberény, sőt az exveszprémi Djukics triplájával át is vette a vezetést, kihasználva a kihagyott vendégdobásokat és eladott labdákat. Úgy tűnt komoly lendületbe kerül a vendéglátó együttes, ám a Veszprém tartotta magát, sőt a Birkás által kiharcolt sportszerűtlen fault után a negyed közepére már ismét a vendégek vezettek (6. perc. 11:15). Az előny pedig nőtt tovább, méghozzá kilencre, Dancsecs triplájának és saját labdaszerzését követő ziccerének hála. Időt is kért Földi Sándor. Djukics kettesére Szabó hármassal válaszolt, így már tíz pont volt az előny, ám ezután négy pontot szereztek zsinórban a hazaiak. A hatpontos bakonyi előnyből végül négy maradt a negyed végére (10. perc: 22:26).

Fotó: Gémesi Balázs - jkse.huFotó: Gémesi Balázs - jkse.hu

Orosz két egységgel csökkentette a jászberényiek hátrányát, ám Birkás dudaszó pillanatában eleresztett hármasa méltó válasz volt erre. Ám ezután nemsokkal Meleg is szerzett egy triplát, majd Djukics ziccere minimalizálta a különbséget, Rosic pedig megfordította az állást. Ekkor Zeljko Lukajics kért időt (13. perc: 30:29). Meleg kettő plusz egy pontot érő játékával nőtt a hazaiak előnye, ám Dancsecs egy szép egyéni akció végén szerzett egy kettest. Ezután több rossz támadása is volt a Veszprémnek, amit a JKSE kihasznált, így rövid időn belül kilencre növelték az előnyüket. Szabó szép betörése jókor érkezett, majd Kucsora és Glogovac kosarai váltották egymást (18. perc: 42:35). De a Jászberény továbbra is eredményesebb volt támadásban, így másfél perccel a félidő vége előtt, tizenegy pontos előnyre tettek szert. Nagy hármasát Glogovac kettese követte, több kosár pedig már nem esett a nagy szünetig (20. perc: 49:37).

A Veszprém parádésan, egy 9:0-s rohanással nyitotta a harmadik negyedet, ezzel feljöttek három pontra. A védekezés remekül működött, és elől is pontosak voltak a dobások. Velkey hármasa törte meg ezt a jó szériát, de Glogovac gyorsan válaszolt egy kettessel. Előbbi ismét betalált kintről, Olasz pedig egy kettest szerzett, majd Szabó jutott el szépen a gyűrűig (25. perc: 57:50). Horváth és Olasz is egy-egy ziccert dobott be. Glogovac és Szabó kettesei után feljöttünk három pontra, amikor is Meleg is betalált. Füzi hármasával, ismét csak három volt közte, de Djukics dobhatott egy sima ziccert. Szabó két jó büntetője végül a negyed utolsó találatait jelentette (30. perc: 64:61).

Dancsecs volt mindkétszer jól célzott a büntetővonalról az utolsó tíz perc elején, így már csak egy ponttal vezetett a Jászberény. Meleg azonban betalált közelről, majd Djukics is távolról, akárcsak Lewis. Az egy pontnyi távolságból nagyon gyorsan kilenc lett. Időt kért ekkor a Veszprém (32. perc: 70:61). A hazaiak nagyon elkapták a fonalat, elől és hátul egyaránt, így folyamatosan növelni tudták az előnyüket. Közelről és távolról is pontosak voltak, támadólepattanókat szereztek és néha még szerencséjük is volt. A piros-szürkék rossz sorozatát végül Horváth hármasa törte meg, amit egy duplája követett, sőt Dancsecs is csinált egy kettő plusz egy pontot érő játékot (37. perc: 81:71). A hátralévő időszakban tovább közeledett a Veszprém, Füzi egy kettest, Horváth pedig egy hármast süllyesztett el, így bő egy perccel a vége előtt már csak hat pont volt a hazai fórból. Kucsora jó büntetőit Dancsecs újabb faulttal együtt szerzett kosara követte, így ötre csökkent a különbség. Meleg azonban szerzett egy kettest, míg Füzi dobása kimaradt, így a meccs kimenetele eldőlt, és további kosár sem esett már a találkozón (40. perc: 88:81).

Habár a Veszprém kikapott, a játéka alapján mindenképpen bizakodva várhatja a szombati folytatást, amikor 18:00-tól hazai pályán, a Vetési Albert Gimnáziumban fogadja majd a JKSE-t.

Férfi kosárlabda NB I/B piros csoport, rájátszás, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
Jászberényi KSE–Veszprém Kosárlabda Klub 88:81 (22:26; 27:11; 15:24; 24:20)
Jászberény, Bercsényi Tornacsarno. Vezette: Játékvezetők: Sörlei, Sallai, Gergely
Jászberény: Várbíró, Kucsora 12, Djukics 16/6, Velkey 13/6, Olasz 10. Cserék: Lewis 5/3, Meleg 16/3, Nagy 7/6, Rosic 9/3. Edző: Földi Sándor
Veszprém: Horváth 14/6, Dancsecs 21/6, Glogovac 14, Szabó 20/6, Birkás 5/3. Cserék: Füzi 5/3, Szeifert 2. Edző: Zeljko Lukajics

Edzői értékelések

Földi Sándor, a Jászberény vezetőedzője: – Edzői szempontból nézve voltak aggasztó dolgok. Megtörtük az ellenfelet az első félidőben, és elmentünk közel tíz ponttal, majd feljöttek ránk, aztán a második félidőben a tizennyolc pontos előnyünk után ez újra megismétlődött. Ennek nem szabadott volna megtörténnie, ez óriási hiba. Örülök a győzelemnek, akárcsak a csapat tagjai, hiszen ez az első és legfontosabb, de nekünk nem szabad megállni, ennél jobban kell játszanunk. Fel kell kötnünk a gatyánkat, mert ez idegenben kevés lesz. Nem engedhetünk meg magunknak ekkora ingadozásokat és ilyen kihagyásokat a védekezésben. Támadásban még komolyabb csapatjátékot kell mutatnunk, jobban kell járatnunk a labdát, és akkor remélem, hogy minden rendben lesz. Előnyben vagyunk azzal, hogy ők kevesebben vannak, de ez legyen az ő dolguk. A mi feladatunk az, hogy idegenben is nyerjünk, majd utána bejussunk a négy közé. Köszönöm az ellenfelünknek a sportszerű játékot, a szurkolóknak pedig a buzdítást.

Pavle Ilics, a Veszprém másodedzője: – Húsz nappal ezelőtt játszottunk itt egy alapszakasz meccset is már, és ez a találkozó is magas intenzitású volt, ahogyan arra számítottunk. Remek volt a hozzállása a csapatunknak, éppen ezért gratulálok nekik, nagyszerűen küzdöttek. A találkozó végére elfogyott az energiánk, így nem úgy zártuk azt, ahogy szerettük volna. Ettől függetlenül jól játszottunk, a meccs állása váltakozó volt, hol mi, hol ők vezettünk, de végül a jobbik csapat nyert.

vehir.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
holnap 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.