Veszprémben Udvardy György érsek mutatta be a szentmisét. Szentbeszédében elmondta: a főegyházmegye papsága Jézus Krisztus keresztáldozatára és az üdvösség állapotára irányítja tekintetét. Jézus egyértelművé tette: ő az Atya küldötte, tőle kapta küldetését és a lélek erejében bízik. Kinyilatkoztatja: az Isten ismeri az ember minden szomorúságát, a betegséget, a magányt, az ellenségeskedést és a végső kétségbeesést. Ezért hirdet közelséget, gyógyulást, szabadulást és irgalmas cselekedetet. Jézus a kiválasztottakra, a papságra bízza ezt a küldetését, azt kéri tőlük, váljanak eggyé vele, és vigyék közel az emberekhez.
Szolgálatuk során átlényegülnek a hétköznapi tevékenységek: amikor beszélnek, Isten igéjét hirdetik, amikor tanítanak, Isten tanítását adja tovább, amikor beteget látogatnak, az irgalmas Isten akar elmenni ahhoz a beteghez. A magányosnak tűnő emberi erőfeszítésekben ott van Isten ereje, csendje, újjáteremtő valósága. A rutinszerűnek tűnő feladatok révén is Isten üzenetét hordozzák. Ezért is fontos, hogy nagycsütörtökön a felszentelt papok megerősítik fogadalmukat.
Nagycsütörtökön este az utolsó vacsorát idézik fel a katolikus templomokban. A szentmise elején a hívek Krisztust dicsőítik. Az orgona, a templomok csengői és harangjai ez után elhallgatnak és csak a nagyszombat esti, húsvéti feltámadási szertartáson szólalnak meg újra. A néphagyomány úgy tartja, hogy ilyenkor a harangok "Rómába mennek".
A nagycsütörtöki szertartás része a lábmosás, amellyel Krisztus tettére emlékeznek, aki az utolsó vacsorán szeretetének jeléül megmosta tizenkét tanítványának a lábát.
Krisztus ruháitól való megfosztását jelképezi a szentmise végén az úgynevezett oltárfosztás, amikor minden díszt eltávolítanak az oltárról, az oltáriszentséget pedig a pap egy külön erre a célra kialakított kápolnába viszi. A mise végén a hívek csendben, elbocsátás nélkül távoznak a templomból. Ettől kezdve húsvétig, a feltámadás ünnepéig az egyház nem mutat be szentmisét.
